Posted on Hozzászólás most!

Érzések és érzelmek 350-as listája

Érzések és érzelmek megélése, tudatosítása elválaszthatatlan a tudatos jelenlét gyakorlatától. 350 érzés és önkéntelen reakció rendszerezett listája révén képesek lehetünk egy olyan belső éberségre szert tenni, mely csak keveseknek adatik meg.

Ahhoz, hogy ezt a rengeteg érzést és önkéntelen (zsigeri) reakciót ne keljen folyamatosan fejbe tartani, alapvető működésük alapján 9 nagy csoportba rendeztem. A rendezés alapelve az volt, hogy megnézzem azt, mire vagyunk képesek az adott állapotban, s mire nem, illetve miként hatnak ránk ezen érzések.

A ennek a felsorolásnak az alapját Lester Livinson Sedona módszerében használt lista adta, de magam is hozzá tettem jó pár reakciót és érzést, megtartva az eredeti rendszer könnyen használható jellegét.

Az érzelmek felsorolása a legerőtlenebb állapotoktól kezdődnek, s következnek az egyre több lehetőséget tartalmazó állapotok.

Tudatosan nem foglalkoztam Dr. David R. Hawkins 17 szintet tartalmazó tudattérképével, s annak magyarázatával, mert nagyon sok olyan dolgot is hozzákapcsolt az érzelmi állapotokhoz, mely a belső állapotaink tudatosítását megnehezítené az intellektuális megközelítése miatt.

A közöny, az apátia és a letargia

Az apátia és a tehetetlenség az egyik legfájóbb érzelmi állapot, amit megélhetünk. Mindent sűrűnek, nehéznek és kilátástalannak érzékelünk, amitől fásultakká és enerváltakká válunk.

Aminek egyenes következménye, hogy gyengének érezzük magunkat a változtatáshoz, s éppen ezért mindent megteszünk a változás ellen tudat alatt, hogy elkerüljük a további  sérüléseket.

Ennek a teljesen befékezett állapot hatására sem segítséget kérni, sem azt befogadni nem tudunk. S ami talán a legtöbb problémát és frusztrációt okozza, hogy magunkért sem sokat tudunk tenni ebben a helyzetben.

-vaspapucs-
  • bátortalan
  • depressziós
  • determinált
  • elhagyatott
  • elpazarolt
  • elvágott
  • erőtlen
  • értéktelen
  • érzéketlen
  • feladta
  • feledékeny
  • figyelmetlen
  • halogató
  • halott
  • határozatlan
  • haszontalan
  • homályos
  • humortalan
  • hűvös
  • kétségbeesett
  • kiábrándult
  • közömbös
  • kudarcra ítélt
  • láthatatlan
  • legyőzött
  • lemondó
  • lusta
  • megkötött
  • mihaszna
  • motiválatlan
  • negatív
  • nem érdekel
  • nem nyerhetek
  • nem számítok
  • nem tudom
  • reményvesztett
  • sokkolt
  • szétszórtság
  • túl fáradt
  • túl késő
  • túlterheltség
  • unalom
  • vesztes állapot
  • zsibbadt

A veszteség, a hiány és a gyász megnyilvánulásai

A második érzelmi csoport sem túl vidám vagy reménykeltő. Habár a veszteség, a hiány és a gyász állapotában már képesek vagyunk valamennyire mások segítségét elfogadni, élni vele.

Sőt, ezt kifejezetten igényeljük is, még akkor is, ha azt kimutatni vagy kifejezni még nem is mindig tudjuk. Ebben az állapotban már meg van a remény és a jövőbe vetett hitt, s pont ettől van benne több lehetőség is. Mert meg van bennünk a késztetés a változásra, mely a közöny és az apáti állapotában sehol sem volt.

Ennek ellenére veszteség állapota még nagyon messze van a kiegyensúlyozott, boldog élettől.

