Önmagunk szeretetének képessége sokkal többet adhat hozzá a tartásunkhoz, az önbecsülésünkhöz és a sikereinkhez, mint bármilyen más önfejlesztő és önmenedzselő technika. Egyszerűen az a tény, hogy szerethetőnek tartjuk magunkat ad egy olyan többletet, aminek révén mások is szívesebben kapcsolódnak hozzánk.
Amikor viszont megítéljük magunkat, a félelmek és a remények rángatnak minket, vagy egyszerűen csak nem vagyunk képesek szeretni magunkat, akkor egyszerűen képtelenek leszünk arra, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Ahhoz, hogy képesek legyünk önmagunkat szeretni, érdemes a szeretet kérdéskörét megnézni tüzetesebben, mert az önszeretetnek, mint oly sok mindennek, tucatnyi buktatója jelenhet meg az életünkben.
A szeretet definíciója
A szeretet ugyanolyan praktikus része az életnek, mint az evés, az öltözködés vagy a ruházkodás. Sokféle szeretet-megközelítés létezik, de azt gondolom, hogy mindegyiknek van egy alapvető közös pontja.
Ami biztos, hogy a szeretet elsősorban nem érzés és nem is egy mentális állapot. Hanem egy olyan cselekvésmód, egy olyan mozgatóerő, mely a valósággal összeköt. Magát az elfogadást, a megértést nevezem én szeretetnek. Annak a befogadását, ahogy a jelenségek vannak, függetlenül attól, milyenek.
Az elfogadás, s ezen belül önmagunk szeretete alapvetően választás kérdése.
A szeretet varázslata
Ha megértem az elfogadás jelentőségét, akkor hatalmas bölcsesség forrásához tudok hozzáférni. A világot elfogadni annak ami, s olyannak amilyen, olyan működésmód, melynek hasznát nem lehet túlbecsülni. Elindul a szeretet választása hatására egy izgalmas átalakulás.
Elkezdünk más módon viselkedni és más módon tevékenykedni. Minőségileg máshogy tekintünk majd a kihívásainkra, amelynek a cselekedeteink és eredményeink lesznek a legfőbb bizonyítékai.
Az életünk elfogadásának hatása olyan, mint a napalm az áthatolhatatlan dzsungelben. Minden félelemből és elvárásból épített akadályunk pillanatok alatt semmivé válik. Elindul egy intenzív átrendeződés, aminek hatására rengeteg öröm és boldogság jelenik meg a tudatunkban. A szeretet hatására az életünk jelentőségteljessé és gazdaggá válik, mert felszabadulunk a múltunk terheitől.
Az elfogadó szeretet hatására kialakul az otthonosság érzetünk. A zaklatott létünk őrületétől elszakadva menedékre lelhetünk. Mert a belső zaklatottságunk alapja egy szempillantás alatt köddé válik. Mert az elfogadás képessége nem függ a körülményeinktől. Ahol élünk, ahol alszunk s reggel felkelünk lesz a jövendőnk alapja.
Önmagunk szeretetének támasza: a felelősségvállalás
Minden változás és tapasztalat alapja az egyén. Bármi, amit az életünkben látni szeretnénk, az egy és csakis egy emberen múlik. Saját magunkon.
Mi magunk vagyunk életünk irányítói. S pont ebből adódóan mindenért, ami velünk történik, felelősséget tudunk vállalni. Nem magukért az eseményekért, mert azok megértése és irányítása szinte lehetetlen feladat, hanem azért, ahogy a minket ért helyzeteket átéljük, s ahogy azokra reagálunk. Néha a reakcióink önkéntelenek, de ettől még a mintáinkat meg tudjuk változtatni, csak idő kérdése.
Annak az érzete és tudása, hogy ami rajtunk múlik, azt megtesszük, felszabadít az önmarcangolás és önhibáztatás poklától. Ezzel megadhatjuk az életünknek azt az erőt, mely az önmagunk szabotálása alól egy pillanat alatt kirántja a talajt.
