Ennek az oldalnak az ősét (egy azóta megszűnt webcímen), 2015 januárjában kezdtem el írogatni, gyakorlatilag mindenféle koncepció nélkül. Ezernyi téma kavargott a fejemben, mely mások számára is hasznos volt, s megpróbáltam mindenki számára elérhetővé tenni.
2 év alatt több, mint 120 bejegyzés született, melyeket idővel rendszereztem, kiegészítettem, kerek egésszé formáltam. Ennek révén igyekszem bemutatni mindazt, amitől az életünk bonyolulttá és nehézzé válhat.
S persze azt is, miként lehet ezeket egyszerűbbé tenni, elengedni mindazt, ami a nehézségek forrása.
Ahhoz, hogy az írásaim egyszerűbben át tud tekinteni, 8 nagyobb részre bontottam a blogom tartalmát, ezeket tudod megtekinteni az alábbi felsorolásban.
Az írásaimban igyekeztem felhívni a figyelmet a lehetséges buktatókra is:
- Az önismereti munka révén felfedezhetjük azt, kik vagyunk, miként látjuk a világot, s mi okozza azt, hogy nem azt az életet éljük, amit szeretnénk.
- A tudatos önfejlesztés révén elkezdhetjük mindazon cselekedeteinket átalakítani, melyek a nehézségeinket okozzák.
Ugyan a szokásaink átformálása önmagában nem fog minden nehézséget megszüntetni az életünkben, de minden további munka alapját megadhatja. - Az érzelmeink hatását megfigyelve felfedezhetjük azon „rejtet” hatásokat, melyek az életünk cselekedeteinek eredményét képesek befolyásolni. Függetlenül magától a cselekedeteinktől.
Sokan ezt egy picit túlbonyolítják, mint oly sok mindent az életükben, de az érzelmek tudatos elengedése révén bármit meg tudunk változtatni. - A bőség és jólét forrása annak révén tud megjelenni az életünkben, hogy az érzéseinket és görcsöléseinket képesek vagyunk magunk mögött hagyni. Mindazt, ami korábban megnehezítette az életünket.
Túl az alapokon
Ha nem lenne bő 25 éves önfejlesztő múltam, melynek szerves része volt a buddhista hagyomány gyakorlata, akkor itt meg is állhatna a témák sora.
A valóság viszont az, hogy van még négy olyan terület, amiről volt pár (remélem) hasznos gondolatom. Mert a legtöbb tévhit és félreértés az alábbi 4 témakör kapcsán még talán nagyobb, mint amit az önismeret kapcsán tapasztalhatunk.
S ezen területen sokkal nehezebben érzékelhetőek a buktató, mint az élet más területein.
- Az enneagram teljes rendszere nem csupán egy személyiségtipológia, hanem a belső működésünk tükre. Mely pontosan megmutatja, milyen témákkal érdemes a belső átalakulásunk során szembe néznünk.
- A meditáció célja az érzelmi munka, az érzelmi intelligencia alapjainak kifejlesztése. Mert az érzéseinkkel csak akkor tudunk dolgozni, ha képesek vagyunk tőlük némi távolságot tartani. De ez a legtöbb embernél nem magától értetődő.
- A tudatos jelenlét sokak számára csak álom, egy intellektuális próbálkozás a belső világuk rendbetételéhez, mert sokan attól várják a megváltást, hogy elkerülik a kellemetlen tapasztalatokat, és csak a jó érzésekhez igyekeznek kapcsolódni.
- A lelki béke megtalálása csak mindezen területek ismerete révén érhető el. De nem automatikusan, hanem tudatos belső munka által, amihez pár általam is használt eszközt gyűjtöttem össze a blogom utolsó témakörében.
Nem fogok ezen témaköröknél sem egy konkrét utat piatesztára emelni, többféle megközelítést is be fogok mutatni. Igyekszem mindazt hozzáfűzni, amit én fontosnak és lényegesnek érzek ezek kapcsán, felhasználva az éberség és tudatosság erejét.
Ahhoz, hogy a teljes anyagok fel tudd dolgozni, az időbe telik, ezért javaslom, hogy ne kapkodj, hanem lépésről lépésre haladj.
Ennek egyik legjobb kezdőpontja, ha megnézed az alábbi összefoglaló anyagomat:
Hogyan tedd jobbá az életed —>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!