Rólam

Üdvözöllek!

Matits Viktor vagyok, ennek az oldalnak a szerkesztő-tulajdonosa.

Ahhoz, hogy pontos képet kaphass arról ki vagyok, és mit tehet hozzá az életedhez, szeretnék pár alapvető kérdést megválaszolni a munkámmal kapcsolatban.

Ezt összekötöttem annak a bemutatásával, hogy hogyan jutottam el az egyszerű önismereti és önfejlesztő munkától egy ingyenes, az érzelmi intelligenciát fejlesztő, 7 részes mini tanfolyam megalkotásáig.

Tudom, hogy ez egy hosszabb lélegzetű írás, de sok olyan pontja van, amiben magadra ismerhetsz, ha időről időre elárasztanak az érzések, és nem tudsz velük mit kezdeni.

Ki vagyok? Honnan indultam?

Egy igen zűrös gyerekkorom volt. Ugyan az anyagi körülményeimre nem lehetett panaszom, de a belső világomban nem kis káosz uralkodott. Mely kihatott a viselkedésemre, a kapcsolataimra és a tanulmányaimra is.

De az érettségi után elhatároztam, hogy kerül amibe kerül, ki fogok mászni abból a slamasztikából, amiben bele kerültem.

S ez, ha nem is könnyen, de sikerült.

Mert lövésem sem sem volt arról, mire adtam a fejem (szerencsére, teszem hozzá).

Nem merem azt mondani, hogy most nincs teendő és változtatni való az életemben. De azt igen, hogy megugrottam azt a kihívást, ami a legtöbb nehézséggel küzdő ember számára legtöbbször csak vágyálom marad.

Hogy rendeződjön az életem,
s azt az életet éljem,
ami nekem megfelelő.

S pont ennek az útnak köszönhetően nagyon sok olyan helyzetet is megtanultam kezelni, minek kapcsán a segítők egy része azt sem tudja, miről van szó.

Mi volt az alapja az eredményeimnek?

Miután megértettem, hogy a jó élet nem fog az ölembe hullani, igyekeztem megtenni mindazt, amiről azt gondoltam, hogy változtathat a pillanatnyi helyzetemen.

Kitartással és elkötelezettséggel rengeteg módszert ismertem meg és használtam éveken át. Agykontrollal, kineziológiával, tranzakció analízissel, SVT-vel, Théta healinggel, és még sok mással igyekeztem az életem jobbá tenni.

De valami hiányzott.

Mi volt a baj?

Ugyan szépek voltak az elméletek, és átmenetileg vagy ténylegesen is jobbá vált az életem a különböző megközelítések hatására, de a vágyott céljaim elérése valahol elmaradtak.

Éppen ezért is igyekeztem az éberségemet fejleszteni, hogy képes legyek reálisan rálátni az életemre. Hogy végre tudjam azt, miért nem jutok közelebb a céljaimhoz.

Éveket öltem bele magam jobbá tételébe, hogy a belső világom sokkal élhetőbbé is váljon. Ami sikerült is.

DE a mindennapok szintjén, a magánéletemben és a munkámban nem sok változást tudtam felmutatni.

Miért mondom el mindezt?

Mert egy őszinte ember vagyok, aki nem szeret és nem is tud igazán hazudni. Az nem az én utam.

Ha azzal kezdenék bárkit áltatni, hogy a nehézségekkel teli élet megváltoztatása néhány egyszerű és könnyű trükkel megoldható, azzal egy hamis álomvilágot építenék, mint oly sokan.

Nem a külső körülmények hirtelen megváltozására gondolok, mert olyat sokat láttam, és magam is megéltem. Hanem arra a belső folyamatra, ami a külvilágban megjelenő változás eléréséhez szükséges.

Miért akadtam el?

A legnagyobb bajom az volt, hogy nem ÉRTETTEM, miért nem értem el a céljaimat, holott amit bele tudtam tenni, azt beletettem.

Ma már pontosan LÁTOM azt, hogy mi volt a gond. 

Az, hogy mindent meg akartam ÉRTENI, de nem igazán voltam hajlandó foglalkozni az ÉRZÉSEIMMEL.

Tele voltam a gyerekkori kudarcaim és sérüléseim fájdalmával, melyek folyamatosan feltörtek, mint egy gejzír, s nehézségek áradatát zúdították a nyakamba. Amivel már tele volt a hócipőm is…

Ugyan igyekeztem egy olyan buddhista gyakorlatokat végezni, amellyel a bennem lévő zavaros érzésektől megszabadulhatok, de mivel az érzéseimet ebbe a gyakorlatba nem igazán mertem beleadni, érdemi változást nem tudtam elérni.

Zsákutcába kerültem!

Sok sikeres ember azt írja a könyvekben, s mondja a rendezvényeken is, hogy csak a megfelelő gondolkodás szükséges a sikerhez, meg a pozitív érzésekkel átitatott pozitív jövőkép.

Az előző mondattal viszont van két HATALMAS probléma. 

Az egyik az, hogy igaz. Ha pozitívak a gondolataink és az érzéseink is, akkor szinte bármit el tudunk érni az életünkben. S ha a pozitív gondolatok és érzések hiányoznak az életünkből, akkor a sikert elérni sokkal nehezebb, habár nem totálisan lehetetlen.

De a második probléma ennél sokkal zavaróbb: Az, hogy a legfontosabb kérdésről egy szó nincs benne!

