Egy coach, egy segítő kiválasztása mindig komoly fejtörést okoz akkor, amikor eljutunk arra a pontra, hogy elég volt a sokféle könyv ezerféle tanácsának kaotikus kipróbálgatásából, s tényleges változást szeretnénk elérni az életünkben, akkor mindig érdemes pár alapvető kérdést feltenni magunknak.
A coachok minőségi tesztje
Sokszor arra próbálunk hagyatkozni, amit a megérzésünk diktál, mely sokszor jól is elsülhet. De pont akkor, amikor el vagyunk veszve egy területen, sokszor pont az a baj, hogy a megérzésünk hagyott minket cserben, s azt sem igazán tudjuk, merre van az előre.
Ilyenkor érdemes néhány kapaszkodót segítségül hívnunk, s feltenni pár hasznos kérdést:
- Akit kiszemeltünk, hogy segítsen nekünk, annak mennyi saját tapasztalata van?
- Mennyire őszinte a saját tapasztalatával kapcsolatban, mennyire látja önmagát?
- Az, amit megtapasztaltam vele kapcsolatban, az számomra vonzó-e?
- Az az életszemlélet, amit képvisel, az számomra bátorító és befogadható-e?
- Tud-e valami olyat hozzá tenni az életemhez, amire ténylegesen szükségem van most?
- El tudom-e neki mondani őszintén azt, ami igazából a problémám?
- Hajlandó lennék-e olyat is megpróbálni a javaslatára, amit egyébként nem tennék meg?
- Mennyire érthető és vonzó számomra az, amit ő közvetíteni igyekszik?
Ha ezen kérdéseket sikerült megválaszolni magunknak, akkor fogjuk látni azt, miként is állunk egy konkrét emberrel kapcsolatban.
Miért fontosak ezek a tesztpontok?
Nekem a papír általában mellékes, mindig azt nézem, mit tud és mit tapasztalt meg az, akitől igyekszem tanulni. Sokszor volt olyan esett az életemben, hogy elsőre elutasítottam valakinek a tanítást, de idővel mégis tudtam tanulni tőle, mert a tapasztalata meggyőzött.
Sok esetben láttam azt, hogy egyoldalúan mutatják be magukat az emberek. Azt valahol mindig kilógott a lóláb. Ha olvasod a blogom, pontosan tudod, hogy mennyire gyatra a helyesírásom (igyekszem, de mindig marad a szövegben néhány sajthiba). S hát az sem titok, hogy amit 3 éve gondoltam, annak egy részét ma már nem úgy gondolom. S ezt fel is szoktam vállalni.
A személyes tapasztalatokban, a személyes beszélgetésekben hiszek. Az emberi kapcsolatokat, bárki bárhogy igyekszik ezt elhitetni, nem lehet automatizálni. Két ember között a kapcsolódás sok szinten történik, s nem tudok úgy segíteni valakinek, ha nem látom, nem hallom, csak írogatok neki.
Sokaknak meg van az a fajta tendenciája, hogy nem mindenkihez akar kapcsolódni. Találkoztam olyan coachcsal, aki kerek perec megmondta, hogy az emberek zömét nem sokra értékeli, s nem is tiszteli őket. Én inkább nem akartam tőle tanulni, mert nem ezt a szemléletmódot képviselem, s nem szeretnék ebbe az irányba változni.
Lehet egy szakértő, egy segítő foglalkozású ismert, akár híres is, ha nem tudom felvállalni előtte azt, aki vagyok, akkor esélyem sincs arra, hogy a másik segíteni tudjon nekem. Voltam ilyen helyzetben. Ott ültem, mint egy kuka, s nem tudtam kinyögni, mit is szeretnék valójában, mert annyira ledermedtem attól, ahogyan ő előadta magát (pedig alapvetően egy kommunikatív alkat vagyok).
S volt olyan tanácsadó is, aki pont abba a történetbe akart visszaterelni, amiből ki akartam szállni (a középiskolai tanításból). Arra hivatkozott, hogy egy nagy tapasztalattal rendelkező reáltanár vagyok, nem kevés sikerrel a hátam mögött. S nem tehetem meg a mostani diáksággal, hogy nem adom át nekik a tudásomat (20 évig szinte mást sem tettem…).
S az is hatalmas gát lehet, ha valaki számomra nem túl érthetően mondja el a gondolatait. Mert azt akkor én nehezen tudom befogadni
Mit csinálok én?
A legfőbb elvem, hogy legyen meg a megértés és a cselekvés egyensúlya. 20 éve dolgozom emberekkel, s ennek tapasztalata mondatja velem, hogy enélkül nem megy.
Éppen ezért nagyon fontosnak tartom azt, hogy aki velem dolgozik, az értse azt, amit csinálunk, s az is, hogy tevőlegesen csinálja is. Ezt az elvet követtem a 7 napos minikurzusom megalkotása során is, ezért voltak magyarázatok és házi feladat is.
Nem szoktam senki fejét felesleges adattal és gondolattal teletölteni, hanem arra törekszem, hogy mindig a valós tapasztalat mellé mondjam el mindazt, amit arról érdemes tudni.
Ennek során csak jelezni szoktam, amit érzékelek, s amit ennek kapcsán megtapasztaltam korábban. Ami pont elegendő ahhoz, hogy egy nehezebb helyzetben is megteremtsem azt a biztonságérzetet, ami a munkához szükséges.
De ezt kialakítani egy folyamat, ezért nem szoktam beledobni senkit egyből a mély vízbe. Előbb megtanítom azt, ami ahhoz szükséges, hogy az igazán égető és nehézséget okozó történeteivel mindenki dolgozni tudjon.
A belső világunk átalakítása nem gyorstalpaló, mindennek érdemes megadni az elegendő időt és teret. Mert különben az elmaradt vagy hiányos részek miatt az egész munka eredménytelen lesz.
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
