Életünk térben is időben zajlik. Az idő és a tér azóta tudatosan az életünk része, amióta képesek vagyunk kommunikálnunk.
Gondoljunk csak arra, hogyan kezdünk járni, hogyan kezdjük el felfedezni a kemény tárgyak által meghatározott korlátaink a mozgás kapcsán. S ugyan így kezdjük a kisgyerekként felfedezni az időmúlását is.
El is kezdenénk az siettetni vagy lassítani, mint a felnőttek. A kisgyereknél ott lehet felismerni, hogy kezd kialakulni az időfogalmuk, hogy azon mérik az idő múlását, hogy hányat kell még aludniuk egy adott eseményig.
Amikor felfedezzük az idő által meghatározott korlátokat, az evés, a fürdés, az óvodába menetel, az iskolai házi feladat, a zene és a sport kapcsán, onnantól kezdődik a felnőtté válás rögös folyamata. Megtapasztaljuk, hogyan váltakoznak a nappalok és az éjszakák, hogyan alakítja az életünket a hét napos ciklusú társadalmunk. Az év körforgása kapcsán előbb-utúbb felfedezzük, hogy általában télen nem lehet biciklizni, nyáron meg szánkózni, ősszel színesek a falevelek, tavasszal meg élénk zöldek.
Az idő múlásának érzékelése
A mindennapi tevékenységeink kapcsán hamar felfedezzük, hogy az elméletileg lineárisan múló időt néha szélsebesen repül, néha meg úgy cammog, mintha nem is tellene. Időnként úgy elszalad, hogy észre sem vesszük, máskor meg mindenre jut idő, még arra is, amire végképp nem gondoltuk volna.
Sokaknak lassan telik a hét, alig várják, hogy hétvége legyen, s lennének túl az iskolán vagy a munkán (mert az unalmas, és felesleges tehernek érzik). Míg a hétvége sokszor elmegy a házimunkával, a kényszerű pihenéssel és rokonlátogatással. S az egésznek semmi értelme nem lesz.
Egy hasznos gondolat lehet ebben a helyzetben, ha megértjük illetve kitapasztaljuk annak módját, hogyan találjunk meg mindennek a jó oldalát, az értelmét. Illetve hogyan alakítsuk át a mindennapjainkat, hogy annak értelme legyen. Ez többet ad a jövőnkhöz, mint egy mókuskerékben szenvedni.
Fontos!
Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.
Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.
Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.
A mókuskerékből való kitörés eszköze pedig a tevékenységek rendszerezése,
Idő felhasználásának átrendezése
A mindennapjaink telis-tele vannak olyan feladatokkal, melyeket nem tudunk elhagyni. Ennek oka vagy biológiai szükséglet (evés, alvás, fürdés stb.), vagy a megélhetésünk függ tőle, vagy a gyereknevelés és a párkapcsolat hoz kapcsolódik. A barátoknak tett ígéretek is tetemes időt vihet el az életünkből. Az egyéb időrablókat nem is említve. Ezért érdemes az időnk felhasználására elegendő figyelmet szentelni.
Ahhoz, hogy olyasmire is jusson idő, amire korábban nem, ahhoz pár idő és pénzrabló szokásnak érdemes búcsút inteni, vagy időben korlátozni. Sokat tud segíteni például pár tevékenység térben és időben való átcsoportosítása.
Ha alapvetően reggel vagy este vagyok mentálisan aktívabb, akkor ehhez a mentális aktivitást igénylő feladataimat arra az időszakra érdemes átcsoportosítani. S ha fizikailag egy másik időszakban vagyok aktívabb, akkor a fizikai munkát pedig akkora helyezzük át.
Ez elegendő ahhoz, hogy egységnyi idő alatt többet végezzek el, vagy ugyan azt a munkát kevesebb idő alatt végezzem el, időt hagyva más időtöltésekre.
A tevékenységeink áttekintése
A legtöbb embernél a fenti módszereken túl érdemes egy teljes „térképet” készíteni arról, mi mindent csinál. Lebontva részfeladat szintjéig. Az nem érdemi tükör a mindennapjainkról, hogy 8 és 4 (vagy 10 és 6) között dolgozunk, hanem azon belül is érdemes megnézni, melyik időszakban aktívabb, s mikor kevésbé aktívabb az ember. Beszélgetek vagy netezem, vagy ülök a vécén, mert megy a hasam.
Érdemes a napjainkat egy táblázatban feljegyezni fél vagy negyed órás bontásokban, s ezt két-három héten át folyamatosan csinálni. A kiértékelése ennek úgy mehet, hogy az aktív pihenés és az alvás ideje legyen barna, a tisztálkodás, az evés, a toalett mondjuk zöld, a munka/tanulás kék, a szórakozás, beleértve a társasági életet is, piros. Érdekes színes ábrák szoktak ebből kikerekedni.
Ezen felmérést megmutatni másnak nem igazán tanácsolnám senkinek. Olyan információkat tartalmaznak ezek az emberről, ami sok mindenre felhasználható ellenünk. De magunknak egy igen jó visszajelzést ad. Ha este tíz és reggel három között rendszeresen piroslik a kép, vagy munkaidőben, az túl sok jót nem árul el a munkamorálunkról, akárhogy is használjuk ki ezen időszakokat.
