A sikerünk záloga, hogy képesek legyünk a képességeinkből és a tudásunkból kihozni a legtöbbet. Ez minden fajta sikerünknek alapja. Ez mind az anyagi, mind a társadalmi, mind a belső kiteljesedés kapcsán igaz.
Az a mód, ahogyan a képességeinket használjuk, érdemben más lehet, akár szöges ellentétben is állhat egymással, de a kiinduló pont, a képességeink használatának igénye, azonos. S pont ez a fajta azonos kiindulópont az, ami lehetővé teszi azt az átalakulás, mely a 35 éves kor környékén mindenkivel óhatatlanul megtörténik.
A mai világban bármerre is forduljon az életünk iránya, egy dolgot tuti nem kerülhetünk el, és az a tanulás.
Képességeink kihívásai
Elméletileg mindenki olyan szakterülete választ a megélhetéséhez, ami passzol a képességeihez és a habitusához. Ennek révén képes eredményeket elérni, kiemelkedni az átlagból, s jobb lenni időről időre korábbi önmagánál.
Elméletileg.
A gubanc viszont ott van, hogy a képességeink szintje folyamatosan változik. Ami nem nő, az csökken. Nincs olyan, hogy állandóság. Minden változik, s amire nem fordítunk elegendő figyelmet, az bizony elkezd romlani, gyengülni.
Ez a fajta minőségromlás akkor is bekövetkezhet, ha nap mint nap gyakoroljuk a megélhetésünket adó képességet. Csak épp elkezd automatikussá válni, s rutinból kezdünk el dolgozni. Vagy ami még ennél is rosszabb, belefásulunk a munkába.
Érdemes ezért időről időre változtatni az életünkön. Ha 40 évig ugyanazt csináljuk, ugyanazon a helyen, ugyanazzal a szemlélet, s semmi sem változik az életünkben, az a legtöbb ember számára egyenes út az érzelmi és fizikai megrekedéshez.
Szerencsére az életközepi válság 35-40 éves korunk környékén óhatatlanul kibillent minket a megszokott kerékvágásból. Ekkorra az életünk fókusza megváltozik, s a munkáról és a baráti körről a figyelmünk átterelődik a párkapcsolatunk és az életünk minőségére, valamint arra, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben.
A tudás kihívásai
Amikor az ember elkezd tanulni, a tudásának egyes foghíjait fedezi fel. Pontosabban az iskolai oktatás során újabb és újabb területeket mutatnak meg nekünk, amikkel kapcsolatban új dolgokat kell megtanulnunk. S ennek révén fedezhetjük fel a tudásunk hiányosságait.
Jó esetben
Azonban csak az ismeretek megszerzése kevés ennek a pontnak az eléréséhez, ahhoz a tudást alkalmazni is kell tudni. Ezért tér el annyira a mindennapi élet tapasztalatai által való tanulás, az élet iskolája az iskolai oktatástól.
A gond mindig akkor merül fel, amikor egy részterületben elmélyedünk, de még nem látunk rá rendesen egész rendszerre. S tévesen azt hisszük, hogy mi már mindent tudunk. Ekkor kaphatjuk az igazán nagy (és hasznos) pofonokat az élettől.
Mert ilyen állapotban szokott az élet minket olyan kihívás elé állítani, amihez semmilyen korábbi tapasztalatunk és tudásunk révén nem találhatjuk meg a megoldást. S improvizálnunk kell.
A tapasztalat kihívásai
Ki minél többet tud, és ki minél többet tapasztalt, annál felkészültebb.
Általában.
A sok sikeresen megoldott helyzet könnyen elbizakodottá tehet minket, míg sok kudarc elbizonytalaníthat bennünket. A kettő között viszont van egy olyan állapot, ahol látom a képességeim és tudásom, annak korlátaival együtt. S képes és hajlandó vagyok felvállalni az, ha valamihez én nem vagyok elég jó, s megkeressem azokat, akik nálam többre, jobbra s szebre képesek, s együttműködöm velük.
Amikor a tapasztalatunk minősége nem elegendő a helyzetünk jobbá tételéhez, akkor szokott az ember helyben járni az életében. Ugyan a sok tapasztalat ad egyfajta önbizalmat, hogy ne rettenjünk meg egy újabb kihívástól, viszont a nem megfelelő tapasztalat hibákhoz és nehézségekhez fog vezetni.
S ilyenkor nincs más hátra, mint minden büszkeségünket félre téve segítséget kérni a másoktól.
