Sokakat foglalkoztat az a kérdés, mitől lesz valaki gazdagok elit közösségének tagja, és mások pedig miért nem. Az amerikai Forbes magazin 2013-as felmérése szerint a Földön 31.680.000 olyan ember volt, aki éves szinten legalább 160.000 dollárt keresett, ami durván 43 millió forint jövedelmet jelent. Ami nem kis pénz. S közülük csak azokat tekintették gazdagnak, akinek mindehhez volt legalább 3,2 millió dollár megtakarítása is (ami nagyjából 850 millió forintot jelent).
Ezen gazdag emberek közül megkerestek 233-at, s alaposan kifaggatták őket a szokásaikról. Ezzel párhuzamosan megkérdeztek 128 szegény embert is, és az ő szokásaikat összehasonlították a gazdagokéval.
Találtak 18 olyan szokást, mely a válaszadó gazdagoknál nagyon gyakori volt, míg a szegényeknél nem. A gazdagokra jellemző 18 gyakori szokás közül a szegények életében csupán egy vagy kettő volt jelen, míg a gazdagok életében átlagosan 14. Magyarul a szokások nagyobb részét magunkévá téve az életünk minősége változhat.
Az életünk minősége attól függ, mi a fontos számunkra, s mire fordítunk több időt.
Számomra a pénz nem emberi értékmérő, mint ahogy a legtöbb barátom számára sem, de akinek nincs, az sok kihívásra számíthat az életében. Érdekes módon a gazdagokra jellemző 18 szokás közül egy sem olyan, mely a pénzről szólna.
Egy kedves londoni barátom, aki simán benne van a a gazdagok fenti definícióval megadott csoportjában, egyszer azt mondta, hogy ő sosem számolja a pénzét. Szerinte a pénzt csak a szegények számolják, mert a pénz a gazdagoknak csak jön és megy. Nem kötődnek hozzá, s nem is szórják el, hanem mindig mérlegelnek, amikor használják azt (tehát nem költik!!!).
Kik a szegények a gazdagok szemszögéből
A szegénységet úgy definiálták, hogy csak azokat tekintették szegénynek, akiknek az éves jövedelme 30.000 dollárt nem érte el, ami durván 8 millió forintnak felel meg. Másrészt ezek közül csak azokat értik ebbe bele, akiknek a megtakarításai összesen sem érték el a 5000 dollárt, ami durván másfél millió forint. Ezek alapján egy budapesti tehermentes panellakás, vagy egy vidéki családiház már bőven elegendő ahhoz, hogy valakit ne lehessen ezek alapján szegénynek nevezni.
Fontos!
Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.
Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.
Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.
A megtakarításaink értékét egy picit nehezebben határozhatjuk meg, ha a házunkon valamilyen teher (jelzálog) van, mert a ház eladási értékéből le kell vonni a hiteleink várható összköltségét. Tehát nem azt, amit a bank kimutat, mint tartozást, hanem annál többet. Azt, amit valójában még ki fogunk fizetni a banknak (figyelembe véve a mostani 0 százalék körüli kamatokat).
Ezek alapján sokan, a mindenféle adósmentés ellenére, negatív megtakarítással rendelkeznek. Azaz azt hiszik (zömmel ma már csak hitték), hogy megtakarításuk van, miközben termeltek maguknak egy hatalmas adósságot, amibe az évek során rengeteg pénzt és energiát beleöltek. Én voltam olyan szerencsés (nem bölcs, félreértés ne essék), hogy ebből az össznépi buliból kimaradtam.
A magyarok egy jó része nem szegény
Csak a tudatosítás miatt kiemelném, hogy a fenti definíció szerint Magyarország lakosságának egy jelentős része nem szegény, maximum nehéz a megélhetése, ami azért nem ugyanaz. Ha van fedél a fejünk felett, s estére betevő, akkor gazdagabbak vagyunk a Föld lakosságának 75 %-ánál.
