A kivetítés pszichológiája

A kivetítésnek többféle megjelenési formája van. Egyik formája az, amikor a mi hibáinkat nem akarjuk felismerni, s másokban látjuk meg, de van egy másik, mely sokkal gyakoribb, s az önismereti munka során sokkal fontosabb is.

Mindenki az életünkben egy saját szereppel rendelkezik, amit mi magunk választunk ki minden egyes embernek. Múltunk egy szereplőjének tulajdonságait a belsőnkből kivetítjük másokra, hogy tudjunk hozzájuk viszonyulni. S ezt annyira automatikusan tesszük, hogy észre sem vesszük.

A kivetítés lélektana

Az elmélet eddig tartott, de a gyakorlat ennél sokkal érdekesebb és sokrétűbb. Nézzünk két jellemző esetet.

  • Ha van egy nő az életünkben, akivel minden bajunkat meg tudjuk beszélni, az nem feltétlen csak egy barát. Az lehet számunkra egy olyan fix pont, mint egy kisgyereknek az édesanyja.
  • Hasonlóan, ha van egy erős férfi az életünkben, akinek rendszeresen igénybe vesszük azt a nagyszerű tulajdonságát, hogy megbízható vagy erős vagy lehet rá számítani, akkor van egy apai szerepben lévő ember az életünkben.

A kivetítéseknek egyébként sokféle formája lehet, de a pszichológiai okok száma nem ennyire sokféle. Lehet, hogy:

  1. szeretnénk az ismeretlen helyzeteket kezelhetőbbé tenni;
  2. biztonságos (ismerős) dolgokat keresünk;
  3. nem merjük felvállalni a sebezhetőségünket;
  4. nem tudjuk kimondani a valódi igényeinket;
  5. a gyerekkorunk játszmáihoz keresünk partnereket;
  6. stb.

De egy valódi ok létezik, ami az összes többi mögött van: mindenkit arra használunk fel, hogy a korábbi sérüléseinket megpróbáljuk meggyógyítani. 

Azért ne éreznünk magunkat nagyon rosszul a kivetítéseink kapcsán, hisz szinte mindenki más is ezt teszi. Ugyanazt a mintát (módszert) követjük, amit másoktól is láttunk.

Pontosan ezért kerülünk gyakran olyan helyzetekbe, ahol a másik fél is érdekelt a kialakult helyzet (például játszma) fenntartásában. Még akkor is, ha látszólag nem tesz érte, vagy egyenesen hadakozik a helyzet fenntartása ellen. (Ez a fajta hadakozás lehet egy erőtlen szélmalomharc, melynek másodlagos hasznából akar részesedni folyamatosan).

A kivetítések önmagában kevés bajt okoznának, de rendszerint nem tudjuk a helyén kezelni ezeket a helyzeteket. Többnyire nem látjuk azt, amit ennek kapcsán csinálunk, mert annyira megszoktuk ezen viszonyulásokat.

rajz egy mutató kézről
Amikor másokra rámutatunk, akkor igazából magunkat látjuk meg. Erre utal a felénk mutató 3 ujjunk is…

A kivetítés az önismeret akadálya

A kivetítés attól válhat kihívássá az életünkben, ha nem vagyunk képesek önmagunkat megfelelően érzékelni a jelenléte miatt:

  • másokban elkezdjük meglátni a saját hibáinkat;
  • csak másokat teszünk felelőssé egy kellemetlen helyzetben;
  • olyan tulajdonságokat tulajdonítunk másoknak, ami ránk jellemző igazán;
  • vagy amikor csak másokat látunk alkalmasnak, s magunkat nem.

Ennek a helyzetnek a feloldása egy nagyon frappáns meglátással feloldható. Az összes galiba elkezd átalakulni az életünkben, ha tudatosítjuk magunkban, hogy minden történet, ami velünk történik az valójában rólunk is szól. Valamikor, valahogyan tettünk azért, hogy azt a helyzetet mi magunk is átélhessük, részesei vagy legalább is szem- és fültanúi lehessünk. Ideértve a sajtó híreit és a falusi/városi pletykarádiót is.

A képmutatás választása

Amikor felfedezzük azt, hogy nem olyanok vagyunk, mint amilyennek korábban elképzeltük vagy érzékeltük magunkat, akkor két, alapvetően eltérő lehetőség közül választhatunk.

  • Vagy tudatosan elkezdjük felvállalni magunkat, azaz amilyenek vagyunk;
  • vagy elkezdünk szerepeket játszani. Tudatosan tovább építve magunkról egy hamis képet a külvilágnak.

A szomorú igazság az, hogy lehetünk nagyon jó színészek, de attól még a színielőadás nem azonos a való élettel.

