Az ego és a konfliktusaink lélektana

Az egóról annyi minden kereng a köztudatban, hogy ennek tisztázása szerintem alapvető egy önismerettel és önfejlesztéssel foglalkozó oldalon. Egy szerűen túl sok az olyan ember, akinek sok jó gondolata van, s ezek a gondolatok osztódással szaporodnak.

Ezen tudásáradatban kedvencem olvasmányom Az egoizmus művészete Josef Kirschner tollából, ahol semmi másról nincs szó, mint hogy „Mindenki egoista, csak kevesen tudják, hogyan lehet ebből hasznot húzni.” Semmi mást nem tartalmaz, csak azt, hogyan érjük el a céljainkat, minden morális és erkölcsi béklyót félredobva. Ami hát nem tudom, hosszú távon mi jót hozhat nekünk.

Ego = védekező reakció

Mindenki életét a korábbi tapasztalatai határozzák meg. A múlt emlékei következtében kialakul egy védekező burok, egy ego, mely a múlt azon, néha igen fájdalmas részéből épül fel, amire zömmel nem is emlékszünk.

Az ego, tehát a személyiségünk, mellyel oly sokan azonosítják is magukat, nem más, mint egy védekezőrendszer. A korábbi sérüléseink tapasztalatából építkezik, s ennek révén igyekszünk megvédeni magunkat az újabb sérülésektől.

Ennek a védekező metódusnak a következménye a stílusunk, a vérmérsékletünk, az értékrendünk, a félelmeink épp úgy, mint a megoldási stratégiáink és a különböző helyzetekben felvett álláspontunk is. De ez nem azonos azzal, akik valójában vagyunk. Annak ellenére sem, hogy a védekező mechanizmusaink egyediek, zömmel csak ránk jellemző összetételűek.

Ez a sokféleség még az egypetéjű ikreknél is tetten érhető. Persze vannak hasonlóságok is, hisz rengeteg közös dolgot élnek át az évek során, de attól még aki ismeri őket, gond nélkül meg tudja az ikreket egymástól különböztetni. Viszont a dolog másik fele is igaz, sok hasonlóság azon ikreknél is felfedezhető, akik nem együtt nőnek fel. Mert az ego védőmechanizmusainak kialakulása már a magzati korban, az anyaméhben elkezdődik.

A régi magyar hagyományban megtalálhatjuk ennek a helyzetnek a következményeit. Eleink ösztönösen tudták ezt, s a várandós anyukát, illetve a szoptatós anyát igyekeztek csak a közvetlen család számára hozzáférhetővé tenni. Mentesítve a kisgyerekeket olyan hatásoktól, mely nem a szűk család sajátja.

két fiatal lány
Az ikrek sem feltétlen azonos karakterűek. De alapvető jellemvonásaik attól még nagyon hasonlóak.

A tudatosan tanult védekezésmintáink

Amikor az ember mindenféle ezoterikus vagy menedzser rendszert megpróbál alkalmazni az élete jobbá tételére, többnyire semmi mást nem tesz, mint még egy réteget tesz a mentális védőmechanizmusa, az egoja falára. Ettől legtöbben azt várják, hogy mindent megoldódik, ami a mélyben szunnyad. Évekig magam is ezzel próbálkoztam, és egy igen veszélyes dologra jöttem rá:

A belsőnk tudatos elfedése pontosan azt eredményezi, mint amikor egy épület bontása után ott maradt törmeléket is tartalmazó földterületet belep a hó. Gyönyörű látvány, mert mindent elfed a szép fehérség, de aki megpróbál átmenni egy ilyen területen, az nagyon hamar szembe találja magát a a hóval belepett terület meglepetéseivel.

S ugyan ilyen módon, fájdalmas sérüléseket szerezhet az ember, ha egy olyan emberhez akar kapcsolódni, aki a meglevő védőmechanizmusaira még egy plusz, tudatosan felépített mázt használ védekezésül. Mert másnak mutatja magát, mint aki ő valójában. S aki megpróbál egy ilyen emberhez kapcsolódni, az ego durvaságai hirtelen tőrnek a felszínre.

Kövess engem a facebookon is!!

Hóval fedett utca képe
A hótakaró sok mindent elfed, mely bajok forrása lehet. Mint a magunka erőltetett máz, mely a nehézségeink elfedésére használunk.