Igaz, hogy idehaza megkeresni évente 8 millió forintot tisztán nem egy szokványos teljesítmény. Az adó optimalizálás, a kapcsolati háló és a nemzetközi vevőkör ebben segíthet, de akkor sem egy egyszerű történet. De nem is elképzelhetetlen. Mert a jellemző szokások javarészt minimális pénzből is megvalósíthatóak. De akinek van tehermentes ingatlana (ez főleg vidéken nagyon gyakori), az többnyire nem nevezhető szegénynek, maximum a lehetőségeiből nagyon keveset használ ki.
Hogyan dobjunk ki sok pénzt az ablakon?
A magyarok képesek sok pénzt elkölteni a lakásukra. Egyszer az egyik ismerősöm arról panaszkodott, hogy van egy 300 (!) négyzetméteres gyönyörű faháza egy erdő kellős közepén, melynek kezdeti ára 30 millió körül volt néhány évvel ezelőtt. De mire minden készen lett a házban, majd 100 milliót beleölt.
Nem sajnálja, imádja azt a környezetet, s szeret is ott lenni, csak két kisgyerek mellett, a semmi közepén élni nagyon megterhelő. Nincs közlekedés, az óvoda és minden más is messze van onnan, állandó utazás az élete. Arról nem beszélve, hogy ott kint, a semmi közepén mikor fog azért a házért valaha annyit megkapni, mint amennyit az évek során beletett.
A gazdagok mindennapi szokásai
Sok szemináriumon járja az a mondás, hogy mindenkinek 24 órája van, s mindenki arra szakít időt, amire akar. Ezen gondolatok igazak is meg nem is. Valójában a mindennapi rutinunk kialakításában annak van a legnagyobb szerepe, hogy minek tulajdonítunk jelentőséget, és minek nem. Aminek jelentőséget tulajdonítunk, arra ha törik, ha szakad, szorítunk időt (mint dohányos a cigiszünetre). Amit nem annyira tartunk fontosnak, azzal akkor foglalkozunk, ha van rá maradék idő, elég energia és kedv.
Ez minden időbeosztási rendszer rákfenéje, hogy nem az időt kell menedzselni, hanem a tevékenységeket. Azt is csak az után, ha ténylegesen (érzelmeink szintjén) megértettük a különböző tevékenységek jelentőségét. Ami nekem spontán időpazarlás (mondjuk divatlapok böngészése), az másnak a munkája része, mert ebből viszi haza a pénzt talicskával.
Más számára meg a számítógép előtt ücsörgés nettó időpazarlás, mivel a leveleit a telefonján megnézi, és annyi a napi munkájának internet igénye. Miközben én naphosszat ülök a gép előtt, s mondjuk ilyen esszéket fogalmazok, vagy tananyagokat írok.
Van öt olyan életvezetési szokás, ami nagyon jellemző a gazdag emberekre általában. Ebből átlag 3 vagy 4 szinte minden gazdag ember sajátja. Miközben 5 szegény közül csupán csak háromra jellemző, hogy ezek közül egyet is megtenne. Holott ezeket beilleszteni az életünkbe nem ördöngősség.
| Mielőtt tovább mennék, fontos tisztázni, ez a cikk olyan emberekről szól, akik képesek voltak akár évekig is nélkülözni, lemondani csak azért, hogy valami olyat érjenek el, mely csak nagyon kevesek sajátja.
Mint majd látni fogjuk, ezen szokások mindegyik olyan, mely alapvetően választások sorozata által szolgálja a gazdagok életét, s nem azáltal válnak jobbá és sikeresebbekké, mert szerencséjük volt. Ami viszont egyértelmű, hogy képesek voltak valamit kezdeni azzal, amit belső ellenállásnak nevezhetünk összefoglalóan. Mindazon tényezőkkel, melyek révén a legtöbb ember a könnyebb utat válassza. Az önismereti (mini)tanfolyamomon pont azon tényezők elengedéséről van szó, melyek ezen belső ellenállásokat létrehozzák s fenntartják. |
Feladatlista (to do list)
Bárhogy is végzik a tevékenységeiket, a megkérdezett sikeres emberek 81 százalékának volt olyan leírt listája, amin az elvégzendő feladatokat felsorolja. Ez a 233 megkérdezett közül 189 embert jelent. Míg 128 megkérdezett szegény közül ez az egyszerű önmenedzselési módszer csak 12 embernek volt a sajátja.
