Kapcsolataink, az önismeret erőforrásai

Az önismeretünk legfőbb kihívása, hogy másokat elég reálisan érzékelhetünk, de magunkat csak mások reakcióin keresztül láthatjuk meg. Mely pont annyira szólhat róluk, mint rólunk, s abból kihámozni azt, hogy a másik reakciójának mekkora része reális, nem épp a legegyszerűbb feladatok egyike.

Amikor viszont megfordítjuk a szemléletet, s azt kezdjük el vizsgálni, hogy a mi reakciónk mennyire szól rólunk, és mennyire szól másokról, egy hatalmas kincsesbányára lelhetünk. Mert a reakcióinkba mindig benne vagyunk mi magunk is.

Mindenki reakciója a sajátja. S minden reakciónk pont annyira mesél rólunk, mint amennyire a cselekedeteink beszélnek. 

A nyitottság, mint lehetőség

Bárki, akik felé nyitottak vagyunk, hat ránk. Teljesen mindegy, hogy egy szeretett személyről, egy egyszerű eladóról a boltban, egy hajléktalanról vagy egy ellenségünkről van szó. Mindenki, aki felé nyitottak vagyunk, hatni fog ránk, számukra nyitott könyvek leszünk, s pont ezért tudnak ránk hatni.

Fordítsuk meg ezt is!  Amikor valaki hat ránk, az a legbiztosabb jele annak, hogy nyitottak vagyunk felé. Van egy olyan pont az életünkben, aminek révén ránk láthatott, illetve megnyomhatott bennünk egy érzékeny “gombot”, s mi arra reagálunk.

Amikor képesek vagyunk erre rálátni, s – ha másképp nem is, de magunk felé – felvállalni azt, ami van, azzal egy hatalmas lehetőséget kapunk arra, hogy formáljunk az életünkön.

S hogy ki és hogyan “nyomja meg” az érzékeny pontunkat, az szinte teljesen mindegy. A lehetőségek korlátlanok, a nehéz és fájó pontjaink végesek.

Vélemények elterelő hatása

Ezen fájó pontok sokszor úgy jelennek meg, hogy valaki megossza velünk a saját véleményét, melybe elég sok ítélkezés is belekeveredhet. Miközben tudható, hogy a vélemény a világ legócskább áruja:

  1. Mindenkinek van;
  2. Sokan ingyen osztogatják;
  3. A minősége esetleges; és
  4. Sok embernek nincs szüksége máséra (mert van sajátja).

Ennek ellenére mások véleményére érdemes lehet odafigyelni, mert időnként hasznos meglátások is vannak köztük, amitől vétek lenne megfosztani magunkat. De nem érdemes a sok tucatnyi támogató véleménnyel szemben arra az egy szem vészmadárra hallgatni, akinek soha nem sikerült semmi.

Olyan nincs, hogy amit teszünk, az mindenkinek tetszeni fog. Egyszerűen nem megy. Ezer embernek minimum ugyanennyi, többé-kevésbé eltérő ígénye, szempontja és ebből adódó véleménye van, aminek megfelelni egyszerűen lehetetlen.

A kritizálás egyébként is a tökéletességhez való méricskélésről szól. Ami egy agyrém, mert a tökéletesség csak a kritizáló fejében létezik. Úgy értem, minden kritizáló fejében egy-egy eltérő kép van a tökéletességről, amihez hozzá hasonlítja a világot, az embereket és a cselekedeteiket.

a szamár és az öregember
A szamár története mindent elmond arról, mennyire kiszolgáltatott az, aki mások véleményére próbál hallgatni.

A kritikák érzelmi kezelése

Mindenki emberből van, s éppen ezért mindenkinek lehet nehéz napja. Nem lehetünk mindig jók, nem lehetünk mindig tökéletesek, nem tudjuk mindig mindenkinek a kívánságát kielégíteni. Ez egyszerűen képtelenség.

  • Vannak helyzetek, amikor tévedünk, amikor jogos az észrevétel. Akkor ismerjük el!
  • Van, hogy a másik ember ítélete nem a valóságon nyugszik. Akkor mutassuk ezt meg!
  • S van, amikor egy ember csak a saját igazát látja, és semmi másra nem nyitott. Őt hagyjuk magára!

A többi már zömmel adja majd magát. Habár sok esetben az érzéseink alapvetően ezen egyszerű választásainkat is képesek megnehezíteni. S olyankor az érzelmeinkkel való munka elkerülhetetlen, ha egyszerűbb életet szeretnénk élni.

Amikor az érzéseinkkel szeretnénk dolgozni, egy igen furcsa dolgot tapasztalhatunk.

  • Ha megpróbáljuk elnyomni mondjuk a kellemetlen érzéseinket, akkor vagy megsokasodnak, vagy merevé és zárkózottakká tehetnek.
  • Ha megpróbáljuk kiélni (mondjuk a kellemeseket), akkor meg annak révén fogunk szenvedni , elmúlnak.

Ezért valami olyasmire van szükség, mely ezen nehézségeket kiküszöbölik. S ennek módszerét mutatom be az önismereti (mini)tanfolyamomon—>

Helytállni a nehéz helyzetekben

Látni önmagunkat egy nehezebb szituációban nem mindig egyszerű. A macerásabb pillanatokban sokan hajlamosak a történet felelősségét áttolni másokra, vagy egyszerűen csak lerázni magukról. S eljátszani az ártatlan bárány szerepét.

