Érzelmi feszültségeink elengedése alapvető tényezője a szabad és örömteli életnek. Ha a múltunk elrendezetlen, az életünk normális működése nagyon megnehezedik. Mert a múltunk emlékeihez kötött érzéseink újra és újra átszínezik a tapasztalatunkat.
Ennek az egyik legfőbb következménye az, hogy az életünk nem lesz kielégítő számunkra. Bármit teszünk, mindig lesz egy keserédes érzésünk, amely folyamatosan nyugtalanná fog minket tenni.
Az élet az életet támogatja, de ha nem vagyunk képesen az életünket szabadon megélni, mert érzelmi szinten el vagyunk akadva, akkor kénytelenek leszünk saját magunk árnyékaként leélni az életünket. Van ugyan egy jól hangzó, s egyeseknek ténylegesen működő megközelítés az érzelmi életünk rendbetételére, de az nem feltétlen működik:
Felejtsd el azt, hogy aminek nem adsz tudatosan energiát, az nincs!
Rengeteg olyan történet van az életünkben, ami ugyan nem tudatosul, s nem is figyelünk rá, mégis jelen van az életünkben, s rengeteg energiát elvisz az életünkben…
Érzelmi segélykiáltásaink
A legtöbb ember nem igazán éber a mindennapjaival kapcsolatban. A legtöbb iskolában nem tanítják az éber jelenlét gyakorlatát, ezért a legtöbbünk nem veszi észre az apró jelzéseket.
Amikor a bajra figyelmeztető apró érzelmi jelzések nem hatnak, a rendszerünk elkezd erőteljesebb üzeneteket küldeni. Mindaddig, amíg elegendően feltűnőekké nem válnak ahhoz, hogy ne tudjunk szó nélkül elmenni a jelzések mellett.
Ez lehet stressz, súlyosabb esetben valamilyen betegség, vagy egy olyan tompa (belső) érzet, hogy valami nincs rendben az életem. Ezek ugyan lehetnek kellemetlenek és zavaróak is, de pont ezek azok az útjelző táblák, ami elindíthatnak minket a változás útján.
Fontos!
Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.
Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.
Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.
Akadályozott érzelmi állapotaink
Az érzelmi állapotaink rendszerint akkor kerülnek előtérbe, amikor a megnyilvánulásaink már nem annyira könnyedek, mint egy kisgyermeké. S nem leszünk már annyira bátrak, elfogadók és békések, mint amilyenek korábban voltunk. S helyette megjelenik a dráma, a strassz és a szenvedés érzete.
Az érzelmi állapotaink legfájóbb állapota, amikor az apátia és a tehetetlenség eluralkodik rajtunk. Ekkor sem segítséget kérni, sem azt befogadni nem tudunk, s magunkért sem sokat tudunk tenni. Ennek ellenére az apátia állapota nem feltétlen jelenti azt, hogy csak a sarokban ülünk, és semmit nem teszünk.
Simán előfordulhat az, hogy alapvetően tevékenyek maradunk, de egy-egy életterület kapcsán teljesen tompákká és kiábrándultakká válunk. Mint amikor valaki beletörődik a szegénységbe, a magányosságba vagy egy gyógyíthatatlan (habár nem feltétlen halálos) betegségbe. S már nem keresi a kiutat.
A második szintje az érzelmeinknek, amikor már meg van a képességünk arra, hogy mások segítségét befogadjuk, de mi magunk egyedül még nem tudunk magunkért tenni. Mert a veszteség, a szomorúság vagy a gyász megállít minket. Ide tartozik egyébként még a depresszió is, melynek a feloldása többnyire azon helyzetek átformálásához kötődik, ami miatt nyomás alá kerül az életünk.