Aki szerepeket játszik, az igazából nem él, csak imitálja az életet. S annak lelki következményeitől, a kiégéstől, a kiüresedett élettől, az értéktelenség érzetétől nem igazán menekülhet meg senki.

Önmagunk felvállalása

Nem attól leszünk értékesek mások számára, hogy egy teljesen hamis képet mutatunk magunkról. Attól leszünk igazán értékesek, ha megmutatjuk mindazt. ami bennünk lakozik.

Természetesen önmagunk felvállalásához hatalmas bátorság szükséges, mert sok olyan is ilyenkor felszínre kerül, amit egyébként elrejtenénk.

Az élet attól válik igazán értékessé és széppé, hogy mindennek megvan a helye és az ideje. Senki nem mondja azt, hogy az élet csupa öröm, mindenki pontosan tudja azt, hogy vannak nehéz pillanatok is. Aki nehézségeit is felvállalja és elfogadja, annak sokkal szabadabb lehet, mint annak, aki folyamatosan elmenekül nehézségeitől.

Ugyanis a kivetítés semmi más, mint egy többnyire tudattalan menekülés a saját hibáink elől. Egy olyan védelmi mechanizmus, ami elválaszt a valóság megtapasztalásától, hogy annak súlyától ne roppanjunk össze.

Az egyediségünk felvállalása többet adhat hozzá az életünk minőségéhez, mint a folyamatos bizonyítás és a menekülés.

Egy igazi önismereti munka

Aki csak másokban képes meglátni a hibákat, s saját hibáit nem érzékeli (s nem formálja magát tudatosan), az nem képes a saját kihívásaira megfelelően reagálni. Az élethelyzetei arról fognak szólni, hogy a problémái szűrőjén keresztül lát mindent, s a reakciói és a javaslatai is ennek révén torzulni fognak. Mert a félelmei (a belső szorongásai) marionettbábuként fogják rángatni.

Amikor elkezdünk rálátni önmagunkra, látva magunkat annak, akik vagyunk, s olyannak, amilyenek vagyunk, akkor képesé válunk arra, hogy ne csak magunkon tudjunk segíteni,  hanem másoknak is.

Az önhittség leleplezése

Mikor valaki nagyon okosnak akarja mutatni magát, és mindenről határozott véleménye (és igazsága) van, fel szoktam tenni pár szarkasztikus kérdést (gyakran csak magamban, de elég sokszor magamnak is.)

  1. Mennyire képes engem a másik reálisan látni?
  2. Mennyire tudatos a saját korlátait kapcsán?
  3. Mennyire képes felvállalni a saját korlátait?
  4. Miként lép túl a saját korlátain?
  5. Milyen új dolgot képes megmutatni a saját korlátaim kapcsán?

Ezekre a kérdésekre adott válaszok sokkal többet megmutatnak a másik ember képességeiről, mint az, amit magáról elmond (hirdet). Számomra, és többnyire másoknak is, nem az a kérdés, hogy ki:

  • hány évet tanult?
  • hány elméletet ismer, illetve
  • hány rendszer ismeretét képes eladni önmagáról?

hanem azt, hogy mennyire képes önmagát úgy látni, amilyen. Mert az igazi önismeret sokkal jobb eredményt hozhat ki egy emberből, mint annak biztos tudata, hogy minden helyzetben képes teljesíteni a kötelező minimumot (az a középszerűség útja).

Síró szőke srác
Néha önmagunk felvállalása nem megy gördülékenyen. S ilyenkor erősebb eszközökhöz nyúlunk…

A személyes tapasztalatom

Mások kivetítéseinek hatása alól nem  mindig tudjuk kivonni magunkat. Óhatatlan, hogy egy olyan helyzetbe kerülünk időnként, amihez semmi kedvünk.

Az ilyen helyzeteket úgy tudjuk könnyedén felismerni, ha tudatosítjuk azt a folyamatot, ami bennük és körülöttünk zajlik. Meglátjuk azt, hogy mindannyian hasonlóképpen működünk, s nagyon gyakran ugyanazokat a hibákat is vétjük el időről időre.

Ezen helyzeteket felismerve képesek leszünk a kellemetlen helyzetekből kihátrálni. Van, hogy nem is tudjuk megmondani, mi a baj, csak egyszerűen érezzük, hogy valami nem kerek. Fogadjuk el azt, ha nem tudjuk, csak érezzük, hogy valami nem stimmel.

Sok kellemetlen helyzettől megmenthetnek minket, ha elkezdünk bízni a megérzéseinkben. Amihez persze az is kell, hogy ne legyen az életünk ezernyi kontrollálhatatlan hatással. De ezt elérni nem is olyan nehéz, ha a megfelelő eszközöket használjuk, mint azt sokan képzelik.

A személyes konzultáció részletei —>


Oszd meg saját tapasztalataidat!

Hozzászólás eddig.

Kapcsolódó írásaim

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..