Ítélkezés és megbékélés

Egy közösség erejének mederbe tereléséhez gyakran egy közös ellenségkép volt a legalkalmasabb eszköz. Mindig találnak egy aktuális bűnbakot, aki mindenki bajáért felelős volt. Megfosztva mindenkit az egyéni felelősségvállalás terhétől.

A bűnbakkeresés a világot jókra és rosszakra osztja, s akinek a kellemetlenebb szerepet osztja a közösség, annak sokkal nehezebb elérni bármit is, mint a szerencsésebbeknek. Kálvini predestináció tana pont ezt konzerválta, s egyúttal az egyéni felelősségvállalástól is megfosztja az embereket.

ólomkatonák egyenes sorokban
A közösségek szokásrendszerének elfogadása beállít minket a sorba, mint a katonákat az eskütétel.

Az emberi ítélkezés alapja

Az ítélkezés már a teremtéstörténet során megjelenik a Bibliában, ahol a Paradicsomban ott áll a jó és rossz tudásnak fája. Aki a fának a terméséből eszik, azt kiűzik a paradicsomból. Mert aki képes a jó és rossz megkülönböztetésére, az kiesik az Istennel való egységből. Magyarul az emberi gondolkodás legalapvetőbb eleme a tapasztalatok megosztása jó és rossz dolgokra.

Ennek a következményei érhetők tetten az ószövetségben Jehova és ember viszonyában is. Az alábbi, és a hozzá hasonló részek pontosan bemutatják az ószövetségi világ merev életszemléletét:

Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak” Is 45.3

Az ószövetségi ember Istentől nagyon messze van, Isten léte a fontos, aki megadta a parancsolatokat. Ha az ószövetséget, mint történeti leírást nézzük, kirajzolódik egy alapvető mintázat. Izrael népének sorsa attól függ, mennyire tartja meg a törvényeket, és ha ez nem következik be, Isten haragra gerjed, s megbünteti Izrael népét. De ennek ellenére jóságos: aki megtér, s újra el kezdi követni törvényt, annak megkegyelmez, mert Isten számára a legfontosabb az ő kiválasztott népe.

Az igazság két élű fegyver. Valakit támogat, s valakit elnyom. S akinek az ítélete számít, az uralkodik.

Az ószövetség mintáját követjük?

Nem tudom kinek ismerős a fenti fajta szemlélet. Én azt veszem észre, hogy tele van ezzel a szemlélettel az életünk. Folyamatosan ítélkezünk, magunkra véve az ószövetségi Isten szerepét.

Az ítélkezéssel egy olyan kényelmes helyzetet építünk ki magunknak, amiben esélye sem lesz rálátnunk önmagunkra, s felismerni a saját emberi gyengéiket. A környezetünket beletaszítjuk egy megfelelési kényszerrel és bűntudatkeltéssel kikövezett feltételes szeretet poklába, miközben mi magunk el fogunk távolodni másoktól, mert mindenki kerülni fog bennünket.

Rengeteg újkeresztény felekezet az ószövetségi mintának megfelelően fogalmazza meg az üzeneteit, s ennek nyomdokain keresztül “bátorítja” megtérésre az embereket. Hogy bennem ez nem igazán a megtérésre, hanem az adott közösség konzekvens elkerülésére ösztönöz, az szerintem érthető és emberi. Mert ahol a félelemmel és a bűntudattal motiválnak, ott nem sok valódi boldogság, szeretet és öröm lakozik.

Ez nem kizárólagosan a keresztény szemlélet sajátja. Budapest legnagyobb buddhista központjában megkérdezték az egyik új embert, aki oda besétált gyakorolni, hogy miért mosolyog a meditáció közben. Azt hitték, be van tépve, vagy ivott az esti ülés előtt. Ez a történet számomra azt jelzi, hogy semmit nem tudtak arról, hogy a meditáció az öröm és a felszabadulás folyamata.

Kövess engem a facebookon is!!

Mózes törvényeit ki képes maradéktalanul mindig betartani?

Nem bocsáthatunk meg senkinek

Az ítélkezés egyik automatikus következménye, hogy egyeseket rossznak és bűnösnek látunk. Ennek a feloldására, hasonlóan Istenhez, meg akarunk bocsátani másoknak. Ami talán még ennél is macerásabb, amikor ugyanezt a szüleinkkel akarunk megtenni.

Valójában nincs jogunk senkinek megbocsátani, és értelme sincs. Mert senki sem Isten a Földön. Aki mindig megbocsát, az magasabbra helyezi magát másokhoz képest. Ha megnézem a hagyományokat, a nagy emberek mindig határtalanul szerények és önzetlenek voltak, s soha nem álltak ellen semminek. Ahogy Teréz anya is mondta: Nem tehetünk nagy dolgokat ezen a földön. Csak kis dolgokat, nagy-naqy szeretettel!

Megbékélés: az ítélkezés feloldása

A múlt elmúlt. Nem lehet megváltoztatni a történteket. Aki meg akarja változtatni a múltat, az önmaga jövőjének az alapjait teszi tönkre. Mert  a jelen helyzet adta lehetőségek kiaknázása helyett a múlttal vesződünk hasztalan. Elvesztegetve az életet.

Megbékélhetek a múlttal az alábbiakra gondolva:

  • sajnálom a történteket
  • a tettek következményeit meghagyom a másiknál
  • a történtek felelősségének azon részét elvállalom, ami engem illet, de a bűntudatot tisztelettel visszaadom;
  • S nem viszem a korábbi tévedések terhét, mert az nem az enyém.

Ezáltal mindent a helyén kezelek. Senki sem vétlen egy konfliktusban, de a bűnbak szerep igazságtalanságára tisztelettel és szeretettel mondhatunk nemet.

dr, Hew Len, a Ho’oponopono modern változatának elindítója is az ítélkezés elengedését tanította

A lelki traumák feloldása

Ezért lehet a lelki traumákat is feloldani akár évtizedes érzelmi leterheltség után is, mert amikor képesek vagyunk a múlt árnyait feloldani, megláthatjuk a traumák mögötti mozgatórugókat. Mindazon hajtóerőket, amik a traumák kiváltóit fura és sokáig érthetetlen cselekedetekre sarkalták.

Soha sem mentek fel senkit a cselekedetei alól, de elengedve az ítélkezés keserű terhét képesek lehetünk meglátni az embert a cselekedetek mögött. Csupán azzal, hogy tárgyilagosan kezelem a helyzeteket. Egy erőszakos ember beteg, aki nála sokkal gyengébbet/kisebbet arra használt, hogy a saját bajára enyhülést szerezzen. És evvel tönkre téve egy vagy több életet. Aminek felismerés lehetővé teszi azt, hogy ne az ő tetteinek a következménye legyen az életünk.

Egyéni blokkoldás —>

Oszd meg saját tapasztalataidat!

Hozzászólás eddig.

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..