Mentor program

Amikor másokkal dolgozom, mindig ugyan az az 5 cél lebeg a szemem előtt.

Még akkor is, ha a konkrét lépések és a feladatok nagyon eltérőek, mert a belső lényünk kifejezéséhez mindenkinél más út vezet el.

Ezen célokat úgy fogom bemutatni, hogy egyértelmű legyen, miért van szükség az egyes lépésekre, s a végére az is ki fog derülni, miért az a sorrend, ami itt szerepel.

5. Minőségi élet megteremtése

A minőségi életet megélni nap mint nap egy olyan cél, amiért nagyon sokan nagyon sok mindenre hajlandóak.

Amiben semmi rossz nincs. Csak az nem mindegy, ki mit vállal be azért, hogy megtehesse mindazt, amit megakar szerezni. S elkerülje, lepasszolja mindazt, amit nem akar megtenni.

A gondok mindig akkor kezdődnek kacifántossá válni, amikor a dolgok elérését erőltetjük, s az elkerülés miatt pedig elkezdünk görcsölni.

Ahogy Anno mondta egy politikusunk: Nem kicsit. Nagyon

Ahhoz, hogy a mentális és érzelmi szabadságot el tudjuk érni, ami a minőségi élet megteremtésének alapja, ahhoz az később szereplő 4 lépést (lépcsőfokot) érdemes alaposan elsajátítani. Különben csak egy légvárat fogunk építeni akkor, amikor a minőségi élet megteremtéséről ábrándozunk.

Igazándiból nem az kérdés, mennyire könnyű vagy nehéz egy örömteli és teljes életet elérni. Hanem az, hogy mikor jutsz el arra a pontra, hogy elkezdhesd azt az életet megteremteni, ami ténylegesen neked megfelelő.

Amikor eljutsz arra a szintre, hogy képes vagy az életedet 30 különböző szemszögből megnézni, akkor mindaz, ami miatt nem tudtál korábban egy könnyed, örömteli és boldog életet élni, egyszer és mindenkorra eltávozik.

Milyen tényezők megvizsgálására gondolok?

  • Problémáink, és azok megoldásának módjai;
  • Belső állapotaink változása és azok formálása;
  • Vágyaink és céljaink elérése;
  • Teljes felelősségvállalás buktató;
  • Az egészséges élet és test megteremtése;
  • Családi kapcsolataink furcsaságai;
  • A fejlődést megélni napról napra;
  • Másokat minőségi módon segíteni;
  • Életünk tudatos irányítása;
  • képességeink és nehézségeink formálása;
  • stb.

Nem árulok zsákbamacskát, ezen területekkel szembenézni külön-kölön is több hetes, akár több hónapos belső munkát jelent. Az elején segítséggel, később önállóan, illetve párhuzamosan végezve a kétféle munkát.

Éppen ezért a minőségi életet
csak a legelkötelezettebbeknek érik el.

Természetesen a minőségi élet megteremtése egy olyan folyamat, ami nem elválasztható a lentebb található lépésektől. S nagyon gyakran előfordul, hogy míg az alapokkal dolgozunk, az életed minősége is elkezd javulni, gyakran nem is kicsit.

De ennek sebessége rengeteg mindentől függ, és egyetlen ember sem vállalhat garanciát arra, hogy az életed pár hónap alatt tökételessé válik. Bárki, aki ilyet állít, az nem őszinte vagy nem látja magát a valóságot.

Persze vannak olyan módszerek, melyekkel akár egy-két alkalom alatt is a feje tetejére lehet állítani az életed. De ez nem garancia arra, hogy utána minden rendben lesz, s azt az életet fogod élni onnantól, ami ténylegesen megfelelő neked.

4. Könnyed és örömteli életet élni

Ahhoz, hogy minőségi életet teremtsünk magunknak, érdemes egy stabil belső alapot létrehozni. Amikor a mindennapok folyton változó helyzetei már nem okoznak túl nagy kihívást.