  • ábrándozó
  • alkalmatlanság
  • bánat
  • becsapottság
  • bántalmazottság
  • boldogtalanság
  • búskomor
  • bűntudat
  • csalódott
  • csüggedt
  • elárultság
  • elfelejtett
  • elhagyatottság
  • elutasítottság
  • félreértettség
  • gyász
  • igazságtalanság
  • kívülálló
  • könnyes
  • megbántott
  • meggyötört
  • megkínzott
  • megsebzett
  • megvádolt
  • megszégyenült
  • mellőzött
  • miért pont én?
  • neheztelés
  • nosztalgia
  • összetört szívű
  • sajnálat
  • senki sem törődik
  • senki sem szeret
  • szánalmas
  • szegény én!
  • szeretetlen
  • szétszakadt
  • széthullott
  • szomorú
  • tehetetlen
  • veszteség
  • vigasztalhatatlan
  • zaklatott
  • zavarodott

A félelem jelei

A félelem az az érzés, ahol már jelen van az a képesség, hogy érdemben tegyünk is magunkért valamit. Ennek ellenére a félelem állapotában még mindig van valami (egy múltbeli emlék vagy egy jövőbe kivetített kép), mely megállít bennünket.

Amikor a félelem eluralkodik rajtunk, ezernyi akadályunk, kifogásunk és körülményünk lesz arra, miért ne tegyünk semmit a változásért. Ugyan jelen van már a képesség és a vágy is a cselekvésre, mégis minden megy tovább a maga útján, mintha minden rendben lenne.

Pont a félelem okozza azt, hogy  nem változik meg az élete sok embernek, de szeretné. S pont ez az az állapot, amikortól hőn vágyott változás elmaradás extra szenvedésekkel tud minket “megajándékozni”.

  • aggódó
  • akadékoskodó
  • babonás
  • bénult
  • bizalmatlan
  • bizonytalan
  • csapdába ejtett
  • dermedt
  • félénk
  • fenyegetett
  • feszült
  • gátolt
  • görcsös
  • gyanakvó
  • gyávaság
  • hányinger
  • hisztérikus
  • ideges
  • irracionalitás
  • izzadás
  • kételkedő
  • kitérő
  • lámpalázas
  • menekülő
  • nehézkes
  • nyugtalan
  • óvatosság
  • őrjöngés
  • pánik
  • paranoid
  • rémült
  • rettegő
  • rossz előérzet
  • sebezhető
  • szkeptikus
  • szorongó
  • tartózkodó
  • titkolódzó
  • védekező

Vágy és a ragaszkodás megnyilvánulásai

A vágyak és a ragaszkodás témaköre tartalmazza talán a legtöbb olyan érzelmi állapotot, melyekről elsőre nem gondolnánk azt, hogy egy csoportba kerülnének.

Ha viszont arra gondolunk, hogy a vágy és a ragaszkodás milyen mértékben hatja át az emberi, s ezen belül a szerelmi viszonyainkat, akkor ezen már nem is feltétlen fogunk csodálkozni. S pont ezért van az, hogy a vágyakozás állapotában sok belső vívódással kerülhetünk szembe.

Ezernyi dologgal fogunk próbálkozni, mindenféle eredmény nélkül, mert az utolsó előtti lépésnél valamiért mindig visszalépünk. Mert nem szabad, mert nem lehet, mert valakit megsért, mert másokkal konfrontálódni kell (vagy mert tilos és erkölcstelen) stb.

  • akaratos
  • befolyásoló
  • birtokló
  • bujaság
  • csapongás
  • előérzet
  • érzéketlenség
  • falánkság
  • feledékenység
  • fondorlatosság
  • fukarság
  • igényesség
  • irigység
  • kapzsiság
  • kényszeresség
  • kicsapongás
  • kiéhezettség
  • kielégítetlen
  • kielégíthetetlen
  • kihasználó
  • kíméletlen
  • követelődző
  • megszállott
  • mohó
  • nyomuló
  • önző
  • önkényes
  • őrjítő
  • ragadozó
  • rögzült
  • sóvárgó
  • szarkeverő
  • szőrszálhasogató
  • torkos
  • türelmetlen
  • űzött
  • vakmerő

Az erőszakos, haragos és agresszív érzelmi állapotok

Azt gondolom, az érzések közül a harag okozza a legtöbb nehézséget az életünkben hosszabb távon. Főleg azért, mert a haragos emberek hajlamosak a belső feszültségeiknek az okát másokban meglelni, s ezt hangoztatni.

