A büszkeség lélektana

A büszkeség hasonlóan a többi érzelmi kihíváshoz képest az emberektől eltávolít minket. A büszkeség révén magunkat mások fölé helyezzük, melynek következtében képtelenek leszünk megérteni mások problémáit.

A büszkeségnek viszont van egy kellemetlen mellékhatása, hogy mágnesként vonzza a féltékeny embereket. Ugyan a büszke emberek számára a féltékeny emberek próbálkozásai nem jelentenek komoly kihívást, de minden esetre az ilyen helyzetek megbolygatják a kedélyállapotukat.

A büszke emberek sérülése: az igazságtalanság érzete

A büszke embereknek a legnagyobb problémája, hogy a világ nem igazságos és nem tökéletes. Annyira szenvednek az igazságtalan helyzetektől, hogy akár másokért is képesek kiállni, ha igazságtalanság éri őket.

Éppen ezért a büszke emberek mindent elkövetnek, hogy a világ igazságosabb legyen, S mindenkit megvetnek, aki ebben nem hajlandó részt venni, vagy ezt támogatni. Belőlük kerülnek ki a természetvédők, a jogvédők, az önkéntesek egy része, s nem mellékesen a bírók, az ügyészek és az igazságosztók.

Az igazságért és az igazságosságért folytatott harc viszont ebben a formában eleve halott gondolat. Mert nincs abszolút igazság. Csak nézőpontok vannak, s abból levont következtetések. S ami az én szempontomból igaz, az egy másik szempontból teljes félreértése a világnak.

A büszke ember merev karaktere

büszkeség kialakít egy értékrendet, melyhez foggal-körömmel ragaszkodnak az igazságtalanságtól szenvedők. Képesek akár minden mást feladni, hogy az elveik és a vélt vagy valós igazuknak érvényt szerezzenek. Éppen ezért bármilyen kérdésben többnyire hajlíthatatlanok (merevek).

Ennek egyik tipikus példája a Mézga család sorozatban időről-időre feltűnő Máris szomszéd, kinek a testalkata, a beszédstílusa és az egész emberi hozzáállása a büszkeségtől szenvedők merev elutasításának totális mintaképe.

Fontos!

Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.

Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.

Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.

Aki Máris szomszéd karakterének jegyeit felismeri önmagán, az nyugodt lehet, megtalálta egyik fő jellemzőjét, s annak megoldását is ebben a cikkben.

A büszke ember ambróziája: az elismerés

Ha egy büszke embert megpróbálsz befolyásolni, akár ép ész érvekkel, akár erőszakos győzködéssel, az garantáltan bukásra van ítélve. Ha viszont megdicsérünk valami apróságot vele kapcsolatban, a sivatagban is eladhatunk neki homokot, a hegyekben meg havat.

Kapcsolódó írásom:  A lelki nyugalom 10 törvénye

Egy büszke ember minden áron ki akar tűnni a környezetéből, s mindent elkövet azért, hogy másokban féltékenységet ébresszen. Sikereinek és eredményeinek elismerése pont ezt szolgálja, s ha ezt nem kapja meg, azzal kevesebbnek érzi magát másoknál.

Bonaparte Napóleon, amikor megalkotta a katonai rangjelzések rendszerét, s ezzel megreformálta az addigi reguláris katonaság rendjét, nem csak a hadsereg irányításának egy korszerű formáját hozta létre, hanem az elismerés egy új formáját. A rang, mint emberi értékmérő addig csak a nemeseknek elérhető lehetőség volt (báró, herceg). A katonai rendfokozatok révén a közemberek is elnyerhették a kiválóságnak egy fajta visszajelzését, amit büszkén viseltek, s igyekeztek méltók is maradni hozzá.

Bonaparte Napoleon lovon (festmény)

Napoleon az elismerés bajnoka volt. Minden tisztjét név szerint ismerte, s minden eredményt és sikert elismert (megjutalmazott).

