Fizikai elengedés

érmékből épített tornyok

Az elengedés első és talán a legegyszerűbb terepe a fizikai világ. Ezernyi olyan dolog vesz minket körül, ami már nem szükséges az életünkhöz, s mégis tartogatjuk. A tárgyaink egy része teljesen felesleges, semmi hasznunk belőle. Amit nem használtunk az elmúlt 2-3 évben, azt nyugodtan kidobhatjuk vagy odaadhatjuk másoknak. Valószínűleg mi már… Tovább olvasom —>

Nehézségeink és eredményeink forrása

Nehézségeink és eredményeink forrása ugyanaz a dolog. Szokásaink és érzéseink alapja mindazon tapasztalatok, amiket átéltünk, s ezek átformálása az önismereti munka legfőbb célja. Ha képesek vagyunk átformálni az életünk tapasztalataihoz kapcsolódó emléklenyomatainkat, azzal megváltozhat az életünk. De ennek a munkának (folyamatnak) az elkezdéséhez érdemes pontosan látnunk azt, mi minden hat… Tovább olvasom —>

A 4 személyiségtípus belső útja

Gordon Ramsey munka közben

A 4 személyiségtípus belső útja annak a tudatos munkának a módszere, ahogy az elsődleges reakcióinkat tudatosan elkezdjük átformálni. Mindenkinek van egy pillanatnyi állapota, s az ahhoz illeszkedő reakciója, amivel a kihívásokkal és feladatokkal szembe néz.  S amikor ezekre rágörcsölünk, akkor a különböző reakciómódok árnyoldalai kerülnek előtérbe. Ha viszont másfajta reakciómódokkal… Tovább olvasom —>

A meditáció buktatói

Sakjamuni Buddha szobra a tari templomban

A meditáció célja a belső világunk lecsendesítése. Ha ezt erővel vagy külső hatások révén akarjuk elérni, akkor a meditáció buktatói nehéz helyzetek fognak bennünket állítani. Ennek fő oka, hogy a meditáció hatására beinduló belső folyamatainknak nincsenek szabályai (amelyeket szó szerint kell követni), hanem elvei (melyeket  érdemes alkalmazni). S ezek ismeretében… Tovább olvasom —>

A belső béke (harmónia) 9 jele

Belső béke

A belső béke egy olyan örömteli állapot, mely az életünk egy korábban nem ismert, extra dimenzióját nyitja ki. Mindenki egyedi módon tudja felfedezni a hozzá vezető utat, igazodva az élethelyzetéhez és az életszemléletéhez, de mindaz, ahogy ennek megtalálása megmutatkozik, mindenkinél nagyon hasonló. Az alábbi 9 pont csak néhány támpontot ad… Tovább olvasom —>

A depresszió lélektana

gyereki arc könnybe lábadt szemekkel.

Életünk fő jellemzője a változás, mely sokszor belső nyomásként nehezedik ránk. Amikor ez egy depressziós állapottá sűrűsödik össze, akkor a változás elfogadása, illetve a hozzá kapcsolódó érzések elfogadása és átformálása nagyon nehézzé válhat. Ugyan gyerek korunk óta megszokhattuk, hogy minden változik, mégis kialakulhat az a helyzet, hogy a bennünk lévő… Tovább olvasom —>

Az érzelmi blokkok fizikai feloldása

Az érzéseink lenyomatai a szervezetünk legváltozatosabb helyein eltárolódnak, s ezek alapvetően el kezdik befolyásolni az életünket. Az első és eléggé logikus lépés, hogy minél hamarabb meg akarunk szabadulni ezen fizikai gátló hatásoktól. A napi szintű érzelmi lenyomataink (a stressz) alapvetően meghatározzák a közérzetünket, s mindenféle ösztönös stressz-oldó eszközökhöz nyúlunk. Idővel… Tovább olvasom —>

Betegségek lelki okai

megállító, belépést tiltó tábla

A betegségek bármikor képesek minket leteríteni, átformálva az életünket egyik pillanatról a másikra. Ha rálátunk arra, mi okozza a bajt az életünkben, akkor egy súlyos betegségből is ki tudunk mászni könnyedén. Ha viszont nem vagyunk tudatosak arra, mi is történik velünk, akkor akár egy egyszerű nátha is megkeserítheti az életünket… Tovább olvasom —>

A stressz 9 tünete

két ujj filctollal megrajzolva

A stressz kialakulása annak köszönhető, hogy a minket ért hatások érzelmi reakcióit nem tudjuk elengedni. Nincsenek meg azok a lehetőségeink, mint a természetben élőknek, hogy akár mozgással, akár a minket körbevevő természetre ráhangolódva ellazulhassunk egy nehezebb helyzet után. Ezért a stressz a mindennapok rohanásában annyira természetessé vált, mint a levegő…. Tovább olvasom —>

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.