A feladatlisták használata szinte egyidős az időgazdálkodással. Sokan csak egyszerű listákat használnak, sokan tán a bevásárló lista révén ezt a módszert sokan használják is. Ez nem csak a memória helyett hasznos, hanem a plázák és a szupermarketek vásárlást ösztönző dzsungelei ellen is kifejezetten jól működő stratégia. Sokan a tanulnivalókat is így rendszerezik, vagy az ajándékvásárlást.
A listák helyett sokan naptárat használnak, amibe határidők is kerülnek, s akár konkrétan azt is kitalálhatjuk, mikor akarjuk az adott feladatot megoldani. Ennek a megoldásnak egyetlen hibalehetősége, ha mindent sarkosan, időre lebontva megtervezünk, akkor egy pillanatnyi helyzetre nem tudunk rugalmasan reagálni, s ekkor borul minden.
Érdemes az ilyen rendszerű önmenedzselésbe tartalék időket betenni, hogy az esetleges többlet időigények ne borítsák fel a menetrendet. Másrészt olyan tevékenységek, amik nem sürgősek, de a napi munka számára fontosak, így teremthető meg az elegendő mennyiségű idő. Sok éves tapasztalat, hogy minél több azonnali reagálást igénylő feladatunk van, annál több tartalék időt érdemes betervezni.
Az elméletileg várható időnek minimum a másfélszeresét érdemes a váratlan események kezelésére bekalkulálni. Másrészt ha a mindennapjainkat nagyrészt az azonnal megoldandó feladatok töltik ki, s nem vagyunk történetesen mentőorvosok, tűzoltók vagy valamilyen más gyors reagálású egység tagjai, akkor érdemes az életünket újragondolni. Kivéve a mindennapjainkból azon tevékenységeket, amik a valódi alkotó munka idejét folyamatosan elrabolják.
Sok azonnali figyelmet igénylő helyzetre adott reakcióinkat időben eltolhatjuk, átadhatjuk másnak, vagy simán elengedhetjük. Az így megtakarított időt egy alkotó tevékenységre fölhasználva sokkal jobbá tudjuk az életünk alakítani, mint folyamatosan a felbukkanó kihívások után futkosva elvesztegetve a tudásunkat és képességeinket.
Az alkotó munkára és regenerálódásra érdemes állandó időpontot választani, s akkor minden egyéb hatást kiiktatni. Ezen időpontokat pedig úgy megválasztani, hogy az a legenergikusabb időpontra essen. Hiába akarok én sok mindent megoldani reggel, ha tíz előtt legtöbbször még annyira kába vagyok, hogy a gondolkodásra sem jut energiám. Vagy hiába akarok este valamit még megtanulni, ha nyolc után már nem fog a fejem. Mindenki az alkatának megfelelően rendezze az életét, s ne az általános sémákhoz igazodjon
Munka előtt három órával felkelni
Ez egy cseles történet. Azt vették a felmérés készítői korán kelésnek, ha legalább három órával hamarabb kimászunk az ágyból munkakezdés előtt. Tehát nem az volt a döntő érv, hogy mikor csörög a vekker, hanem az, mennyivel van a munkakezdés előtt. A jóllétben élőknek sem erős oldala a korán kelés, mert a 233 megkérdezett közül csupán csak 103 kel a fenti definíció szerint korán. De az így definiált korán kelés a 128 szegény embernek sem volt sajátja, csupán négy szervezte így az életét. De az eltérés így is markáns.
Valljuk be őszintén, aki reggel nyolcra jár dolgozni, annak három órával hamarabb felkelni gyakran kemény dió. Főleg azoknak, akik inkább este és éjjel képesek aktívak lenni, s reggel csak bekóvályognak a munkahelyükre.
Van, aki kora reggel felkel hat előtt, s egyből el kezd dolgozni vagy rohan a munkába, s nem gyakorolja ezt a szokást. Míg más felkel hétkor, s munkába menet vagy előtte sok olyat megtesz, ami nem a munkája, de attól lesz igazán teljes a napja. Putyinról, az orosz elnökről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy délelőtt felkel. S a munkakezdést sem kapkodja el. Mégis ez a pont őrá alapvetően igaz.