A büszkeség feloldása: az ítélkezés elengedése

A büszke emberek legfőbb kihívása, hogy a tudatukban jelen lévő állandó ítélkezés (mely egyébként minden ember sajátja) túlsúlyba kerül. Egy büszke ember felülről nézi a világot, mindent és mindenkit megítél és számára csak a tökéletes a jó.

Az ítélkezés eredménye viszont teljesen lehangoló, mert az emberi kapcsolatainkat, a józan ítélőképességünket a büszkeség olyan mértékben átírja. Ezért egy büszke ember ítélete és döntése sosem lehet tökéletes. Mert áthatja a felsőbbrendűség érzése. Ezért a büszkeség legjobb ellenszere az.

A büszkeség felülírása: háttérbe húzódni

Mivel a büszke ember jellemző módon előtérbe helyezi magát a társas kapcsolatokban, számukra a legnehezebb feladat egy lépést hátra lépni. Megengedni az embereknek azt, hogy úgy éljék az életüket, ahogyan képesek. S elfogadni mindazt a hibát és tévedést, amit az életük során elkövetnek.

A büszkeség és a belőle fakadó ítélkezés ugyanolyan érzelmi drog, mint bármi más. Egy büszke ember számára hagyni, hogy mások újra és újra elkövessék ugyanazokat a baklövéseket legalább akkora kihívás, mint egy haragos embernek abbahagyni a harcot. Mert ezáltal a büszke ember nem tudja megmutatni, hogy ő mennyivel jobb, okosabb és tapasztaltabb mint a környezete.

Kapcsolódó írásom:  A szorongás lélektana

Az egyenlőség tapasztalata

A büszkeséget átformálva felfedezhetjük, hogy mindenki ugyanazon a földön jár. Mindenkinek ugyanúgy kihívásai vannak, mint bárki másnak. S mindenki pont azokkal a kihívásokkal küzd, ami számára nehéz.

Egy büszke ember ugyan nem látja a saját korlátait, mert zömmel átlépi azt, de a mások szabadságának semmibe vételéért meg kell fizetniük az árat. Ennek felismerése és elfogadása felér egy kisebb halállal, mert a cselekedeteink következményeinek elfogadása és figyelembe vétele egy teljesen új életet kíván meg.

Kezek a világ minden tájáról

Az emberek ereje az összefogásban és a sokszínűségben van.

A büszkeség feloldásának eredménye: jólét és gazdagság

A büszke ember nem ok nélkül büszke. Többnyire tényleg többet tudnak és többet látnak a világból, mint mások. Amikor képesek a büszke emberek elengedni a lenézést és a mások leértékelését, akkor számukra a világ összes lehetősége elérhetővé válik.

Képesek bármiből értéket teremteni, s abból pénzt csinálni, képesek minden nehéz helyzetet átformálni, s minden problémás helyzetet meg tudnak oldani. Csupán a tudásuk és a visszavonult szemlélődő életmódjuk miatt.

A gazdagság és jólét forrása —>


Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) A büszkeség lélektana bejegyzéshez

  1. Csótó Krisztina Magdolna mondta:

    Nagyon ledöbbentem attól, amit a büszkeségről írtál.
    49 évesen esett le a tantusz, hogy ez okozza a legfőbb és mintázat szerint visszatérő problémáimat az életemben.

    Az a borzasztó, hogy sok pszichiáternél és pszichologusnál hiába jártam évekig, senki nem hívta fel erre a figyelmemet. Észre sem vették.

    Te, aki egyik sem vagy, azonnal rávilágítottál mindenre – egyetlenegy cikkben. Hihetetlen.

    • Matits Viktor mondta:

      Az, hogy nem vették észre, arra nem mernék nagyobb tételben fogadni. De hogy ennek a következtében vannak nehézségeid, azt elhiszem, hogy nem rakták össze.

      Amit ebben a cikkben leírtam, az nem az én okosságom. Én is úgy tanultam a buddhista mestereimtől.

      Ha szeretnél ettől megszabadulni, keres meg, s szerintem egy-két alkalom alatt búcsút tudsz inteni mindannak, amivel eddig nem tudtál mit kezdeni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.