A harmadik érzelmi állapot egy hatalmas előrelépést jelent, mert ilyenkor már megvan a képességünk arra, hogy tegyünk is valamit az életünkért. Csak épp a félelmeink és a jövőbe kivetített negatív képek miatt nem merünk változtatni. Sok esetben én azt láttam, hogy ez az egyik legfőbb akadálya a változásnak.
A változás útja nem mindig sima, s nem is mindig egyenes.
Diszharmonikus érzelmi állapotaink
Amikor már képesek vagyunk kiverekedni a félelem okozta megkötöttség érzéseiből, akkor még a társadalmi és egyéni elvárások miatt képesek lehetünk magunkat megállítani.
A vágyaink sok esetben szembekerül mindazon elvárásokkal, amit a gyerekkorunk során tudatosan vagy tudat alatt magunkba szívtunk. S aminek következtében ezernyi dologgal fogunk próbálkozni, mindenféle eredmény nélkül. Mert az utolsó előtti lépésnél valamiért visszalépünk
Amikor viszont tele lesz a hócipőnk az egész élettel, s megjelenik bennünk a változtatás iránti indulat, akkor annak komoly következményei lesznek. Megjelenő indulataink haraggal telhetnek meg, aminek következtében a változtatás szándéka és esetleges cselekedete árthat és bánthat másokat.
S van, amikor szimplán csak ragaszkodunk ahhoz, ami van, s nem akarjuk a változás semmilyen formáját sem átélni. Ennek tipikus jele, ha megjelenik a képmutatás, az érzéketlenség, a távolságtartás és az elkülönülés, az ítélkezésről és a kritikus hozzáállásról nem is beszélve.
Miként léphetünk túl az érzelmi blokkjainkon?
Az első és legfontosabb, amit az érzések kapcsán meg kell jegyezni, hogy az érzéseink (s gondolataink) állandó kavalkádja elárassza a mindennapjainkat. Egyszer több is jelen lehet belőlük, s időben folyamatosan változnak.
Ugyan sok olyan ember van, akin nem látszanak az érzések, s úgy reagál, mintha nem lennének érzései, de a valóság az, hogy az érzéketlenség is egy konkrét érzelmi állapotnak a jele (konkrétan a büszkeséggé).
Akkor tudunk egy pontjával foglalkozni az életünknek, ha képesek vagyunk teljesen átélni azt az érzést, ami hozzá kötődik. S ennek az érzetében ránézni mindarra, ami az adott életterülethez kapcsolódik. Megnézni azt; mi a jó abban az érzésben, milyen üzenetet hordoz számunkra, milyen más érzet van egy konkrét érzésbe becsomagolva stb.
Maga az érzelmek elengedése, ha már látjuk azt, mit jeleznek számunkra, nem egy nagy dolog, de sok esetben egy élethelyzetekhez sokféle érzés kapcsolódik. S ha ezeket mind ki akarjuk bogozni, avval egy soha véget nem érő munkába hajszolhatjuk bele magunkat.
Sok száz érzelmi állapotunk van, melyek hatása egy picit mindig más.
Mi más lehetséges?
Többnyire az érzéseink el szoktak akadni az elképzelések, elvárások, ítéletek, gyerekkori emlékek és minták kusza labirintusában. Ezért érdemes távolabbról ránézni az életünkre. S megkeresni azon rejtett mozgatórugóinkat, melyek a nehézségek valódi forrásai.
Néha ezeket érdemes konkrétan is megfogalmazni, míg sok más esetben egy teljesen más megközelítés tud igazi eredményt létrehozni.
Amihez érdemes párhuzamosan dolgozni a mentális és érzelmi elakadásokkal egyszerre. Aminek egyik legjobb eszköze a fizikai világban megteendő kisebb-nagyobb (egymásra épülő, s folyamatosan nehezedő) feladatok sorozata.
Egyrészt azt megtapasztalandó, milyen az, amikor a lehetetlen is lehetségessé válik, másrészt annak megerősítésére, hogy bármit választhatunk, amit korábban nem mertünk.
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!