Felelősségvállalás nélkül viszont az egész életünk egy hatalmas káosszá fog alakulni. S a boldogság, az öröm és a szabadság csak távoli vágyálom lesz, mindenfajta realitás nélkül.
Amint felelősséget vállalunk életünk történéseiért, és felhagyunk a folyamatos mentegetőzéssel és alkudozással, viharos gyorsasággal elkezdjük azon helyzeteket lezárni az életünkben, melyek az örömteli élet akadályaivá váltak az évek során.
| Az önszeretetnek viszont van egy olyan gátja, amit nem tagadhatok le. Érzéseink és gondolatain (kételyeink) folyamatos felkavarhatják azt a szeretetteli állapotot, aminek megéléséről ez az írás szól.
De erre van egy megoldás, mely a mentális és érzelmi állapotaink (reakcióink) tudatos elengedését jelenti —> |
Hagyjuk abba, ami nem működik
Ennek a folyamatnak van egy fontos eleme: felhagyunk a feltételes szeretet hajszolásával, a másokhoz való méricskéléssel. Aki mindig meg akar felelni mások elvárásainak, az lemond arról a lehetőségről, hogy önmaga lehessen.
Az egyetlen személy, akinél jobbnak kell lennünk, az a tegnapi önmagunk. Ez nem mindig kellemes, de szükséges pontja annak, hogy igazán önmagunk lehessünk.
A nehézséget pont az okozza, hogy a nehézségeinket és a hibáinkat úgy szemléljük, mintha ezek tőlünk elválaszthatatlanok lennének. S igyekszünk ezek egy részét, amennyire csak lehetséges, elrejteni mások és magunk elől is.
Miközben meg pont az adhatná meg számunkra a szabadságot, ha képesek lennénk elismerni és elfogadni azokat a hibáinkat és görcsöléseinket, amik a nehézségeinket okozzák.
A világra nyitott állapotban a kihívásainkkal könnyebben képesek vagyunk szembenézni.
Fedezzük fel önmagunkat!
Aki képes szereti önmagát (azaz elfogadja magát annak aki, s olyannak amilyen), az ráláthat önmaga gyengeségeire is. A fájdalmas és szenvedéssel teli helyzeteket feloldva pedig határtalan öröm jelenik meg az életünkben.
Az önmagunk elfogadásából olyan érzékenység és belső erő (!!!) származik, amivel a legféltettebb titkainkra is rá tudunk nézni. Szépen lassan szembenézünk velük, s elengedjük azokat, hogy többé ne mérgezzék az életünket. Van egy igen kedves érzés, ami ilyenkor feljön bennem:
„Nini, már megint magamat szívatom egy olyan dolog miatt, amin már nem tudok változtatni…”
Ekkor átmegyek egy kotorékkutya lelkiállapotába, s addig nem engedem el a történetet, amíg meg nem lelem – néha barátok révén–, hogy:
„Mi az a hülyeség, amit arra használok, hogy bujtassam önmagam elől az örömöt és a boldogságot?”
Igen komolyan szoktam mulatni önmagamon, mert ezernyi módját ismerem annak, hogyan szívassam magam. Mai napig rendszeresen rádöbbenek, hányféleképpen tudom magam nem középiskolás fokon szívatni. Mostanában már csak nevetek, amikor felfedezem azt, milyen új módszert találok meg arra, hogy lóvá tegyem saját magamat.
A szeretet ereje
Az önmagunk szeretete nem egy öncélú időpocsékolás. Aki szereti (elfogadja) önmagát, az a szabadságának, a boldogságának és a örömének az alapjait teszi le.
Engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy szánunk magunkra is időt. Elengedve a világ őrületét simán lehetünk békében akkor is, amikor körülöttünk mindenki zaklatott és ideges. Ha képesek vagyunk a szeretet az élet minden helyzetében megélni.
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!