Az önmegvalósítás jelentése

Az önmegvalósítás jelentését azon keresztül lehet a legjobban megérteni, ha egy olyan felfedező útnak tekintjük, ami saján önmagunk megismeréséhez visz közelebb.

Annak megismeréséhez, aki vagyunk, és olyannak amilyenek vagyunk. Hibáinkkal és hiányosságainkkal együtt,

Aminek természetes következménye, hogy elengedjük az összes olyan elvárást és elképzelést, melyet a körülöttünk lévők az életünk során ránk vetítettek, vagy amit magunkra akartunk ölteni.

Ennek útja nem annyira egyszerű, mint amennyire szeretnénk, mert ezernyi olyan tanítás van, mely arról mesél, hogy amennyiben az ő teneit követed, s azt teszed, ami szerinte jó, akkor olyanná válhatsz, amilyen valójában (pontosabban az ő tanítása szerint) lenned kéne.

A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy amikor belemegyünk abba történetbe, hogy mások igazsága szerint kezdünk el élni, akkor egyre jobban elveszítjük önmagunkat. Teljesen függetlenül attól, kire vagy mire hivatkoznak.

Ennek ellenére van pár olyan megközelítés, amivel képesek lehetünk felfedezni azt, kik is vagyunk valójában

A lelki béke és a nyugalom megtalálása

A lelki béke és nyugalom megtalálása mindannyiunkra jellemző igény, még akkor is, ha nem mindig tudatosul bennünk. Minden ember boldog akar lenni, és el akarja kerülni a szenvedést, s ahhoz, hogy ezt el is érjünk, sokszor olyan lépésekre is hajlandóak vagyunk, amire egyébként lazán nemet mondanánk más helyzetekben.

A legnagyobb tragédiánk mégis az, hogy többnyire csak kergetjük a boldogságot (a belső békét), s pont ezért nem találjuk meg. Mert mindig van egy aktuális dolog, aminek kergetése által szeretnénk a boldogságot elérni. Mindig újabb és újabb dolgot akarunk megszerezni, megtanulni és elsajátítani, mert azt hiszük, hogy attól majd boldogok leszünk.

Ez a modern világ mentalitás kortünete, az emberi őrület betegsége, melynek az elengedése rengeteg energiát szabadíthat fel az életünkben.

Kapcsolódó írásom:  A mindfulness "átalakító" hatása

Nem az betegíti meg ugyanis az embert, amit eszik, vagy ami “megfertőzi”, hanem mindaz, mely az életünk részeként bennünk lezajlik. Az a káosz, ami mindent áthat, s amitől képtelenek vagyunk értelmesen és boldogan élni az életünket.

Ha kivesszük az életünkből mindazon tényezőket, melyek fölöslegesen betegítenek meg bennünket, azzal felszabadul az életünk és meggyógyulhat a lelkünk/elménk/szívünk (kinek ahogy tetszik).

Az önmegvalósítás útja

Az önmegvalósításra való törekvés egyik legnagyobb buktatója ha azt hisszük, hogy céljainkat elérve boldogok lehetünk. A helyzet az, hogy a célok elérésének pillanatában megélt boldogság nagyon rövid ideig tart, mert a valódi boldogságot mindig a jelen pillanat megélése adja.

A jelen pillanat a maga teljességében pont azért nehezen megélhető, mert a múltunk árnyai folyamatosan zaklatnak minket.  Ha képesek vagyunk szembenézni a múltunkkal és átformálni cselekedeteinket, felszabadulhatunk az állandó keresés kényszere alól.

Belső béke

A belső béke megteremtése folyamatos munka, nem adottság, s nem a véletlen műve.

A Békés harcos útja

Dan Millman egy olyan önismereti térképet vázolt föl, melyet elolvasva teljesen világossá válik, hogy az önismeret egyedi út. Szókratész három tanítványával is találkozhatunk a regényben kiknek az életútja teljesen különböző. Találkozhatunk egy makacs sportolóval, aki az istennek nem érti meg, hogy a megértés akadály. Találkozhatunk egy nagy darab étterem-tulajdonossal, aki egyszerűen a hétköznapokban él, és találkozhatunk egy hölggyel, aki ízig-vérig nő és elcsavarja a főhős fejét.

Mindhármuk életének viszont van egy nagyon fontos közös momentuma: az önismeret, mely nem mentes a félelmekkel vívott harctól, mégis békés mert mások felé ez nem érződik, s egy folyamatos úttá válik, melynek soha sincs vége.

Három alapelv határozza meg ezt az utat, mely sokkal egyedibb, mint az ezoterikus körökben általában tapasztalhatunk, s ami miatt nagyon sokan eltávolodnak ettől a témától.

  • Paradoxon: nem teszünk energiát abba, hogy megértsük a világ összetettségét.
  • Változás: semmi sem marad ugyanaz, ezért nem akarjuk megőrizni.
  • Humor: amivel önmagunk gyarlóságain vagyunk képesek folyamatosan nevetni.
Kapcsolódó írásom:  A szeretet tesztje

A békés harcos útja —>

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben a nehézségek és a kihívások ugyan nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, egy mentálhigénés szakember, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve. S aki a munkája révén nagyon sok élethelyzetre látott rá úgy, hogy időről időre megláttam a dolgok fonákát is.

    S mivel több mint 20 évig dolgoztam magántanárként, alaposan megtanultam azt is, hogyan tudom a meglátásaim és tudásom úgy átadni, hogy az befogadható legyen.

    Ami azért fontos, mert csak akkor tudjuk érdemben megváltoztatni az életünket, ha képesek vagyunk rálátni arra, hogyan nehezítjük azt meg.

    Mitől billen ki az életünk az egyensúlyából, s a kibillentség hogyan vezet el nehézségek és a szenvedés áradatához.

    Éveken át én is áltattam magam, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Aztán szépen lassan rá kellett jöjjek, hogy ez nem mindenkinek és nemminden élethelyzetben igaz.

    Ugyan sokaknak hitet és erőt ad ez a mondat, de ha kibillent az életed az egyensúlyából, akkor bizony dolog van vele. Ami sok esetben nem történik meg magától. Főleg a ha túl nagy vagy túl sok hatás ért az életed során.

    Mit tegyél, ha elakadtál?

    Amikor túl sok minden van jelen az életedben, vagy valami nagyon erőteljes dolog kibillentett a benső egyensúlyodból, s már a fától nem látod az erdőt, akkor van szükség az egyéni konzultációra.

    Ha képes vagy a saját életéért felelősséget vállalni, vagy legalább is meg van erre a hajlandóságod, s ténylegesen változtatni szeretnél az életeden, akkor tudok érdemben segíteni neked.

    Helyetted ugyanis nem akarhatom a változást, s nem is tudom elvégezni az ehhez szükséges munkát. Én legfeljebb mutathatom az utat, de az utat neked kell végig járnod.

    Néhány fontos figyelmeztetés!

    Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.

    Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.

    Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid okát, abban bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar.
    Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.