A boldogság forrása 3: tudatos döntések

A boldogság az életünkről szól. Nem egy elvont kérdés, és még nem is feltétlen transzcendens vagy ezoterikus tapasztalat. Persze a hosszan tartó boldogság, vagy egy boldogan megélt élet feltételezi az életünk minden aspektusának a harmóniáját, de a lényeg a mindennapok megélésében keresendő.

Önmagában a célkitűzés és az eredmények hajszolása semmit nem ér. Nincsen bennük élet, csupán fogalmak és elképzelések által meghatározott üres és jellegtelen történések egymásutánisága keletkezik belőlük.

Minden valódi élmény, minden valódi tudás és tapasztalat az emberen múlik, s nem a külső körülmények és elképzelések függvénye.

Pont ezért üres (és értéktelen) az összes rituálé, szabály és szokás, amiből kiveszett az emberség, az alázat és a pillanatnyi adottságokhoz való igazodás.

11. A boldog emberek az eredményekre összpontosítanak a népszerűség helyett

A boldogság nem függ külső tényezőktől. Csupán attól, hogy azt tegyük, ami a nyugalmunkat és boldogságunk támogatja. Amitől jól érezzük magunkat a bőrünkbe, ami feltölt energiával.

Nem számít a népszerűség, nem kell mindig elöl lenni, nem kell mindenütt ott lenni, s nem kell mindenben a legjobbnak sem lenni. Ha valamiben jól vagyok, az bőven elegendő. Az az ego rémülete, ami minden, csak nem a boldogság útja.

Aki a legjobb akar lenni, az az egész életét erre fogja áldozni. S közben az élet elmúlik mellette, s nem marad belőle érdemben semmi. Csak az állandó erőfeszítés izzadtságának a szaga. De tuti nem az, amire igazából vágyunk: egy örömteli és boldogító élet.

Fontos!

Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.

Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.

Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.

Persze, időnként a mindennapjaink megkívánják az extra erőfeszítést. De attól még nem szükségszerűen megerőltetések sorozata az életünk. Bele kell tenni a mindennapokba mindazt azt erőfeszítést, amit bele kell tenni (nem érdemes semmit fél vállról venni), de az nem azt jelenti, hogy meg kell állandóan szakítani magunkat egy kis eredmény eléréséhez.

12. A boldog emberek a jelenben élnek

Az életünknek térben és időben komoly korlátai vannak. A múltunk rengeteg módon meghatározhat bennünket, akár még meg is nyomoríthat. De ami elmúlt, azt már nem tudjuk megváltoztatni.

Csupán azt tudjuk megváltoztatni, ahogy az életünk eddigi részét szemléljük. Aki elkezd megbékélni a múltjával, elengedve az azokban gyökeredző elképzeléseket, elvárásokat és berögzült magatartásmintákat, annak az élete szabadabbá válhat.

A másik pont a jövő. Felejtsük el! Nincs jövőnk! Csak maximum egy elképzelésünk arról, milyen életet szeretnénk majd egyszer, valamikor, talán élni.

Kapcsolódó írásom:  A mágia 5+1 alapelve

Ez a legnagyobb ámítás a világon. A holnapokból szépen tegnapok lesznek, miközben az eredmény valahol elveszik.

Egy hegyoldal ősszel.

Az élet folyamatos változás. Folyamatos megújulás. S a jelen pillanat megélése a kulcsa mindennek.

A jelen pillanat

A múlt és a jövő között van egy leheletvékony, s folytonosan formálódó időpillanat, ami felett hatásunk van. A jelen az, ahol minden él és történik. A jövőnk és a múltunk most van.

Amiket tapasztalunk, az a múltunkból származik, s amit a jelenben teszünk, az teremti meg a jövőnket. Abból származik minden, ahogy az emberekkel, a tárgyainkkal, a körülményeinkkel és ahogy önmagunkkal bánunk. Minden, amit a testünkkel, a gondolatainkkal és az érzéseinkkel teszünk.

Térben is nagyon korlátozottak a lehetőségeink. Egy pont van, ahol a jelen minden nagyszerűségét megélhetjük. És az a hely ott van, ahol éppen most vagy. Ha valaki felhív, a hangja maximum itt van, egy videó-telefonnál talán a képe is. De semmi egyéb. A lénye, a jelene, a világa valahol másutt. Ezért önbecsapás a csetelés. Mert a tapasztalatok (élmények) zömétől megfoszt.

Az angol erre úgy hivatkozik, hogy right here, right now. Épp itt, épp most. Minden egyéb felejtős. Nem lehetsz boldog, csak ha élsz, s az élet is csak itt és most lehetséges. A többit nemes egyszerűséggel nevezhetjük halálnak. Mert nem él, nem változik, nem alakítható, nem változtatható meg pillanatról pillanatra.

A kínaiak szemében a cseresznyefa-virágzás nyugodt békéje fejezi ki a boldogság és a harmónia állapotát, s ekkor tartják a természet megújulásának az ünnepét.

13. A boldog emberek mindig hagynak időt az élet apró örömeire

Az életben ugyan minden mulandó, de pont ennek révén minden folyamatosan képes megújulni is. S pont ezért minden új dolognak lehet és érdemes örülni. Megcsodálni azt, ami lehetséges. Örülni annak, ami éppen megjelenik.