Amikor gimnazista voltam, reggelente úszni jártam, s 5-kor csörgött a vekker. Mire 8-kor elkezdődött az első óra, túl voltam némi intenzív testmozgáson, egy hosszabb sétán, pár baráti beszélgetésen, s a második reggelimen.
Ma már másképp élem az életem, s hét előtt, ha nincs valami különleges ok, nem mászom ki az ágyból. A munkarendem én is úgy alakítottam ki az évek során, hogy az első találkozóm, illetve a munkakezdés előtt legyen 3-4 órám, amikor elrendezem a dolgaimat, meg főleg magamat. Igen mókás képet mutathatok, amikor felkelés után próbálom magam egy napra ráhangolni. Szokott is a környezetem ezen hatalmasat mulatni, ha épp így meglát.
Volt olyan, amikor 7-kor volt az első órám (ráadásul vasárnap), több évvel az egyetemi évek után. Nem csináltam belőle szokást, de azok az órák igazán mókásra sikeredtek.
Mint az az eset is, amikor egy barátomnál aludtam egy kora augusztusi nap, s másnap 8 után támolyogtam ki a paplan alól. A tízkor kezdődő órámon a kislány hasizom görcsösre nevette magát. Pedig kialudtam magam, hisz éjfél előtt aludtam el.
A minőségi élet legtöbbször az apró dolgok nagyszerűségén múlik. De attól még jó észben tartani, hogy a kávé és a tea egy érzelmi feloldóeszköz is.
Közlekedés közben hangoskönyvet hallgatni
Ez idehaza nagyon nem tudott még elterjedni, pedig nagyon hasznos találmány a hangoskönyv. Én tuti nem fogom a Herry Pottert hét kötetét végigolvasni, mert alapvetően nem szeretem a fantazy könyveket, de az ismeret miatt érdemes volt meghallgatni azt egy hangoskönyv formájában. Hiába láttam a történetet filmen, az nem olyan, mint az eredeti könyvet elolvasni vagy meghallgatni egy hangoskönyvet.
Másrészt rengeteg oktatóanyag is ilyen. Az MLM hálózatokban ezt nagyon hangsúlyozzák is, habár az ott megszerezhető hanganyagok egy része inkább a lelkesedés fenntartását szolgálják, s nem érdemi oktatás.
Nyelvet tanulni hanganyagok hallgatása nélkül szinte lehetetlen, s erre a közlekedés idejét felhasználni nagyon gyakorlatias megközelítés. Én például dalokat szoktam így tanulni, mert időnként szoktam táncolni (kikapcsolódásképpen), amihez a dalok alapos ismerete igen nagy segítség.
A 233 megkérdezett gazdag közül 147 szokott így tanulni, míg a 128 szegény ember közül csupán hat. Jelentős különbség, érdemes a gazdagok szokásait ezen egyszerű módon is utánozni.
Sokan nem szeretnek utazás közben olvasni, tanulni,
pedig sokkal többet hozzá tehet az életünkhöz,
mint szörfözni a facebookon
vagy játszani a mobilon.
Napi minimum fél óra olvasás
Ez az, amit én, ha lehetne, biztosan kihagynék az életemből. A diszlexia és a diszgráfia nem az a mentális állapot, ami az embert könyvmollyá vagy íródeákká formálja. Ettől függetlenül én magam is olvasok, nem is keveset. Mert frissen tartja a gondolkodásom, s olyan üzenetek érnek így el hozzám, ami máshogyan nem juthatna el.
Nem a hírekre gondolok, habár az interneten az is eljut hozzám az ismerőseim révén, hanem azon gondolatok tömkelegére, mely a munkámat és a mindennapjaim segítik.
A gazdag emberek egyik legfőbb szokása, hogy naponta olvasnak minimum fél órát. 233 megkérdezett gazdag ember közül 205 olvas napi rendszerességgel. Ennél csak egy olyan „szokás” van, ami még inkább jellemző rájuk. Pontosabban egy szokás hiánya, a gazdag emberek nem néznek reality műsorokat (valóság showkat). A 128 szegény ember közül csupán csak hárman voltak azok, akik ezt a szokást magukénak mondhatták.
