A világgal való kapcsolatunk felfedezése

Az önismereti munka egyik alapvető lépése a minket körbe vevő világgal való kapcsolatunk újragondolása. Aminek révén meg tudjuk újítani az életünket, mert képesek leszünk pár régen hordozott elakadásunkat elengedni.

Ugyan sok önjelölt, jó és kevésbé jó guru azt tanítja, kövessük azt a módszert, amit Ő tanít, s annak révén MI megélhetjük a boldogságot és az öröm állapotát. De a valóság ennél sokkal prózaibb. Mi magunk vagyunk a boldogságunk kulcsa, s csak el kell engednünk mindazt, ami nem a milyen, ami ránk lett aggatva az évek során.

S az ezen állapothoz vezető folyamat egy felfedező út, amikor megleljük az összes olyan történetet, véleményt, elképzelést és mintát, ami igazából nem a milyen, csak magunkra vettünk.

Lehetőségeink felfedezése

Amikor elkezdjük életünket tudatosan felfedezni, az első dolog az lesz (már tizenévesen), hogy felfedezzük mindazt, amitől nem vagyunk boldogok:

  • Nem lettem cselgáncsozó, mert unalmas volt az edzés;
  • Nem lettem kosaras, mert nem volt hozzá elegendő összeszedettségem;
  • Nem lettem jó kajakos sem, mert hiányzott hozzá a környezet támogatása;
  • Nem voltam jó tanuló, mert a diszlexiám ebben rendesen akadályozott;
  • Nem lettem orvos, mert nem mentem el a felvételire (a megyei OKTV-n második voltam biológiából..);
  • Nem lettem vegyész, mert tanítani jobban szerettem (a vegyész diplomát megszereztem);
  • Nem lettem MLM vezető, mert nem voltam nyomulós és kitartó.
  • Nem lett meg a második (matematika BsC) diplomám, mert mindig halogattam az elkezdését.
  • stb.

A boldogság és az öröm állapotából ehhez egy apró kérdést fűz hozzá az ember. És? Kit érdekel. Az már a múlt. Az már sosem jön vissza.

kislány a tenyerével
Van az a helyzet, amikor kénytelenek vagyunk megálljt parancsolni korábbi döntéseink következményeinek.

S pont az a jó, hogy rengeteg mindent megismertem és megtanultam, mely az életemben nagy hasznomra van mind a mai napig:

  • Magántanárként több száz ember életét tudtam jobb irányba változtatni;
  • Ezen oldallal kapcsolatban is záporoznak hozzám a pozitív visszajelzések;
  • Alkothatok, tehetem azt, amihez kedvem van, átírhatom a korábbi mintáim;
  • Egyre több olyan embert ismerkedhetem meg, akik hasonló úton járnak;
  • S nem egynek tudok segíteni pont azzal, hogy megosztom velük mindazon tapasztalataimat, amit ezen az oldalon is olvashatsz.

Elengedtem egy rakás olyan viselkedési módot, ami korábban meghatározta az életemet, s könnyedén választhatok minden egyes alkalommal, hogy minek adok teret, s minek nem az életemben. Örülhetek annak ami van, s már nem kell belesüllyednem minden nehézség láttán a panaszkodás és a szenvedés mártírjának szerepébe.

Miért nem tudunk tovább lépni?

Amikor szembe kerülünk az akadályainkkal, megjelennek az ego mintázatai is, érzelmi alapú reakciókat kiváltva belőlünk. A vad és zabolátlan érzéseink révén pontosan annyival jutunk a helyzetünk megoldásához közelebb, mintha a lábtörésünket elkezdenénk gipszelés nélkül, kézrátétellel gyógyítani. Az eredmény többnyire katasztrófa lesz.

Amikor szembesülünk a belső akadályainkkal, akkor szinte minden azt sugallja, hogy velünk valami baj van. Bármit teszünk, azzal baj lesz; bármit mondunk, azt félreértik; bármilyen segítséget akarunk kérni, azt kapjuk válaszul, hogy valami nem oké velünk. Ez egy önmagába záródó kört vált ki, amiből nincs kimenekülés.

A helyzet legszomorúbb része, hogy a baj nem a cselekedeteinkkel van, s még gyakran nem is a külső elvárásokban keresendők, hanem valami teljesen másban. Mert aki nekünk próbálna segíteni, az is azt fogja megélni, hogy nem tud segíteni, mert valahogy ösztönösen védekezünk, mint egy rémült vad, akit sarokba szorítottak. Mert a tehetetlenség állapotában még az érzelmi elakadásainkat is nagyon nehezen tudjuk elengedni —> .

Belső akadályaink hasznosítása

Az életünk alapvetően tele van akadályokkal. Elképzelések, gondolatok, érzések, emlékek és minták, melyet mint egy pókháló, keresztül-kasul szövik az életünket. S ha sok van belőlük, akkor biztosan gúzsba fognak ezek minket kötni.

Az életünk mintáinak alapja a múltban átélt érezések és benyomások, amelyek alapvetően meghatározzák az életünket. Ezekből épül fel a személyiségünk, melynek a lebontásához kell valamekkora bátorság.