Szabadság és öröm érzete az, ami a leginkább táplálja a boldogság megtapasztalását. Annak a szabadsága éltet minket igazán, ami bármikor lehetővé teszi azt, hogy egy kis virág csodáját bármikor meglássuk.

Sokáig nem is értettem, miért érzem magam annyira örömtelinek („boldognak”) akkor, amikor külföldre vagy ritkán látott környékre vitt az életem. Mert képes voltam megcsodálni mindent, ami körbevett. S ez oldotta a bennem lévő feszültségeket, és fájdalmakat, amiket akkortájt még magammal hordoztam.

Kapcsolódó írásom:  A gazdagok mindennapi szokásai

A boldogság belül van, kint csak a boldogságból táplálkozó örömet és jókedvet tudjuk megélni és megosztani. Minden más, csak mellébeszélés és ködösítés. A félelem terméke mindaz, amiről azt hisszük, hogy elveszthetjük, hogy elmúlik vagy hogy elenyészik. Az igazság az, hogy soha sem volt a mienk.

Erre épít a modern marketing. S teljesen mindegy, mit akarnak eladni, szinte mindenki erre épít. Ismerek olyan személyiségfejlesztő hírlevelet, amit csak akkor olvashatsz el, ha 5 napon belül megnézed. S minden esszé végén egy részletes írás van az oldalon látható két termékről, mindezt 30 ezer forintér. Megérheti neki, mert egy év után is kaptam onnan leveleket.

A világ mulandó, s a boldog ember egyszerűen csak használja a tényt, hogy minden változik és idővel elmúlik. De nem akarja ezt megakadályozni vagy megváltoztatni. Mert nem képes rá. S ezért elengedni. Mert tudja, hogy csak úgy lehetne boldog, ha felhagy a harccal.

éppen kibújó tavaszi sáfrány

Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Mt 6.28-29.

14. A boldog emberek azt az életet élik, amit ténylegesen élni akarnak

A boldogság fő forrása, hogy értékesnek érzem magamat, az életem és azt, amit csinálok. Ha nem érzem az életemet értéknek, akkor nem azt az életet élem, amit szeretnék. Ennek következtében nehezen tudok hálás és örömteli is lenni, mely a boldogság egyik jó jelzője.

Ezért aki boldog akar lenni, az biztosan fog célokat kitűzni. Pontosabban lesz egy olyan hajtóereje, ami arra sarkalja, hogy olyan életet éljen, ami számára megfelelő. S ez néha komoly erőfeszítéseket igényel, főleg akkor, ha korábban az élete nem abba az irányba haladt.

Annak a mintának a megváltoztatása, amely alapvetően a bajaink forrását jelenti, a legnehezebb. A korábbi mintának az elengedése az első lépés a boldogság felé. Ezért nem tud igazából szeretni az, akinek harag van valamilyen múltbeli esemény miatt az életében. Mert a harag mindent elpusztít.

Ahhoz, hogy bármit elengedjünk, s átformáljuk ennek révén az életünk kereteit, érdemes az érzelmi intelligenciát fejleszteni. Sokan azért nem képesek megváltoztatni az életüket, mert csak el akarnak menekülni a nehézségeik és fájdalmaik elől. Mindentől, ami az életük gyűlölt akadályait okozzák. De ez nem megy.

Kapcsolódó írásom:  Anyagi jólét megteremtése

Egy előadáson hallottam egy olyan mondatot, ami ezt nekem maximálisan és lényegre törően kifejezi. Minden sallang nélkül:

„Ha meg akarod változtatni az életed,

akkor meg kell változtatnod az életedet!”

Ha meg akarjuk változtatni az életünket, akkor érdemes azon tényezőket kivenni az életünkből, amik megkeserítik azt. Felejtsük el a kifogásokat, s dolgozzunk azon, hogy az akadályainkat a múlt részévé tegyük, s ne mérgezzék a jelenünke

Az életünk iránya alapvetően meghatároz minket.
Ha változtatni akarunk az irányon, akkor többnyire az életünk kereteit is le kell rombolnunk.

15. A boldog emberek az idejüket jelentőségteljes tevékenységekre fordítják

Ide én nem szeretnék sok magyarázatot fűzni, csupán ide másolnám mindazt, amit egy nálam sokkal szerényebb és bölcsebb albán nő fogalmazott meg sok évvel ezelőtt.

Aki ennél többet mond, az már szószátyár, s elkendőzi a valóságot. Törékenyek vagyunk, egy halvány villanás a világmindenségben. S mégis értékes, egyedi és megismételhetetlen csodák, akik rengeteget tehetnek ezért a világért:

Az élet himnusza

Az élet egyetlen esély – ezért vedd komolyan!

Az élet szépség – csodáld meg!

Az élet boldogság – ízleld meg!

Az élet álom – tedd valósággá!

Az élet kihívás – fogadd el!

Az élet kötelesség – teljesítsd!

Az élet játék – játszd!

Az élet vagyon – használd fel!

Az élet szeretet – add át magad!

Az élet titok – fejtsd meg!

Az élet ígéret – teljesítsd!

Az élet szomorúság – győzd le!

Az élet dal – énekeld!

Az élet küzdelem – harcold meg!

Az élet kaland – vállald fel!

Az élet jutalom – érdemeld ki!

Az élet ÉLET – éljed!

Kalkuttai (Boldog) Teréz anya

A boldog életről szóló további cikkek:

← Tudatos önértékelés
← minőségi kapcsolatok
→ tudatos változás

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.