Ennek a belső stabilitásnak az egyik legbiztosabb jele, ha megjelenik életünkben egy könnyedség. Egy olyan fajta állapot, amikor a feladatainkat képesek vagyunk mindenféle ellenállás nélkül (vagy azokat könnyedén feloldva) elvégezni.

Ennek a könnyedségnek köszönhetően, bármi is jelenik meg az életünkben, képesek vagyunk a belső derű állapotát megélni és megőrizni, függetlenül a pillanatnyi körülményektől.

Ami a legnagyobb ajándék az életünkben.

Tisztában vagyok azzal, hogy a lelki egyensúlyt, a belső kiegyensúlyozottság állapotát elérni nem annyira egyszerű, mint arról beszélni. Éppen ezért készítettem közel 50 munkalapot, amit a személyes konzultációimon használni szoktam.

Ezeken a munkalapokon olyan egyedi elengedés feladatok vannak, amiket házi feladat gyanánt érdemes gyakorolni. A munkalapokat mindig személyre szabottan szoktam kiválasztani, s nem kell az összeset hetekig-hónapokig csinálni ahhoz, hogy a könnyedség tapasztalata megjelenhessen.

Persze van pár olyan feladat, amit szinte mindenkinek érdemes gyakorolni, – s amikkel magam is rengeteget dolgoztam és dolgozom mind a mai napig.

Tapasztalatom szerint 4-5 hónap alatt szinte bárki megtapasztalhatja a lelki derű állapotát, ha komolyan veszi a közös munkát.

Persze ez nem jeleni azt, hogy pár hónap alatt bárki elérheti azt, hogy sosem fog kizökkenni a derű és az örömteliség állapotából. De azt igen, hogy ennyi idő alatt képes lesz elérni azt, hogy amikor kizökken a derű állapotából, akkor képes legyen abba visszatalálni.

A könnyed és örömteli életet választom —>

3. Akadályaink tudatos feloldása

Akkor lesz könnyed és örömteli az életünk, ha képesek vagyunk az akadályozó hatásainkkal dolgozni.

Az életünk irányításának alapja, hogy képesek legyünk meglátni azon buktatókat, amik egy adott helyzetben bezavarnak a választásaink véghezvitelében.

Ezeknek a zavaró hatásoknak egy része kívülről ér minket, amiket körülményeknek nevezhetünk. Ezek mindenki életében jelen vannak, s ezeket eltávolítani nem is igazán lehet. Mert az életünkben bármikor megjelenhetnek fura helyzetek. De ez csak az egyik oldala a történetnek…

Ha a kudarcaink okaként csak a külső körülményekre hivatkozunk, akkor elfeledkezünk egy nagyon fontos dologról. Hogy vannak belső körülményeink is, melyek rendszeresen bajt okoznak, elterelnek, s amik miatt nem tudunk a külső körülményekhez megfelelően alkalmazkodni.

Éppen ezért az életünk irányításának legalapvetőbb kulcsa a belső körülményeink tudatos átalakítása. Azon tudatalatti programok tudatosítása és elengedése (kitörlése), melyek a belső állapotainkat zűrössé és zavarossá teszik.

Az önfejlesztés útja

A tudatalatti programjaink szélnek eresztése az a fajta belső út, amely az életünk tudatos irányítását könnyebbé sé örömtelibbé teheti.

Tehát nem arról van szó, hogy ezerrel erőltetjük mindazt, ami eddig sem járt sikerrel, hanem elengedjük mindazt, ami miatt eddig folyton elakadtunk és kudarcot vallottunk.

Tudom, hogy a legtöbb önfejlesztő könyv nem ezt javasolja, de a tapasztalat az, hogy a könyvekben leírt (egyébként nagyszerű) módszerek főleg azoknak működnek, akik ellenállások nélkül tudják alkalmazni a leírt technikákat.