Ha szembenézzünk önmagunkkal, s kvázi darabokra szedjük magunkat, jó tisztában lenni, miért is tesszük ezt. Különben a módszer használata válhat a céllá. Az életünk maga az, ami kialakítja a szokásait és alapvető szemléletünk.

Női arc tele keserűséggel.
Személyiségünk minden rétege jelen van az életünkben, még akkor is, ha azt a múlt árnyai néha el is fedik.

Állandó tanulás az életünk

A mindennapjaink szokásai és a szemléletünk révén nyilvánulnak meg a korlátaink (az enyémek is). Ezen szokásainkat és szemléletünket támogatja az összes jelenlegi barátunk, a partnerünk, a gyerekeink s a munkatársaink is.

Ennek egyik fontos eleme, hogy rendszeresen átveszünk tulajdonságokat másoktól. Nem kell feltétlen világmegváltó gondolatokra gondolni. Ezen tanulás révén elsajátíthatunk szófordulatokat, változhat az ízlésünk, az öltözködésünk, vagy a stílusunk is. Semmi más dolgunk nincs, mint ezen folyamatokat lássuk, és tudatosan kezdjük el használni.

Ha a mintáinkat ennek mentén tudatosan kezdjük megváltoztatni, elengedve a múltunk hatásait, akkor az életünk nagyon könnyen megváltozhat. Akár úgy is, hogy pár “barátunk“, aki korábban meghatározó volt az életünk során, s ma már nem tesznek érdemben hozzá az életünkhöz, de sok baj forrásai, egyszer csak köddé válnak.

Érzelmi falaink lebontása

A falaink lebontása során azt érdemes meghatározni:

  • mi az, ami minket szolgál, és megőrzésre való
  • mi az, ami ugyan minket nem szolgál, de másként hasznosítva hasznunkra lehet, s
  • mi az, ami semmilyen módon nem szolgál minket, s ezért jó lenne az életünkből eltávolítani.

Mindaz, ami nem szolgál minket, az egyértelműen megmutatja azt, min kell változtatni. Van amivel simán el kezdünk harcolni, hogy én már pedig nem ilyen vagyok, annyi és ennyi mindent már megtettem, hogy ez ne így legyen, s nem itt tartok, ez nem az én szintem stb.

De! Ez az a pont, ahol most tartok! Bármennyire fáj, bármennyire nem tetszik, ez a jelenem, ez itt az, amivel dolgom van. Ez az életem része. Semmi mást nem tehetek, mint ezen pontokkal elkezdek dolgozni: megfigyelem, elfogadom, elengedem.

Az átalakítás útja

Amit tudok hasznosítani, azt érdemes megváltoztatni. Ezen tulajdonságainknak se szeri, se száma, s itt nagyon ébernek kell lenni. Nem szabad elveszni az erdőben. Amit gyorsan át lehet alakítani, ami szinte magától megy, azt gyorsan elrendezzük az életünkben, majd azzal kezdjünk foglalkozni, ami a legtöbb kihívást okozza.

Az első lépésben teret hozunk létre, hogy az életünk működőképes legyen, majd utána arra helyezzük a hangsúlyt, amivel a legnagyobb kihívás van az életünkben. Mert a legtöbb kihívást okozó területet elrendezve minden más egyszerűbbé válik. Hiába akarunk boldogok, gazdagok, örömteliek vagy bármi egyebek lenni, ha van egy olyan tényező az életünkben, ami totálisan rányomja mindenre a bélyegét.

A szüleinkkel való kapcsolat

Ha én tudom azt, hogy én apa nélkül nőttem fel, vagy csak egy lezáratlan konfliktus mérgezi a kapcsolatunkat, akkor nem lesz kérdés, hogy azzal nekem bizony dolgom van. Mert minden ember életében az első FÉRFI az apja. Egy fiúnak a férfi minta, egy lánynak a párkapcsolati minta.

Minden más férfi csak az apa után következhet az életünkben. Ha később volt párja édesanyámnak, s érzelmileg hozzám akár közel is állt, ő lehet egy nagyszerű ember, akitől rengeteget kaptam az évek során, de attól még az apám lesz az első, akkor is, ha nem ismertem. Ezért olyan nehéz egy árva vagy intézeti gyerek élete.

Ennek a másik oldala is ugyan így igaz. Az édesanyja egy nőnek a minta, egy férfinak pedig az első NŐ. Ez talán könnyebben érthető, hisz hónapokig ott voltunk édesanyánk hasában. S ez az első kapcsolódás minden másra rá fogja nyomni a bélyegét az életünkre.

nő kisbabával
Az anyaság az egyik legfőbb küldetése a női létnek. De egyáltalán nem az egyetlen!

Ennek kapcsán mondta tinédzser koromban az édesanyám, hogy mindig olyan nők tetszenek nekem, akinek olyan a szeme, mint neki 30-40 éves korában volt. Ez nem jó vagy rossz, hanem egyszerűen egy tény, amit nem tudok kikerülni (más sem).