Az emberi konfliktusok anatómiája

A mentális, gondolkodáson alapuló védőpajzsaink előbb-utóbb érintkezésbe fognak lépni egy másik ember védő mechanizmusaival. S ha véletlen az érzékeny pontunkon találnak el, akkor megindul a harc. Ki-ki a temperamentumától függően elkezdi a maga igazát érvényre juttatni.

Általában akinek erősebb az orgánuma, az a maga megértését rátolja másokra (kvázi menedzseli az egoja saját magát). Akinek gyenge a jelleme, az pedig legtöbbször átveszi mások szemléletét (maszkját).

A másik lehetséges védekezési mód ilyen esetben, hogy az elképzelésekből készült maszkja még vegyesebb képet fog mutatni, mert az erősebb jellemű embernek igyekszik megfelelni, miközben a saját szemléletét is próbálja életben tartani. Melynek eredménye egy hatalmas mentális és érzelmi zavar lesz, tele megfelelési kényszerrel, képmutatással és hazugsággal.

Egy dolgot viszont nagyon érdemes fejben tartani. A legtöbbünk nem belátta, vagy felismerte az általa képviselt gondolatokat, hanem érzelmi alapon átvette, s foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá. Az ilyen emberek szó szerint elvakultak, bármit mutatunk nekik, azt nem értik meg rendesen.

Vetélkedő vadkecskék
Aki folyamatosan harcol, az csak erősebb akar lenni a másiknál. De az erkölcsi és társadalmi fölény nem eredményez boldog életet.

A konfliktusaink feloldása

Sokunk a bajainak feloldására igyekszik az eszét használni. Ez egy szinten érthető és természetes, mert az iskolai képzésünk semmi másról nem szól, mint ésszel felfogható és megérthető tudás elsajátításáról. Az életünk pedig arról, hogy a megszerzett tudást minél jobban hasznosítsuk az életünkben.

Most az oktatás megannyi nehézségét és problémáját félretéve vizsgáljuk meg azt, mit lehet elérni a gondolataink által, s mit nem. Első lépésben tegyük fel az egyetlen konstruktív kérdés, amit egy kialakult konfliktusban feltehető:

Mit tehetünk egy olyan helyzetben, ha valaki annyira elvakult, hogy a legegyszerűbb dolgokat sem képes megérteni és elfogadni?

Egy konfliktust megfigyelve arra hamar rájöhetünk, hogy van pár olyan próbálkozás, aminek semmi értelme:

  • Az érvelés a saját igazunk mellet, mert az érzelmekkel nem lehet vitatkozni, az egy totálisan meddő időfecsérlés.
  • “Nem látod, mennyire elvakult vagy?” jellegű kérdések sem túl eredményesek, mert csak az indulatokat növelik.
  • A korholásról, a megalázásról és a vádaskodásról nem is beszélve, mely a kapcsolatokat rombolja le.

Mert ugyanarra az érzelmi állapotra helyezkedünk, amiben az elvakult ember is benne van. s abba tesszük az energiát, ami épp a kapcsolódás nehézségeit okozza.

Ha hős akarok lenni, vagy valami extra okom van arra, hogy a helyzetet kimozdítsam a holtpontról (például másokkal dolgozom), akkor kérdéseket szoktam feltenni, mely másik megéléseihez kapcsolódik. Megkérdezem:

  • mit érez az adott történet kapcsán,
  • miért kötődik hozzá,
  • miért fontos neki,
  • mitől lett az adott kérdés számára ennyire kardinális.

Ha viszont nem érzem a kérdést annyira fontosnak, s nem is érzem azt, hogy egy adott helyzetet fel kell oldanom, akkor bátor Sir Robin módjára visszavonulok. Feleslegesen semmi értelme az energiánkat olyan helyzetekre pazarolni, ami nem visz minket előre, s aminek az elengedése később akadályként visszatartana.

theraváda apáca tiszteletét fejezi ki a 3 drágaságnak
Akkor indulunk el a bölcsesség útján, ha csak arra kezdünk reagálni, amire feltétlen muszáj.

A gondolatok jó eszközök, de csapnivaló vezetők

Sok beszédnek (gondolatnak) sok az alja.