Azt azért mindenképp tudatosítsuk, hogy a napi fél óra olvasás nem a szórakoztató irodalomról szól, hanem az aktív tanulásról. Vavyan Fable (Molnár Éva) vagy P. Howard (Rejtő Jenő) érdekfeszítő, rengeteg fordulattal és nyelvi leleménnyel fűszerezett történetei sok feszültség levezetésében segíthetnek minket, mert a nevetés nagyon jó görcsoldó. De érdemi tanulást azért nem szabad elvárni a tizedik ilyen könyvtől.
Felvetődik az a kérdés, hogy ezek szerint aki nem szeret olvasni, az nem is lehet jómódú vagy gazdag? Ez így nem teljesen igaz. Rákérdeztek arra is a felmérés készítői, hogy mennyire szeretnek olvasni a megkérdezettek, s egy igen megdöbbentő választ kaptak.
Az internet révén sokkal több új dolgot tanulhatunk meg, mint bármikor korábban.
Vegyük most előre a szegényeket. Közülük minden negyedik szeretet olvasni, szám szerint a 128-ból 33. Emlékezzünk vissza, hogy a tanulást támogató olvasás csak hármukra volt jellemző. Tehát sokan szeretnek olvasni, valószínűleg több, mint hárman közülük napi rendszerességgel olvas is fél órát, de csak hárman vannak a százhuszonnyolcból, akik ennek révén érdemben tanulnak is.
A gazdagok esetén az olvasási kedv sokkal nagyobb, 233 közül 200 szeretet olvasni. Ez azt jelenti, hogy többen is vannak olyanok, akik olvasás révén tanulnak, pedig nem szeretnek olvasni. Hattal több olyan válaszadó volt, aki napi szinten olvas, mint akik szeretnek olvasni. A valóság ennél valószínűleg még zordabb. Biztosan több, mint hat olyan válaszadó volt, aki nem szeret olvasni, s mégis napi szinten olvasásra szánja az időt. Simán lehet, hogy akár 10-12 is ilyen volt a válaszadók közül.
Ez rámutat egy nagyon fontos tulajdonságára a gazdagoknak: azt is képesek és hajlandók megtenni, amire semmi nem szorítja őket rá, és még nem is szeretik. Ennek háttere, hogy sokan közülük felmérik az egyes tevékenységek valódi értékét, s számukra a nem elvégzett munka valódi ára sokkal nagyobb, mint az a kis kényelmetlenség, amibe az extra erőfeszítés kerül a nem szeretem tevékenységek kapcsán.
Kapcsolatépítés
Igazából a kapcsolatépítés nem a napi rutin része, hanem egy folyamat. Azt találták, hogy havi 5 órát a gazdag emberek 79 százaléka (184 válaszoló) rászán arra, hogy a kapcsolatait építse és ápolja. Ez a szegény válaszolók 16 százalékára, 20 emberre is igaz volt. Ez egy olyan tevékenység, mely sok ember számára könnyen tudatossá tehető, ami a mai világban hatalmas kincs.
Itt viszont egy félreértést érdemes elkerülni. A kapcsolatépítés az nem letyi-fetyi, traccsolós beszélgetés vagy pletykálkodás (az a helyi híradó), hanem minőségi időtöltés, az emberi kapcsolatok tudatos építése. Ez lehet egy gesztus, egy beköszönés, egy rövid sms vagy levél megírása, esetlegesen egy telefon.
A másokkal való tudatos törődés egy olyan jelzés, mellyel tudatjuk a körülöttünk élőkkel, hogy az életünk részei, s fontos számunkra az életük alakulása. Az olyan embereknek, akik ilyen módon értékelik a környezetükben lévőket (törődnek velük), azoknak rengeteg olyan lehetőség is megadatik, ami másoknak nem, mert a kapcsolataik ereje kiemeli őket a hétköznapi emberek tömegéből.
Mondom ezt úgy, hogy ezen a téren nekem is van még mit fejlődnöm.