A harag állapota egy belső feszültséget jelent, mely mindent és mindenkit eltávolít az életünkből. Kapcsolódhat hozzá tetterő is, de ezen cselekedetek gyakran túlságosan erőteljesek, durvák, sokszor ártók s bántók, mely rengeteg felesleges konfliktust és nehézséget okoz magunknak és másoknak.

Míg az első 4 érzelmi állapotban a cselekvés hiányával van a legfőbb gond, addig a harag esetén pont a cselekvés lesz az, ami a legtöbb nehézségnek a forrása. Mert a bennünk lévő feszültségek hatására nem tudunk elegendően érzékenyek lenni mások pillanatnyi állapotára. S hajlamosak leszünk túlságosan reagálni a minket ért hatásokra.

  • agresszív
  • bosszúálló
  • bosszús
  • dacos
  • durva
  • ellenségeskedő
  • érdes
  • erőszakos
  • felháborodott
  • forrongó
  • fortyogó
  • füstölgő
  • gonoszság
  • gyalázatos
  • gyilkos
  • gyűlölködő
  • hadakozó
  • haragos
  • ingerlékeny
  • izzó
  • kegyetlen
  • kemény
  • kérlelhetetlen
  • kielégítetlen
  • kirobbanó
  • könyörtelen
  • kötekedő
  • követelődző
  • lázadó
  • mogorva
  • neheztelő
  • nyughatatlan
  • önfejű
  • őrült
  • romboló
  • rosszindulatú
  • sértődékeny
  • sistergő
  • szenvtelen
  • torkig vagyok
  • undorodó
  • vad
  • veszekedő

A büszkeség megnyilvánulásai

Az emberi és társas kapcsolatainkban a haragon kívül a legtöbb galibát a büszkeség tudja okozni. Főleg azért, mert a büszke ember mindent megtesz azért, hogy mások fölé emelkedjen, s ebben mindenki mást meg akar akadályozni.

Másrészt a büszkeség állapotában mindent igyekezetünk arra irányul, hogy semmi se tudjon megváltozni. Minden erőfeszítésünkkel azon leszünk, hogy megőrizzük azt, ami itt és most jelen van az életünkben, s senki ne tudja elvenni tőlünk.

A büszkeség hatására gyakran megjelenik a képmutatás, az érzéketlenség, a távolságtartás és az elkülönülés, az ítélkezésről és a kritikus hozzáállásról nem is beszélve.

  • arrogáns
  • beképzelt
  • dogmatikus
  • elfogult
  • elkényeztetett
  • előítéletes
  • engesztelhetetlen
  • érzéketlen
  • felfuvalkodott
  • felsőbbrendű
  • gőgös
  • hajthatatlan
  • hatalmaskodó
  • hiú
  • igazságosztó
  • jeges
  • kárörvendő
  • képmutató
  • különc
  • kritikus
  • leereszkedő
  • lekezelő
  • lenéző
  • makacs
  • megvető
  • merev
  • nagyképű
  • nem mer hibázni
  • okoskodó
  • önelégült
  • önfejű
  • önös
  • öntelt
  • önző
  • szemtelen
  • szenteskedő
  • szerepjátszó
  • sznob
  • szűk látókörű
  • tartózkodó
  • túlbecsüli magát
  • túlértékeli magát
  • zárkózott

A bátorság megnyilvánulásai

Az első 6 csoport olyan állapotokat mutatott be, melyek az életünkben megtapasztalt nehézségeink kapcsán folyamatosan előkerülnek. Ha ezeket képesek vagyunk (akár csak részben) elengedni, a mindennapjaink egyszerűbbé és kezelhetőbbé válnak.