Természetesen alkatfüggő is, hogy ki milyen helyzetekbe fut bele, de aki hirtelen nagyot akar ugrani, az lehet, hogy mély szakadékban kezd el megtanulni repülni. Nem egy olyan embert láttam az életem során, beleértve magamat is, aki egy viszonylag jól működő életet rövid idő alatt kénytelen volt lecserélni egy sokkal nehezebb helyzetre. Mert nem volt képes felismerni a rá leselkedő veszélyeket, és az ezzel kapcsolatban feléje áradó jelzések tömkelegét.
Amikor a személyiségünkben felhalmozott tudástára felmondja a szolgálatot, az felér egy hajótörés tapasztalatával. Az ilyen katasztrófák érzelmi töltése és hatása nagyban hasonlatos egy természeti katasztrófa túléléséhez is.
Abban a szerencsében volt részem, hogy jó pár olyan emberrel találkozhattam s tanulhattam, akik az életük egy pontján szembekerültek az életük korlátaival. S a történtek után talpra álltak, s az életük erőteljes fordulat vett.
Megértésünk kihívásai
A megértésünk akkor kezd átalakulni, ha képesek vagyunk megbízni önmagunkban, a környezetünkben és a körülményeinkben. A félelem és a bizalom kizárja egymást és teljesen különböző valóságot eredményez.
Aki fél, a szenvedés poklát vonzza be. A félelem hatására minden kihívás drámaivá válik, minden helyzet kétszer olyan nehezen oldható meg, s az emberek támogatása is sokkal nehezebben tud hozzánk elérni.
A szufik, az iszlám világ misztikusai azt mondják, hogy a félelem vadítja meg az embereket, ami nagyon találó. A félelem hatására az ember tényleg úgy kezd el viselkedni, mint egy riadt vad, kit a rettenet űz.
Ha elkezdünk bízni önmagunkban, a világban és az emberekben, az életünk egyszerűbbé válik. Mert az emberek elkezdenek megbízni bennünk, s nem veszik át a félelmeinket és a bizonytalanságunkat. Amikor az emberek megnyílnak felénk, mert nyitottak vagyunk feléjük, akkor képesek megérteni mindazt, amivel küzdünk, s pont ezért sokkal hamarabb képesek megadni nekünk azt, amitől egyszerűbbé válik az életünk.
Az összeesküvés elméletek, mások okolása folyamatosan gerjeszti a félelmet. Ez nem azt jelenti, hogy ezek nem léteznek, vagy nem létezhetnek, hanem azt, hogy az ezekkel való törődés csak bonyolítja az életünket, de valódi megoldást nem ad a problémáinkra.
Alakítjuk az életünket, ahogyan látjuk azt. Az új képek új világot szülnek.
Egyedül talpra állni nagyon nehéz
A szomorú tapasztalatom azt mutatta, s ebben sok más szakember véleményével megegyezően gondolkodom, hogy egy nehéz helyzetből egyedül nagyon kevesen képesek felállni (nekem sem sikerült).
- Láttam embereket menekülni,
- láttam embereket szenvedni ugyanabban a történetben és
- láttam talpra állni embereket sok évnyi reménytelen szenvedés után.
Akik képesek voltak talpra állni, volt egy nagyon fontos közös tulajdonságuk. Függetlenül attól, hogy egyéni erőfeszítéseik által, vagy másokra támaszkodva érték el. Zsigereikig hatoló módon bennük volt a változásra való igény, mely alázattal és elkötelezettséggel párosult. Ezek nélkül érdemi változás nem nagyon szokott bekövetkezni egy ember életében.
Aki csak arról beszél, hogy szeretne változni, annak pontosan ennyi fog történni az életében. Aki viszont felvállalja a változások nehézségeit is (vele járó kellemetlen tapasztalatokkal együtt), az érdemben meg tudja változtatni az életét.
A felismerések ereje
Az életem egy időszakában képes voltam mindent a végletekig bonyolítani. Volt egy barátom, akinek végtelenül hálás lehetek, mert nem egy alkalommal szembesített egy mondattal, mely a mai szemléletem alapjait tette le.
A világ egyszerű az egyszerűeknek és bonyolult a bonyolultaknak.
Ez a mondat látszólag szembe megy a Békés harcos első alapelvével, de valójában ez a gyakorlatias alkalmazása annak. Mindazon tényező, amit nem vagyunk képesek érzékelni és befolyásolni, azt körülménynek tekintjük, amivel igazából semmilyen érdemi dolgunk nincs. Az egyetlen dolgunk annyi, hogy a körülményekhez illeszkedő módon rendezzük az életünket.
S a személyes konzultációimon ez az első dolog, amit meg szoktam tanítani, mert minden változás erre az alapra tud igazán ráépülni.
A személyes konzultáció részletei —>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