Az időnk felhasználásának rendszerezett vezetése sok mindenre rádöbbenthet minket az életünkkel kapcsolatban.
Akinek napok telnek el úgy hogy egy piros jelzés sem szerepel a felmérésében, az jobb, ha szembe néz önmagával. Akinek teljesen hiányzik az életéből a társas időtöltés, az vagy nem tud pihenni, mert munkaalkoholista (workalkocholic ahogy az angol mondja), vagy a jelleme olyan, hogy mindenki elkerüli, vagy egyszerűen nem őszinte önmagához.
Egy dolog kimaradt, s nem véletlenül. Az utazásnak nincs színe, mert az utazás önmagában nem tevékenység. Még akkor is, ha vezetünk, hallgathatunk közben zenét vagy nyelvleckéket, vagy intézhetjük közben telefonon az ügyes-bajos dolgaink. Utasként pedig előttünk a világ. Olvashatunk regényeket, a személyes leveleinket vagy a facebook bejegyzéseket, vagy csak szimplán szundikálhatunk (ezek pihenés jellegű időtöltés). Lehetünk a barátainkkal vagy a párunkkal, beszélgethetünk vagy csak élvezhetjük a társaságukat (ez szórakozás). Esetleg készülhetünk a napi munkára, szakmai könyvet olvashatunk, megírhatjuk közben a leckét, vagy szavakat tanulhatunk (ez munka/tanulás).
A napi rutin ciklusai
Ha alaposabban megnézzük az életünket, ciklusok sokaságából áll. A napok önmagukban egy konkrét ciklust jelentenek, mely két éles részre válik el, nappalra és éjszakára. Egy nap viszont nem lehet mindent csinálni, s a mindennapjaink sem a napi ciklushoz igazodnak. De azért ebben is lehet és szerintem érdemes is rendszerességet vinni. A felkelés és az evés, a lefekvés olyan tevékenységek, amit érdemes nem túl hektikusan csinálni. Természetesen lehet benne néha eltérés, de a szervezetet az egészség fenntartásában a napi rendszerességű biológiai rutin nagyban támogatja.
Viszonylag kötött az is, mikor dolgozunk (kivéve a mozgó időpontban és váltott műszakban dolgozókat), az is viszonylag kötött, mikor tudunk a szeretteinkkel és a barátainkkal találkozni, s ezek már adnak a mindennapjainknak egyfajta ritmust.
Az idő halad, s sosem jő vissza. Kérdés, mit tudunk azért tenni, hogy az időnket jól használjuk fel?
Heti ciklus
A mindennapjaink megszervezésének egy jóval átfogóbb időszaka a heti program. Aki a napi alaprutinját már megteremtette (én például 7 és 8 között kelek, s éjfél tájban fekszem), az a felkelés és a lefekvés közé be tudja tenni a kötött időpontjait, s azok mellé azon időszakokat, amit az élete megújítása kapcsán szükséges tevékenységek elvégzésére szán.Ez az alap, a többi meg úgy is kialakul magától.
Nem az időt kell menedzselni, hanem a tevékenységeket. Minden új tevékenység elsajátítása és begyakorlására időt kell szánni, mert amire nincs idő és figyelem szánva, az elsikkad. Nem azért szervezzük az életünk, s csinálunk időbeosztást, mert nincs elég feladat az életünkben, vagy hogy legyen egy újabb stresszforrásunk, hanem azért, hogy időt szabadítsunk fel arra, ami nekünk igazán fontos.
Havi ciklus
Az élet már csak olyan, hogy sok minden a hónapokhoz igazodik. A hold járásától kezdődően a havi számlák kifizetésén át, a legtöbb ember fizetése, s sokaknak a munkája is. Aki éber tudatossággal szokott vásárolni menni, az pontosan tudja, mikor van a környéken fizetésosztás. Akkortájt minden élelmiszerbolt dugig van vásárlókkal. De ez igaz egyébként a bulihelyekre és kocsmákra is.
Sok ember hangulata is ehhez igazodik. Nőknek ezt nem kell szerintem magyarázni, sőt aki nővel él vagy dolgozik együtt, annak sem. De ez sok férfira önmagában is igaz, mindenféle emberi kapcsolódásból következő hatástól függetlenül is.
Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni. a havi ügyek elrendezése nem fogja megoldani a mindennapjaink kihívásait. A munkaidő végének sasolása, és a rohanó idővel való harcolás, hogy „úr isten, már este van!”, semennyire nem viszi előre az életünket.
Aki nem tervezi meg az életét, annak a napok hetekké, majd hónapokká, s idővel évekké áll össze, de érdemi változás nem történik benne.
Éven belüli hosszabb ciklusok
A mindennapjaink megszervezésén túl is vannak olyan terveink, melyek az életünk megváltoztatásához kapcsolódik. A legtöbb menedzserkönyv azt mondja, minden változáshoz minimum 90 nap szükséges. Másrészt azt javasolják, teljesen jogosan, hogy egyszerre ne akarjunk mindent megváltoztatni, hanem időben osszuk el az életünk megváltoztatásának tevékenységeit.