Másrészt az előző 6 érzelem csoport a legfőbb akadálya annak is, hogy a bátorság, és az utána következő másik két csoport érzései spontán megjelennek az életünkben. Ezen érzések azok, melyeket általában pozitív érzésekként emlegetünk, melyek révén sokkal többet és könnyedébben tehetünk azért, hogy az életünk megváltozzon.

A bátorság állapotának a legbőbb jellemzője a könnyed s örömteli tettvágy. Ebben az állapotban minden sokkal egyszerűbben megy, a nehézségek részben akár maguktól is megoldódhatnak, illetve azok megoldása már nem kerül akkora erőfeszítésbe.

Egyszerűen amikor a bátorság állapota jelen van, akkor csak tesszük mindazt, ami számunkra könnyű és előre vivő.

  • adakozó
  • alkalmazkodó
  • alkotó
  • dinamikus
  • döntésképes
  • éber s élénk
  • egységben levő
  • együttérző
  • éles (pontos)
  • eleven
  • erős
  • fáradhatatlan
  • független
  • humoros
  • fogékony
  • jókedvű
  • kalandos
  • kezdeményező
  • kíváncsi
  • kompetens
  • kutató
  • legyőzhetetlen
  • lelkes
  • magabiztos
  • megengedő
  • merész
  • motivált
  • optimista
  • önálló
  • örömteli
  • összeszedett
  • összpontosított
  • pontos
  • rugalmas
  • spontán
  • szerető
  • szárnyaló
  • tájékozott
  • találékony
  • támogató
  • tervszerű
  • tiszta
  • tiszteletreméltó
  • vidám

A befogadás és az elfogadás állapota

A befogadás állapota segít abban, hogy mások támogatása révén a lehető legtöbbet kihozzuk önmagunkból.

A mások befogadás és elfogadása hatására leomlanak a bennünk lévő ellenállások falai, s spontán meg tud indulni a környezetünkkel egy örömteli, inspiráló és rengeteg hasznot hozó kicserélődési folyamat.

Ez az az állapot, amikor még szükséges a tudatos tevékenység, de már nincsenek ellenállások. Minden körülmény és lehetőség magától megjelenik, s képesek vagyunk ennek révén még több örömet, boldogságot és jókedvet megélni és megosztani másokkal.

  • bájos
  • barátságos
  • bőség
  • csoda
  • előzékeny
  • élvezet
  • érett
  • érzékeny
  • fénylő
  • gazdagító
  • gyöngéd
  • harmonikus
  • intuitív
  • játékos
  • jólét
  • kapcsolódó
  • kedves
  • kiegyensúlyozott
  • kiemelkedő
  • könnyed
  • lágy
  • méltányló
  • megértő
  • minden ok
  • nagylelkű
  • nyitott
  • ölelkező
  • örömteli
  • ráhangolt
  • ragyogó
  • sugárzó
  • szívélyes
  • szívmelengető
  • teljes
  • természetes
  • vonzó

A béke állapotának következményei

A béke az az állapot, amire a legtöbb ember vágyik. Amikor már egyszerűen pont úgy jó minden az életünkben, ahogyan az van. Mindenféle görcsölés, akarás, háború és konfliktus nélkül.

Ez az az állapot, amit a tavasszal a cseresznyefa virágzás idején a kínaiak megünnepelnek a tavasz beköszöntekor. Nem a tél elmúltát, nem a madarak csicsergését, hanem a természet megújulásának nyugalmas és békével teli folyamatát.

  • csendes
  • határtalan
  • egész
  • egység
  • fénylő
  • folytonos
  • higgadt
  • időtlen
  • jelenlét
  • kiegyensúlyozott
  • kortalan
  • létező
  • megbízható
  • növekedő
  • nyugodt
  • szabad
  • tágas
  • teljes
  • teres
  • tiszta
  • tökéletes
  • tudatos

Érzelmek elengedésének művészete —>


Ki mondja mindezt?

Kapcsolódó írásaim

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..