S az elengedés egyik legfontosabb célja,
hogy az ellenállásinkat elengedjük.

Ennek a munkának az eredménye akár már fél óra alatt is megjelenhet egy-egy konkrét történet feszültségeinek és ellenállásainak elengedése révén. De az életünkben az igazán látványos változáshoz néha hónapok is kellhetnek.

Mert idő szükséges ahhoz, hogy végig megyünk azokon a történeteken, melyek itt és most kihívásokat hoznak létre az életedben.

Igen, az akadályaim el akarom engedni—>

2. Igényeink tudatosítása

Lester Livinsonnak – aki az elengedés módszerének alapjait lefektette –, volt egy nagyon egyszerű, de mégis zseniális megfigyelése az emberi lét alapvető működéséről.

Azt látta meg a saját és mások életének megfigyelése révén, hogy van 4 olyan igényünk, mely alapvetően meghatározzák az életünk irányát és kihívásait:

  • irányítás igénye
  • megfelelés igénye
  • kapcsolódás igénye
  • biztonság igénye

Ezek azok a tényezők, amik igazából élettel és örömmel is megtölthetik az életünket, s ezernyi baj és szenvedés forrásai is lehetnek, ha ezeket nem tudjuk megélni.

Tapasztalatom szerint az alapvető igényeink megfigyelése és tudatosítása sokkal többet elmond arról, hogy kik vagyunk és milyenek, mint bármilyen más megközelítés vagy rendszer. Pontosan azért, mert az egyik alapvetőbb dolgot mutatja meg az életünkkel kapcsolatban.

Olyanok, mint az útjelző táblák, melyek pontosan informálnak arról, merre érdemes az önismeret és az önfejlesztés útján haladni.

Tudatos önismeret és önfejlesztés

A 4 tényező, illetve az ezekhez kapcsolódó ezernyi tapasztalat és reakció az, mely az életünket igazán nehézzé és bonyolulttá tehetik.

Ezen igényekhez kapcsolódnak a bennünk megtapasztalt érzelmi és mentális elakadásaink épp úgy, mint a körülöttünk lévő emberekkel és helyzetekkel kapcsolatos kihívásaink.

S melyeket ha képesek vagyunk
akár csak részben is elengedni vagy átformálni,
sokkal könnyebb lehet az életünk

Éppen ezért az általam használt feladatlapok több, mint felén a 4 alapvető igényhez kapcsolódó elengedés szerepel. Ez az a rész, amivel szerintem mindenkinek érdemes dolgoznia, ha jobb életet szeretne.

A feladatlapok érintik a céljainkat: a megélhetést, a kapcsolatainkat, az egészségünket, valamint a mentális és érzelmi jólétünket is. Mintegy teljes körképet adva életünk érzékeny területeiről.

Igen, tudatosan akarom
élni az életem—>

1. Mentális és érzelmi terhek elengedése

Ami az első és legfontosabb kihívás szokott lenni az önismeret és az önfejlesztés útján, az egész addigi életünk kellemetlen, néha fájó emlékeinek áradata. Melynek kapcsán még olyan elképzelések is megjelennek, melyek szöges ellentétben állnak a hétköznapi tapasztalatokkal.

Sokan kívülről várják a nehézségeik feloldását, egy jobb állásra, egy jó partnerkapcsolatra, egy szebb otthonra, egy jobb kocsira, vagy bármi másra vágyakozva.

S mindezek tetejébe az érzelmek áradata még extrán akadályozza is a tisztánlátást és a nehézségek okainak feloldását.

Éppen ezért az első és legfontosabb célom azt elérni a konzultációk során , hogy a belső feszültségek, illetve az ezekhez kapcsolódó mentális és érzelmi terhek elkezdjenek csökkenni.

