A melankolikus vérmérséklet

A melankolikus személyiségtípusról rengeteg leírás van az interneten. Itt most egy olyan, picit szokatlan bemutatását adom meg ennek a szemléletnek, ami kifejezetten az önismerethez való hozzáállásukat mutatja meg. Egy picit görbe tükör lesz, amit vállalok, de remélem pont ez a megközelítés segíteni fog ezen stratégia lényegének megértésében…

A végén azt is megmutatom, hogyan lehet ezen szemlélet nehézséget okozó hatásait felülírni, semlegesíteni.

Egyik gyerek élete sem csupa öröm és kacagás. És ez így van rendjén. Mert mindenki a kihívásokból és a nehézségekből tanul, nincsenek kivételezés.

Melankolikus az analitikus terapeutánál

Aki járt valaha analitikus terápiára, vagy sok pszichológiai művön átrágta magát, az pontosan tudja, mit jelent az analízis paralízis. Az a helyzet, amikor egy helyzetet ezer oldalról körbe járunk, de a megoldáshoz semmivel sem kerülünk közelebb.

Aprólékos munkával mindenre lehet találni magyarázatot, de minden jelenségnek több különböző oka lehet. Évekig el lehet elemezgetni a különböző megközelítésekkel az életünket, hogy megértsük, mitől is szenvedünk valójában:

  • Az asztrológiai évszázados tudása egy értő ember szemüvegén keresztül rengeteg mindenre fényt deríthet.
  • Eric Berne tranzakcióanalízis szemlélete, beleértve a játszmarendszert és a három egzisztenciális pozíciót, sok minden egyszerűen kezelhetővé tesz.
  • Gary Chapman öt szeretetnyelv megközelítése is hasonlóan jól működő megközelítés, mely az emberi kapcsolatok, különösen a párkapcsolatok területén gyümölcsöző.
  • Hippokratész négy személyiségtípus rendszeréről ( 🙂 ) sem szabad megfeledkezni, gyakran sok mindent elviselhetővé és kezelhetővé tesz.
  • A megszámlálhatatlan vallási megközelítésről ne is beszéljünk. Annyira sokszínű a vallási megközelítések áradata, hogy már magának a fogalomnak a megalkotása is problémába ütközik. Pár tipikus kihívást magam is érintek az Isten megértése kapcsán.

Ha ezen rendszerek közül többet is szeretnénk alkalmazni, igen hamar egy átláthatatlan dzsungelbe találhatjuk magunkat (már ha nem vagyunk melankolikusok). Főleg azért, mert a különböző helyzetekben jobbára másként viselkedünk. Sőt, még azonos helyzetekben is, függően attól, milyen hatások értek előtte.

Dan Milmann: Békés harcos útja című könyvében találkoztam azzal a mondattal, ami az egész analízis paralízis  értelmetlenségét a legplasztikusabban bemutatta:

“A paradoxon törvénye: Az élet egy misztérium (csoda), ne pazarold az időt arra, hogy megértsd!”

Egy melankolikus felszabadítása

Már csak arra a kérdésre kell választ találni, miért van ennyire sok megközelítés, mely a melankolikusok életét annyira megnehezíti a változás során. 🙂 Ezt egy komoly és fontos kérdés. Ha ezt megértjük, akkor az egésznek a gyökerére ráláthatunk.

A melankolikus szemlélet egyik fő ismérve, hogy egyedinek érezzük magukat. Egyedinek, megismételhetetlen és soha nem volt létezésünkben viszont pont azt nem ismerjük fel, hogy körülöttünk tucatnyi olyan ismerős lehet, aki pont ugyan olyan szemléletű, mint mi. S az apró részleteket figyelmen kívül hagyva, nagy vonalakban nagyon hasonló okokból ugyan avval küzdenek.

Melankolikusként többnyire a saját utunkat járjuk, s minden helyzethez megvan az saját , jól kimunkált megközelítésünk. S akkor érezzük magunkat komfortosan, ha ezen aprólékos módszereinket követhetjük.

Az életünk feloldását pont az adhatja meg, ha magunkhoz képest egy picit lezserebben vesszük a dolgainkat, s nem akadunk fenn óhatatlanul minden részleten. Ennek révén meglátjuk mások életét is, s annak hasonló nehézségeit és mozgatórugóit.

Kövess engem a facebookon is!!


Oszd meg saját tapasztalataidat!

Hozzászólás eddig.

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..