A gyerekek egy része „ösztönösen” tudja, hogyan kell kapcsolatokat építeni
Aerob mozgás
A nagy erőkifejtést igénylő, a pulzusszámot igénylő mozgások minden fitneszkönyv központi részét képezik. Rengeteg olyan mozgás van, mellyel ezt el lehet érni, nem kell ehhez az edzőterembe elmenni. Egy 8-10 méteres szintemelkedést intenzíven megmászva (mondjuk felfutni a harmadik emeletre) elegendő arra, hogy az ember pulzusát karban tartsa. Aki némi többlettel is rendelkezik, mint például én is, annak egy emelkedőn picit nagyobb tempóban felmenni is megteszi. Nem kell misztifikálni, nulla pénzből is lehet az ember egészségesebb, ha figyel arra, hogy rendszeresen terhelje magát fizikailag.
Természetesen ha egy pici megerőltetéstől kiköpi valaki a tüdejét, az elég komoly jelzés arra, hogy nincs minden rendben az ember kondijával. Az igazán fejlesztő hatású aerob mozgás nem három percig tart, de heti pár edzés, amikor a pulzusszám 100 körüli értékre nő, már elegendő ahhoz, hogy a fizikai teljesítőképesség karban legyen tartva.
Az igazi boldogság úgy nyilvánulhat meg az életünkben, ha törődünk magunkkal és másokkal.
A heti négy aerob mozgás a 233 válaszoló közül 177 gazdagra volt jellemző. Az ilyen erőkifejtés természetesen fegyelmezettséget és állóképességet igényel, de mint az olvasásnál is láttuk, ez a gazdag emberek sajátja, hogy nem kell meglepődni azon, ha egy későbbi kimutatás az mutatná ki, hogy a rendszeres testmozgást a gazdag emberek fele nem igazán szereti. Ez mondjuk azért is érdekes, mivel a szegények majdnem negyedének volt olyan szokása, hogy rendszeresen sportol. Számadatokkal: 128 szegény közül 29-re volt jellemző a rendszeres intenzív mozgás.
Junkfood
Itten jön az, amikor nem a lényeg látszik. A felmérés arról szól, hogy hányan esznek gyorséttermi kaját, amit az angolban junk food-nak hívnak (a junk angolul egyébként szemetet jelent). Tartalmilag inkább szar kajának hívnám, de igazából nincs jó szavunk rá. Ettől sem mentesek a gazdagok, napi 300 kalóriánál többet nagyjából hetven százalékuk eszik, míg a szegények legalább 95 százaléka töm magába naponta ennyit.
El ne feledjük, amerikai felmérésből indultunk ki, ahol a junk food az aktuális kulturális trend része, s itthon sem nagyon más a helyezett. Mint ahogy a Windows vagy a Apple. (Csak mellékesen megjegyzem, hogy mind a három cég meghatározó embere egy évben, 1955-ben született, ami egyébként Einstein halálának éve is).
Csak hogy érzékelhető legyen, miről is beszélek, hogy mennyire nem sok 300 kalóriát megenni egy gyors étkezdében, megkerestem a McDonald’s magyar oldalán a vonatkozó táblázatokat, s átnéztem az adatokat. Az összes szendvics közül csak a hamburger és a hamburger becon nem éri el ezt a határt (egy sajtburger már átlépi). Nyáron egy kis shake még belefér; reggelente pedig egy toast vagy egy McBuri (de a kettő együtt már nem). Ha mást nem veszek, egy kis krumplival még jó vagyok, de a közepes krumpli már bukó.
Egy tál érett gyümölcs bármilyen gyors éttermi kajával felveszi a versenyt ízben, árban és beltartalomban.
A felmérés interpretálása csalóka, mert azt mutatta, hogy kik esznek, holott a nem evők tábora közti különbség az igazán markáns. Aki nem eszik szemét kaját, az tesz igazán az egészségéért.
A gazdagok közül arányaiban több mint öt és félszer többen nem esznek junk food-ot, mint a szegények közül. Ez az egészség megőrzése kapcsán a legnagyobb arányú eltérés. A legdurvább eltérés majd az egyik gyereknevelési szokás kapcsán jön elő, de azért ez sem elhanyagolható. Főleg azért, mert az egészség megőrzése a gazdag embereknek sem feltétlen erős oldaluk.
A cikk a gazdag emberek sikerének kulcsával folytatódik–>>>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