Mondja a magyar közmondás, s pont ezért, aki a gondolataira támaszkodik kizárólagosan, az a vesztébe rohan. A gondolatok jó szolgák, de csapnivaló vezetők. Mert a gondolataink másodpercenként tizenhétszer változnak.

Ki akar olyan főnöknek dolgozni, aki azt se tudja, mit gondolt az előbbi pillanatban, annak folyamatos stresszé fog válni az élete. Ha figyelembe vesszük, hogy a bennünk zajló folyamatok zöme nem is tudatos, még nagyobb bajban érezhetjük magunkat, teljesen jogosan.

Az éremnek viszont van egy másik oldala is. Gondolatainkkal és érzéseinkkel folyamatosan alakítjuk, formáljuk az életünket. Aki hallott már NLP-ről vagy Agykontrollról, az ezt pontosan tudja. Sok pszichológiai módszer, az egyszerű pozitív gondolkodástól az analitikus terápiákon át egészen a pszichodrámáig ugyanezen hatáson alapulnak.

Tehát azt sem lehet mondani, hogy nem érdemes a gondolatainkkal foglalkozni. Csak tudni kell, hogy a velük való munka nem annyira erőteljes (átható), mint a tudatos jelenlétre mutató megközelítések.

A múltunkat ismételjük

A sok gondolatunk forrása, védelmi mechanizmusaink elemei nagyon esetlegesek. Jó esetben felmerül idővel a kérdés, az, amit egy adott történet kapcsán gondolunk, az igaz-e vagy sem. Jó-e ez nekünk, vagy sem.

Ha tíz-húsz éve hallottuk egy gondolatot, ami megragadt akkor, az a mai napig hat ránk, még akkor is, ha már nem is emlékszünk rá. Ha anno magunkévá tettük a gondolatot, akkor az hat. Mutatok egy érzékletes példát:

Biegelbauer Pál 2001 januárjában, halála előtt nem sokkal, tartott egy előadást, amit 15 év kihagyás után hallgattam meg újra. Ugyan nem voltam pont azon az előadáson, de sokon részt vettem, s szivacsként szippantottam magamba azt, amit tanított.

Felemelő érzés volt megtapasztalni, hogy bennem minden halk szava élt ennyi idő után is. Magyarán boldog voltam, hogy az ő gondolatai még mindig őrzöm s élem. Függetlenül attól, amit azóta átéltem és megértettem, amit anno mondott, azt még ma is igaznak érzem, s igyekszem a szerint élni.

De nem csak azok a meglátások és vélemények hatnak, amik minket támogatnak, hanem bármi, ami az életünk egy pontján igaznak tűnt.

ideges macska
A belső béke és a nyugalom nem magától értetődő.

Gondolataink felülbírálata

Vannak gondolatok és védekezési minták, melyek jobban hatnak, és vannak, melyek kevésbé. Amihez valamilyen más benyomás is kapcsolódik, vagy érzet, az sokkal jobban hat, mint amit egy szobában ülve egy könyvben olvasunk. Ezért nem sok értelme van az önismeretet a facebookon olvasott frappáns idézetekre építeni.

Van egy mondás: a ma igazsága a holnap tévedése. Aki nem képes felülemelkedni azon tényen, hogy a gondolatai és meglátásai folyamatosan változnak illetve folytonos megújulásra szorulnak, s elkezd egy-két dologhoz ragaszkodni, az bajban van. Mert ott kezd el mentálisan menthetetlenül vénülni.

Van aki már 6 évesen elkezd ragaszkodni minden gondolatához, mert ilyen mintája van. Valaki csak a húszas évei során, s van, aki sokkal később. Ha nem vagyunk képesek normálisan gondolkodni, ha nem halad az életünk, ha azt érezzük, hogy nem tudunk tovább lépni, akkor az első feladat a gondolatainkat lejegyzetelni.

Nem azt mondom, hogy a gondolataink mindenhatóak, de azt igen is vallom, hogy igen jól jelzik azt, mi zajlik bennünk. S amikor látjuk azt, miként látjuk a világot, érdemes azt rendszerezni és megérteni. Mondjuk az önismeret 9 kulcskérdése révén.

Az önismeret 9 kulcskérdése —>


Oszd meg saját tapasztalataidat!

Hozzászólás eddig.

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..