A kapcsolataink minőségét, s egyébként minden mást is, alapvetően meghatároz az édesapánkkal és édesanyánkkal való kapcsolatunk. Ha valamilyen szinten nincs rendben a kapcsolatunk valamelyik szülőnkkel, akkor az életünk is elég sok gubanccal lesz terhelt. Ezt érdemes rendbe tenni, mint a múltunk összes macerás történetét. Mert az elrendezetlen dolgok akadályozzák az életünk szabad folyását.

Az életet az édesapánk és az édesanyánk révén kaptuk. Volt egy petesejt, meg egy hímivarsejt, ami egyesült. Enélkül nem élnénk. Lehet, más is kell hozzá, de ez a két komponens biztos nem kerülhető ki. S ez alapvetően meg fogja határozni azt, akik vagyunk, bele értve a fizikai megnyilvánulásunkat is.

Kereteink meghatározása

Fontos annak tisztázása, mik azok a minták és szabályok, amit ha törik, ha szakad, akkor is igazodom hozzá. Ezek az életünk kereteit adják meg, ezek hasznosak. Keretek nélkül szétfolyik az életünk, mert nem vagyunk képesek az energiánkat, a tudásunkat és az aktivitásunkat megfelelő mederbe terelni.

A keretek, a szabályok a lehetőségek tárházait nyitják meg, mert segítenek összpontosítani, rendszerezik az életünk tevékenységeit. Másrészt meghatározza azt a pár dolgot, ami az önazonosságom megadja.

Tudatos értékválasztás

Ha pontosan tudom, hogy mit szeretnék az életem részeként megélni, és ezekből van, ami még hiányzik, akkor pontosan tudom, merre akarom terelni az életem irányát. Semmi más dolog nincs, mit ki kell alakítani egy szokást, ami a hiányzó összetevő megélését támogatja.

Én nem hittem volna, amikor az első okostelefonomat megvettem, hogy arra fogom használni a mobiltelefonomat, hogy a spontán megjelenő gondolataimat felmondjam rá, mint egy diktafonra. Arra meg végképp nem, hogy ezen gondolatokat egy honlap posztjaiként meg is osszam a világgal, vagy oktató program stratégiai alapjai lesznek belőle. De a mostani céljaimhoz ez passzol, ezért ezt a szokást használom.

Egyébként is az ember élete zömmel szokások összességéből áll. Apró, pici összetevőkből, mely alapvetően meghatározzák az életünket. Mutatok egy igen egyszerű példát:

  • A wc után kezet mosunk;
  • Kaja előtt kezet mosunk;
  • Használunk wc-papírt.

Ha elmegyünk Ázsiába, s nem egy hotelben akarunk kimenni, megkérdik tőlünk, mi az a wc-papír. Nem tudják, mert a wc-papír nem az életük része. Míg egy európai embernek a wc-papír nem kérdés. Ma már.

Pár száz éve nekünk is furi lett volna, főleg, hogy a papír előállítása nagyon drága volt az akkori viszonyokhoz képest. S azt is tudjuk, hogy a Napkirály idején az emberek nem mostak hajat a francia udvarban, hanem vakaróztak. A paróka mindent elfedett, alatta a tetvek meg versenyt futottak a fejbőrön.

A ma embere sokkal több mindennel foglalkozik, mint azt az eleink tették. S pont ezért sokkal több nehézséget is kreálhatunk magunknak.

A Belső értékválasztásunk külső jelei

Sokunk egy szimbólumot hord a nyakában, amelyet ha ismerünk, az sokat elárul számunkra a másik ember világáról. De hogy ez jel pontosan micsoda, az nagyon ember függő:

  • Ez lehet egy nyakláncon függő kereszt vagy egy Dávid-csillag,
  • Egy jellegzetes ruhadarab (fejfedő, indiai viselet, vagy egy kabát)
  • De láttam már olyat, hogy valaki egy fából készült nyakláncot hord.

Minden ilyen szimbólum egy keret, mely sok mindent meghatároz az életünkben. Ami dolgozhat ellenünk, de dolgozhat értünk is.

Ha számunkra alapvető érték, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten, hogy ezzel támogasson minket, akkor ebből hatalmas erőt fogunk nyerni. Ha Jézus kereszthalála számunkra semmit nem jelent, akkor ne hordjunk egy keresztet a nyakunkban, mert csak akadályozni fog. Még akkor is, ha ez nem tudatosul bennünk.

Sok fiatal más dolgot aggat magára. Volkswagen jeltől kezdve, láncokon át akár egy ziherejsztűig és pirszingig bezárólag bármit. Ezzel is kifejezik azt, hogy ők kik ebben a világban. S van aki a szenvedést jeleníti meg a sminkjével, jelezvén azt, hogy az élet szar, s utána ezt sugározza ki a világba is. Ez az ő életük kerete, ebben érzik azt, hogy ki tudják magukat fejezni.

Az önfejlesztés útja —>


Ki mondja mindezt?

Kapcsolódó írásaim

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..