Mi a búbánatot csináljunk akkor, ha a tudatalattiból feltörő érzések és gondolatok nem túl pozitívak, pláne ha görcsösek és fájdalmakkal terheltek?

Túllépni a gondolkodás keretein

Arra hamar rájöttem, hogy önmagában a pozitív gondolkodás nálam semmit nem ér.

Érzelem központú ember vagyok, mint minden harmadik ember a földön, s pont ezért számomra az érzéseket figyelmen kívül hagyni, azokat elnyomni gyakorlatilag lehetetlen.

Tudom, hogy az érzéseket elnyomni sokaknak nagyon könnyedén megy, s sokáig bántottam is magam, hogy azt én miért nem tudom megtenni.

De ma már tudom, hogy legalább ugyan annyi ember van, akinek az érzések elnyomása nem megy. S a helyzet nem reménytelen, csak nekik (nekünk) totál más működik, mint azoknak, akik az érzéseiket könnyedén el tudják nyomni.

Miért fontos az érzéseinkkel dolgozni?

Az érzések elkísérik az egész földi életünket. Már egy pár hónapos pocaklakó is érzékeli a világot, a környezetének összes érzelmi rezdülését magába szívva, s ez a fajta működés a születésünk utáni 2-3 évet is meghatározza.

Ez így begyűjtött érzelmi emlékek határozzák meg azt, hogy kik vagyunk, s hogy miként érezzük magunkat a világban.

Ehhez képest a gondolkodásunk (a kognitív képességeink) csak évekkel később, 3-5 éves korunk között alakul ki. S pont a kognitív működés kezdi majd megszűrni mindazt az ÉRZELMI hatást, ami minket kívülről ér.

Addig viszont gyakorlatilag érzelmileg védtelenek vagyunk.

Ami azt is jelenti, hogy szinte bármilyen lehet az életünk, attól függően, hogy milyen hatások értek minket kiskorunkban.

Ha érzelmileg a várandóság időszaka és a kisgyerekkorunk kiegyensúlyozott volt, akkor mi magunk is azt szokjuk meg, s azt is teremtjük meg az életünkben.

Ha viszont a várandóság időszaka és a kisgyerekkorunk érzelmileg zaklatott volt, akkor a kiegyensúlyozott és örömteli életet megteremteni sokkal nehezebb.

Mert a gyerekkorunk emlékei időről időre a felszínre fognak bukkanni kellemetlen és zavaró érzések formájában, s ez teljesen független attól, hogy könnyedén el tudjuk-e nyomni az érzéseink vagy sem.

Érzelmeket elengedni?

Életem során sokszor megkaptam, mint oly sokan mások is, hogy engedjem el a kellemetlen érzéseket és történeteket. Vagy tegyek rá magasról, azaz vegyem be a leszarom tablettát…

Ami nekem nem igazán ment, köszönhetően annak, hogy alapvetően érzelem túlsúlyos ember vagyok.

De azt is tudtam, hogy az érzéseket szabadjára engedni sem túl jó, mert:

• a szenvedéssel teli érzések (veszteség, fájdalom, közöny stb.) csak fájdalmat hoz létre.
• a félelem átélése még több félelmet generál,
• a vágyakozás csak még több vágyakozást szül,
• a harag még több haragot…

Látszólag ezt nevezhetjük érzelmi sakk mattnak, de van megoldás…

Az éberség minden változás forrása

Éveken át gyakoroltam az éberség útját. Pontosan tudtam, hogy az esetek egyre növekvő részében képes voltam az érzéseimet úgy megélni, hogy nem sodortak el. Legyen az akár harag, nyugtalanság félelem vagy kár szenvedés.

De volt pár olyan helyzet, amikor nem tudtam nyugodt maradni az érzéseim áradatában, ami okozott pár kellemetlen helyzetet. Elintézhettem volna avval, hogy nem vagyok tökéletes, de volt egy komolyabb gondom is.

Egyre gyakrabban kerültem olyan helyzetbe, amikor mások kértek tőlem tanácsot, s nem tudtam átadni annak tapasztalatát, amit évek hosszú sora alatt megéltem az éberség gyakorlatok révén. Arra ugyanis a mai rohanó világban csak kevesen tudnak elegendő időt szakítani

Életem egyik legnagyobb emberi kudarca

Konkrétan emlékszem arra a férfira, akivel ültünk egy kávézóban, s kérte, hogy segítsek neki megmenteni a párkapcsolatát. Szerette a párját, de nem tudott hozzá igazán kapcsolódni sem érzelmileg, sem testileg.

Sokan azt hiszik, az ilyen helyzetek csak a nőket érintik, de ez koránt sincs így. Ugyan 20 perc múlva meg volt, mi a gyökere a szenvedésének, de feloldani azt nem sikerült több alkalom után sem.

Akkor egyszerűen hiányzott az a puzzle, aminek révén ma már simán fel tudom oldani az ennél sokkal cudarabb helyzeteket is.

Mi hozta el a megoldást?

Annak a tudása, hogy hogyan kommunikáljam le a meglátásaimat.

Annak az útja, ahogyan tapasztalat szintjén át tudjam adni azt, amit az elmúlt évtizedekben megéltem és megtapasztaltam.

Nem a szavak szintjén, mert az félreérthető, hanem a tapasztalat szintjén.

Könnyen, befogadhatóan, akár már egy 15 éves gyerek számára is (volt ilyen helyzet).

S pont ezért merem ma már meghívni az embereket a személyes

Mentor programomba

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!