Az egyetlen bajom a 90 napos tervekkel az, hogy egyszerűen betarthatatlanok. 100 emberből jó, ha 3-4 az, aki ezen terveket végigcsinálja. Kilencven nap túl hosszú időszak, s a legtöbbször nincs arra B terv, hogy mi van akkor, ha valaki elmarad a tervtől. Egy barátom egy harminc napos feladattal több mint négy hónapig szenvedett, mert amikor egy nap elakadt a feladattal, akkor mindig újra kezdte a harminc napos időszakot. Túl nagy feladat volt neki.
Hatvan nap, mint önszervező egység
Én a hatvan napos ciklusokban hiszek. Aki most kezdene valami újba, az bátran kezdje el, de én személyre szabottan úgy alakítottam az életem, hogy 5+1 ciklust építettem be az életembe, amiben a 90 napos tanulási ciklusok részben átfedik egymást.
A hatvan napos ciklusok közül az első január elején kezdem el, a szilveszteri utóhatásokat is figyelembe véve, valamikor vízkereszt környékén. Ehhez igazodik a következő kettő március és május eleji kezdéssel. A nyár picit kaotikus tud lenni, hogy én a nyarat nem igazán terhelem tanulással, vagy a május elejit nyújtom el, vagy egyszerűen kihagyom.
Az év második felében, igazodva az ünnepeinkhez, az augusztus 20 és október 20 környéke, amikor érdemes valami újba belefogni. Persze aki a kereskedelemben dolgozik, az szeptember-október időszakban egy ilyen ciklust tervezzen, mert az év végi pörgés sok minden másra nem hagy neki energiát.
Az évek ciklusai
Mindenkinek meg van a saját szokása, mikor gondolja végig az életét. Én azt szoktam csinálni, hogy az év során folyamatosan értékelem az életem különböző területeit, igazodva a hatvan napos ciklusaimhoz. Több, mint másfél évtizedig tanítottam, s ebből adódik, hogy nekem az év legfőbb fordulója augusztus végére esik. Akkor zárul le végleg a tanév a pótvizsgásokkal. S ebből adódóan szeptemberben szoktam lazítani, s kialakítani a következő 8 hónap napi rutinját a tanítási órarendem révén. Ez természetesen változik az év során, akár hétről hétre, de a keretet ez nagyjából megadja.
Sokan a szilveszter napját használják erre, de én azt inkább egy lazító napnak tekintem, a karácsony előtti hajtás méltó levezetéseként. Pontosabban a karácsony utáni egy hetet. Amit én hasznosabbnak tartok, hogy a születésnapunk környékét nézzük ki erre a célra, az egy természetes ciklus vége, és a legtöbb ember számára nem is annyira sűrű, mint az év vége. Persze aki szenteste napján született, mint az én egyik legjobb barátom, az ezzel nincsen kinn a vízből.
Aki képes az örömét és az emberi tartását megőrizni, az boldog életre számíthat. A többi csak körítés.
Az életünk, mint egy egész ciklus
Mindenki élete egy egész ciklust jelent, legyen az akár milyen hosszú. Két biztos pontja van, a születés és a halál. Az első elmúlt, a másik időpontja bizonytalan. Rajtunk múlik, mit teszünk vele. Ami ezek között van, azt nevezzük életnek.
Az élet nem más, mint szüntelen mozgás (panta rhei). A világon minden állandó és örökös mozgásban van. Ez nem választás kérdése, így működik az életünk. Folyamatos mozgás maga a légzésünk, ami nélkül percek alatt meghalnánk. A sejtjeink is folyamatosan keletkeznek, s ezzel párhuzamosan sejtjeink ezreit küldi a szervezetünk programozott módon a másvilágra naponta. Ha ez nem történne meg, akkor a szervezetünk megbetegedne (rák).
Az emberek is ugyan így születnek és meghalnak. A halállal egy élő számára csak a léte fontos. Egy haldokló számára viszont a szenvedésektől való megszabadulás örömét adja. Még akkor is, ha az ego, mely a testhez ragaszkodik, foggal-körömmel ragaszkodik az „életéhez”, és harcol a test halála ellen. Mert az ego védi meg a testünket az életünk során, hiszen ez a feladata.
Igazából a halál az életet támogatja. Mit kezdenénk avval, ha több száz éves matuzsálemek zombijai között kellene élnünk, akik sok méter vastag réteget alkotnának a Föld felszínén. S most nem csak az emberekre gondolok, hanem azokra az állatokra is, akik az elmúlt évmilliók alatt a földön éltek. A halál sosem jön jókor, de a halállal egy értelmes dolgot lehet csinálni, elfogadni. A halál ténye ellen háborúzni sokkal értelmetlenebb, mint az óceánból kimerni a vizet. Esélytelen az élet folyását megfordítani.
A halál és az elmúlás tudatosítása —>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