Nem szoktam ezzel sokat vacakolni. Amikor bármikor leülsz elém, simán neked fogom szegezni a kérdést, hogy milyen érzés van benned ITT és MOST? S amíg nem tudjuk kicsit enyhíteni az éppen aktuális szorongásodat, nem fogunk tovább menni.

Rendszeresen jönnek hozzám vissza a második konzultációra úgy, hogy a bennük lévő feszültség jelentősen csökkent, s pont ezért sokkal könnyebben és örömtelibbnek érzik magukat. Ami azt gondolom, hogy nem egy utolsó dolog.

De ez nem mindenkinek megy könnyedén, s pont ezért vannak olyan emberek is, akiknek nem tudok segíteni. Nem vagyok mindenható, aki mindent meg tud változtatni. Nekem is meg vannak a korlátaim, mint mindenki másnak.

Aki annyira ragaszkodik a jelen állapotához, hogy semmit nem akar elengedni abból, ami a szenvedéseit okozza, annak nem tudok segíteni. Bármennyire is zavar ez.

A mentor program 5 célja

Összefoglalva a munkám során 5 érdemi lépcsőfok elérése van a fókuszban:

  1. Mentális és érzelmi terheink tudatosítása, elengedése
  2. Igényeink (és a görcsöléseink) tudatosítása, elengedése
  3. Az akadályaink tudatosítása és elengedése
  4. A belső stabilitás megélése
  5. Minőségi élet megteremtése

Bárhol is járj velem az úton, én ezeken fogok dolgozni, mindig azon a szinten, amit éppen képes vagy befogadni.

Ami az elején azt jelenti, hogy az az elején főleg az első 3 pontra helyezem a hangsúlyt.

Amihez alapvető, hogy képes legyél lelkileg megállni a saját lábadon.

Tehát ha olyan lelki problémád van, mely inkább egy pszichológus vagy egy pszichiáter segítségét igényli, akkor kérlek ne keress meg, mert nem tudok neked érdemben segíteni.

Én abban vagyok jó, hogy megmutassam, hogyan TEHETED örömtelibbé a az életed.
S nem abban, hogy MEGSZERELJEM az életed.

Ha mindezt tényleg megértetted, akkor

Jelentkezz személyes konzultációra!

A személyes konzultációm ára
alkalmanként 15.000 forint

Egy alkalom MAXIMUM 1 órás, s mindig azon a ponton kezdünk dolgozni, ahol éppen vagy
(s nem kergetünk irreális álmokat azért, hogy azt érezhesd, hogy te a magaságokba törsz).

Hívj fel a 20/249-7326-os számon,
s tégy egy lépést az örömtelibb életet felé!

Ha konzultációkkal kapcsolatban konkrét kérdésed van, írj nekem levelet a viktor.matits@gmail.com címre, s igyekszem a megkeresésekre minél hamarabb válaszolni.

Mikor érdemes megkeresned?

Rengeteg olyan élethelyzet, történet és elakadás lehetséges, amikor nem feltétlen találjuk meg a következő lépéshez a megfelelő eszközt vagy instrukciót egy blogcikkben vagy egy youtube videóban.

Ilyenkor érdemes személyesen felkeresni egy tapasztalt segítőt, aki a saját történetének s elakadásainak korlátain túllépve képes rálátni az aktuális helyzetünkre.

Ilyen helyzet lehet például akkor:

  • Ha van egy olyan történeted, amin hosszabb ideje nem tudsz változtatni, akkor is érdemes megkeresned.
    Ezen makacs elakadások többnyire azért alakulnak ki, mert rengeteg érzés kapcsolódik hozzájuk, vagy túl sok kudarc és fájdalom.
  • Ha el szeretnéd engedni a nehézségeidet, s szeretnél ezzel szisztematikusan és gyorsan haladni. Van közel 50 feladatlapom, melyből bárkinek meg tudom mondani, melyekkel érdemes dolgoznia.

A következő lépés a te kezedben van.

Telefonálj most!
20/249-7326

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.