S persze az sem ritka, hogy valaki még akkor is elviszi a balhét, vagy akkor is a nyakába varrják, ha egyébként semmi rosszat nem tett. Csak épp mindenki megszokta, hogy rá lehet tolni minden bajért a felelősséget, vagy egyszeerűen mindig úgy alakul, hogy ő van kéznél (ő ugye az univerzális bűnbak).

Persze az alapvető álláspontunk az kell hogy legyen, hogy minden történet, amibe belekeveredünk, az a mienk. Csak ne gondoljuk azt, hogy mindig mindenért nekünk kell elvinni a bajhét.

Amit a másik rontott el vagy nézett be, azt igenis mondjuk ki, s amit mi rontottunk el, az vállaljuk be. Persze ennek meg van az a következménye is, hogy a saját nagyszerűségünkről kialakított kép, illetve a saját önhittségünk picit csorbát fog szenvedni.

Ami viszont fontos, hogy a kommunikációnkban csak és kizárólag arról szabad beszélni, mit tettünk, illetve mit tett a másik. Azt is minden ítélkezés és érzelmi megnyilvánulás nélkül.

Annak semmi értelme, hogy egymás fejéhez vágjuk diplomatikusan vagy kevésbé diplomatikusan azt, kinek milyen jellemhibája van. Aki őszinte, az magától is fel fogja ezt vállalni, s elnézést fog kérni.

Senki nem szereti, ha pellengérre állítják, kigúnyolják, csúfolják vagy megvetés tárgyává teszik. Annak csak ellenállás, vita, érzelmi sérülés és megromló kapcsolatok lesznek a következményei. Mely senkinek sem jó.

Akiket kizártunk az életünkből

Az önismeret kapcsán alapvető tudatosítanunk, hogy az életünkhöz azok is hozzátartoznak, akiket korábban kizártunk az életünkből. Akikkel tudatosan vagy nemtörődömségből már nem foglalkozunk, s akikről soha nem beszélünk.

Láttam embereket, akik totálisan ledöbbentek attól, hogy a saját kihívásuk legfőbb forrása a 20 éve nem látott édesanyjukkal, testvérükkel vagy egy régi szerelmükkel való kapcsolatuk elrendezetlensége. Pedig ez annyira hétköznapi, hogy akár közhely is lehetne. De sokan a tényt sem merik vagy akarják elfogadni, hogy olyan emberek hatnak rájuk, akiknek évekkel ezelőtt hátat fordítottak.

Ennek a hatásnak van egy konkrét oka. Az életünkből kizárt emberek egy vakfoltot jelentenek az életünkben. Minden olyan tudás és ismeret, ami valamilyen módon az elfeledni próbált emberhez kapcsolódik számunkra, folyamatos nehézségek forrásává válik. Mert minden, ami hozzájuk kötődik, azt is elzártunk magunk elől.

A hajléktalanság réme

Egy hajléktalan képes megmutatni azt, hogy hol vagyunk sebezhetőek, milyen félelmekkel érdemes dolgoznunk, mit érdemes tudatosítanunk ahhoz, hogy az életünket kevesebb stresszel tudjuk élni.

A feléjük megjelenő nyitottság révén kaphatunk magunkról egy alapos érzelmi és mentális röntgenfelvételt.

Megláthatjuk azt:

  • Mi az, ami motivál, cselekvésre ösztönöz
  • Mi az, ami lekorlátoz, amitől megbénulunk, s
  • Mi az, aminek köszönhetően elkezdünk félni vagy menekülni.

Ennek a rövid önvizsgálatnak köszönhetően képesek lehetünk a belső világunk nehézségeire ránézni, minden olyan extra teher nélkül, ami túlságosan nagy nyomást tenne ránk.

hajléktalan az utcán.
Senki nem akar hajléktalan lenni, mégis belekerülnek időről időre emberek ebbe a helyzetbe

Személyes tapasztalatom

Az emberi kapcsolatok a személyes életünk legmeghatározóbb elemei. Ettől függ a belső (érzelmi) állapotunk, a partnerkapcsolatunk minősége, a megélhetésünk, a társadalmi és szociális helyzetünk épp úgy, mint életünk megannyi más tényezője.

Sokszor viszont azt látom, hogy olyan mintákat kergetünk, melyek nem igazán a mieink. Olvastuk a könyvekben, ellestük másoktól, s jól-rosszul megpróbáljuk alkalmazni azt, ami másoknak is működött. S akihez az adott megoldásmód passzol, az sikeres lesz azzal a viselkedésmóddal. A többiek meg nem.

Az életút elemzés során három fő fókuszom van. S ezek közül az első az, hogy megkeressem mindenkinél, mik az erősségei és a gyengeségei a hozzám fordulónál a kapcsolatteremtő képességnek.

A második lépésben azt vizsgáljuk meg, milyen nehézségek és milyen erősségek jellemeznek minket az élet fő területein, s miként lehet ezeket a mindennapok során alkalmazni, egyszerűbbé tenni.

S a harmadik lépésben kerülnek elő azok a kérdések, amik arra mutatnak rá, miként lehet a jelen helyzetből egy sokkal jobbat kihozni. Mindezt pár olyan szemléletes kép segítségével, ami mindenki számára érthető és befogadható.

Felhasználva mindehhez a több ezer éves kínai asztrológia tudását, a mai kor igényeihez igazított szemlélettel.

Bővebben az életút elemzésről —>


Kapcsolódó írásaim

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..