A boldogságkeresés baklövései

összeomlott ház

Az életünk alapvetően a boldogságkeresésről szól. Függetlenül a korunktól, nemünkről, származásunktól, a vallásunktól és a társadalmi helyzetünktől. S minden mástól is, amit az életünk során fontossá, értékessé vagy lényegessé tettünk. S ezen úton van pár olyan buktató, mely megmutatja azt, hogy valami félrement az életünkben, és épp a szakadék felé… Tovább olvasom —>

Kapcsolataink, az önismeret erőforrásai

hajléktalan az utcán.

Az önismeretünk legfőbb kihívása, hogy másokat elég reálisan érzékelhetünk, de magunkat csak mások reakcióin keresztül láthatjuk meg. Mely pont annyira szólhat róluk, mint rólunk, s abból kihámozni azt, hogy a másik reakciójának mekkora része reális, nem épp a legegyszerűbb feladatok egyike. Amikor viszont megfordítjuk a szemléletet, s azt kezdjük el… Tovább olvasom —>

Képességeink és tudásunk kihívásai

Az önképünk egy csalfa tükre az életünknek.

A sikerünk záloga, hogy képesek legyünk a képességeinkből és a tudásunkból kihozni a legtöbbet. Ez minden fajta sikerünknek alapja. Ez mind az anyagi, mind a társadalmi, mind a belső kiteljesedés kapcsán igaz. Az a mód, ahogyan a képességeinket használjuk, érdemben más lehet, akár szöges ellentétben is állhat egymással, de a… Tovább olvasom —>

Blokkoldás és egyensúlyra törekvés

kártyavár

Minden hatékony önismereti munkának két érdemi fázisa van. Először a blokkjainkat meglelve feloldjuk azokat, majd a meglelt blokkjaink nélkül – némileg szabadabban–, új belső egyensúly kialakítására törekszünk. A blokkjaink oldásához tömérdek módszert (rendszert) ismerünk, de belső egyensúlyunk kialakításához többnyire csak a természetes belső folyamatainkra tudunk hagyatkozni. A legtöbb módszer csak annyit… Tovább olvasom —>

Anyagi jólét megteremtése

Út a földbe sülyesztve

Az anyagi jólét lényege, hogy van elegendő pénzünk a megélhetésre (rezsire, kajára, ruházkodásra és pihenésre is jut), s a hó végén még marad annyi, hogy anyagi tartalékot hozzunk létre. A személyes példámon keresztül megmutatom, milyen buktatói lehetnek ennek. Cél: 500 ezer forint havi bevétel Nekem ennyi az a pénz, ami… Tovább olvasom —>

A szeretet tesztje

kutya éberen fekszik a homokon

A szeretet tesztje egy egyszerű önmegfigyelésen alapszik, ahol azt vizsgáljuk meg, mennyire szeretetteliek a mindennapjaink, a kapcsolataink. S mennyire szeretetteli a kapcsolatunk a partnerünkkel. Tudjuk-e őt igazán szeretni, meglátva benne azt az elpusztíthatatlan lényeget, mely az ő valódi karakterét meghatározza. Az igazán jól megélt partnerkapcsolat olyan, mint egy sikeres vizsga… Tovább olvasom —>

4 mérhetetlen jókívánság

léggömböket eregető lányok

A 4 mérhetetlen kívánság a cselekvő szeretet megélésének és fejlesztésének több ezer éves keleti (buddhista, mahajána) eszköze. Olyan praktikus, a mentalitásunkat is gyökeresen átalakító módszer, mely az egész életünkre kihat, átformálva mindazt a mentális szempontrendszert, mely a legtöbb ember szenvedésének egyik forrása. Tovább olvasom —>

Az önismeret 4 rétege

Női arc tele keserűséggel.

Az önismereti módszereknek se szeri se száma. Annyi könyv jelent meg ebben a témában, hogy a legtöbb ember már a fától nem látja az erdőt. Ebben az írásban ezen információ tengerben igyekszem egy kis rendet tenni, mintegy rendszerezve mindazt, amit megtudhatunk önmagunkról. Tovább olvasom —>

A boldogság akadályai

Justicia egy bíróság oromzatán

Mindenki boldog akar lenni, s el akarja kerülni a szenvedést. S a fura helyzetek sora mindig akkor kezdődik, amikor arra terelődik a szó, mi okozza a boldogságot, mert a legtöbben a boldogság akadályainak elhárításában keresik a megoldást. Ami egy igen göröngyös út. Tovább olvasom —>

Az önmegvalósítás lényege

Belső béke

Az önmegvalósítás lényege, hogy felfedezd azt, aki vagy. Annak aki vagy, és olyannak amilyen. Elengedve az összes olyan elvárást és elképzelést, melyet a körülötted lévők az életed során rád vetítettek, vagy amit magadra akartál ölteni. Ennek útja nem annyira egyszerű, mint amennyire szeretnénk, mert ezernyi olyan tanítás van, mely arról… Tovább olvasom —>

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.