Aki találkozik egy szangvinikus emberre, az hamarabb hall egy jó szófordulatot, egy jó történetet, vagy egy viccet, mint bárki mástól. Egy szangvinikus ember ugyanis nem igazán tud sírni, s nem tud megszabadulni a benne felhalmozódó fájdalomtól és keserűségtől.
Mindig jókedvű akar lenni. s tagadja azt, hogy valaha is bármi baja lenne. A szangvinikus viselkedés ugyan olyan védekezés, mint az elemzés, a harc vagy az elkerülés, csak a környezet számára sokkal egyszerűbben elfogadható, mint a másik három.
Egy szangvinikusnak mindene a látszat, él hal, hogy szerepelhessen, s hogy megőrizze a látszatot. Jelszava:
Az élet szép, ha azzá tesszük!
A szangvinikus erősségei
A szangvinikus hallatlanul kreatív, s született komédiás. Bármit kitalál, amivel el lehet fedni mindazt, ami nyomassza. Pont ez adja a szangvinikus erősségét is.
A szangvinikus az, aki a jég hátán is megél. Egy oroszlánnal is képes megbeszélni, hogy nem ő a következő vacsora. De ennek azért meg van a maga árnyoldala is…
Nem szabad tőle várni a pontosságot és precizitást. Arra ugyanis képtelen. Ugyan mindig mentegetőzik, igyekszik úgy tenni, mintha neki a megbízhatóság fontos lenne, de a valóságban magasról tesz ezekre. A legédesebb kifogása:
Annyira jó ötletnek tűnt!
Csak meg ne hallja ezt egy flegmatikus, vagy egy kolerikus, mert menten a falnak megy…
De pont ez az ereje a szangvinikusoknak. Képesek a tömegek mozgatása. Kezében egy mikrofonnal akár hosszú órákig képes a közönség figyelmét lefoglalni.
Benyomsz rajta egy gombot, és kommunikál. Bármikor, bármiről, bárkinek, bármennyit. Csak azt ne kérd, hogy bármilyen történetet kétszer ugyanúgy elmondjon. Vagy fejből megtanuljon valamit. Az szinte teljesen esélytelen.
A szangvinikusok képtelenek komolyak leni.
Van egy barátom, aki alapvetően kolerikus, de erős szangvinikus vonásai vannak. Őt nem szabad elhívni temetésre. Legalábbis, ha egy kesergő-siratós szertartást szeretnénk. Egyszerűen mindig történik körülötte valami, amitől a környezetéből kitör a röhögőgörcs. Mondjuk az is igaz, hogy azt kérte, hogy úgy temessék el, hogy közben valaki humorfesztivált rendez, s mindenki nevet.
A legjobb barátjának bérlete volt a balesetin. Már mindenki tudta a nevét, mert majdnem minden hétvégén vitte két gyereke közül valamelyiket valami apróbb baleset kapcsán. Na az ő gyerekei nem voltak a széltől is óvva. De nem is fújja őket el az első szellő a sarokba.
A világ legnagyobb csibészei a szangvinikusok!
A magyar érettségimen az egyik osztálytársam kihúzta a Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzését, aminek része volt a vers egyes részleteinek fejből való idézése. Annyit még nem nevettem magyar órán, mint akkor. Tartalmilag sikerült úgy összeillesztenie a két verset, hogy 2-3 soronként váltott a sorhossz rövidből (Szózat) hosszúra (Himnusz), és vissza. De elmondta a két verset (egyben 🙂 ).
Szangvinikus önismeret
A szangvinikus, ha beleveti magát az önismereti munkába, tuti valami élményterápiába fog elmenni. Mivel utál unatkozni, s meghal a monoton, aprólékos feladatoktól, tuti valami pörgést fog magának keresni. A gubanc ezzel az, hogy pont azon elemeit fogja erősíten a külső megnyilvánulásainaki, amivel épp dolgoznia, átformálnia kellene.
Ezért minden szangvinikust a rendszerezettségre érdemes ránevelni. De egy cseles módon. Mindig azt kérem, hogy kezdje el vezetni az óhatatlanul felbukkanó ötleteit, s azokat idővel olvassa vissza.
Ez a munka egy flegmatikusnak nem lesz megerőltető. Ugyanis azzal foglalkozhat, amit szeret, az állandóan áramló gondolataival. Egy szangvinikusank viszont igazi kihívás. Ugyan a rendszerezettség lévén idővel a gondolatok s az ötletek összeszedettebbé és rendszerezettebbé válnak. S szertelenség egy picit csökkenni fog, de ennek ára az, hogy kénytelen a totálisan széteső és szétfolyó működésének minimális gátat szabni.
Mondjuk tény és való, egy szangvinikus soha nem lesz annyira összeszedett és belsőleg elrendezett, mint egy
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
