Az egoizmus egy teljesen hétköznapi szemlélet, mely valamilyen szinten mindenkiben jelen van. Ha sikerül ennek a forrását megfigyelni, képesek leszünk hatástalanítani is.
A mindennapok során rengeteg minden történik, amelyek érzelmi és intellektuális kihívások elé állítanak bennünket. Sokszor észre sem vesszük az ego reakcióinak egy részét, mert az állati létünk reakcióira alapulnak azok. Hatalmas erővel törhetnek elő belőlünk az érzések, melyek robotpilótaként vezérelhetik a cselekedeteinket, s ezen keresztül a sorsunkat.
Az egoizmus alapja
Az egoizmus alapja egy mentális beállítottság. Nagyon nehezen tudunk kimozdulni abból a nézőpontunkból, hogy mindennek mi vagyunk a középpontja, s ehhez képest mindenki más csak másodlagos. Ez az egoizmus illetve annak viselkedésbeli megnyilvánulása leggyakrabban akkor kerül előtérbe, amikor egy kisebb-nagyobb közösségben a helyünket és a kapcsolódásainkat keressük.
Az egoista megközelítés egy természetes élethelyzet, aki emiatt el akar marasztalni bennünket, az többnyire a saját törtető mivoltát (egoizmusát) akarja leplezni. Egész kicsi gyerekkorunktól arra nevelnek az érzékszervi tapasztalásaink, hogy van a belső világunk, és van a külső. S ez a két világ érdemben különbözik egymástól.
Az énközpontú nézőpont olyan mértékben meghatározza az életünk összes pillanatát, hogy a legtöbbször képtelenek vagyunk önmagunkat kívülről látni, s reálisan értékelni a cselekedeteink következményeit. Pedig az igazi önismeret útján ez lenne az első igazi cél.
Az egoizmus 1. forrása: Amikor az események velem történnek
Ez talán a legismertebb, legkönnyebben tetten érhető megközelítés a mindennapokban. Erről szól az összes történetmesélés, amit a másik három csak beszínez, kiegészít. Amikor egy történet rólam szól, önkéntelenül feltörnek az alábbi mondatok:
- És ez mind az enyém?
- Ezt nekem kell megcsinálnom!?
- Miért mindig velem történik ilyen!?
- Miért nekem kell ezt megcsinálni?!
- Miért épp most esik/havazik/süt a nap/fúrnak?!
Az érzések tárháza garantáltan feljő, amikor bármi velünk történik. Ezen tapasztalatok olyan erővel hatnak ránk, hogy aki megpróbálja elnyomni, az biztosan szenvedni fog.
A fenti példából az is látszik, hogy az egoizmusnak két iránya van. Az egyik esetben meg akarjuk ragadni, ami számunkra kellemes, a másik esetben pedig el akarjuk taszítani mindazt, ami számunkra kellemetlen.
Ezen három tényező (megragadás, eltaszítás és bizonytalanság) az, ami az érzelmi működésünknek az egyik legfontosabb alapja. De erről majd egy másik írásban lesz szó.
Igazából van egy harmadik esett is. Amikor nem tudjuk eldönteni, mi is történik valójában velünk, s bizonytalanná és zavarodottá válunk. Ennek a következményeivel foglalkozni kell, mert ennek következtében nagyon megkeseríthetjük az életünket.
Az egoizmus 2. forrása: Amikor az események értem történnek
Amikor megjelenik bennünk az a viszonyulás, hogy valami értünk történik, azt picit nehezebb felismerni, mint amikor velünk történnek a dolgok, de azért ez sem annyira nagy kihívás.
- Értem ugye megteszed?
- És ezt csak nekem csináltad?
- Értem mindent megtennének!
- Értem ezt meg kell tenned!
- Ezt értem megtetted?
Az első két mondat többnyire a birtoklás által motivált; a harmadik csöpög a ragaszkodástól; a negyedikben lehet féltékenység, harag vagy ragaszkodás; míg az ötödikben a ragaszkodásnak van hatalmas terepe.
Nem szabad az egoizmust, mint szempontrendszert alábecsülni, képes békából is elefántot varázsolni. S ugyan az egoizmus lényege a boldogság ösztönös keresése, attól még a fent említett érzésből előbb-utóbb szenvedés lesz. S ez nem túl jó.
Amikor a két ember egoizmusa (boldogságra törekvése) kiegészíti egymást, akkor kialakulhat az együvé tartozás érzése
Az egoizmus 3. forrása: Amikor az események nélkülem történnek
Az egoizmus az első két esetben általában a kellemes oldalát mutatja meg. De mint mindennek, az egoizmusnak is két oldala van.
Az ego az igazi nagy pofonokat akkor gyűjti be, amikor valamit nem kap meg. Ez az elutasítás és a bűntudat érzésének nagyszerű tárházát hozza fel. Ha meg a másik oldalát nézzük, akkor az ilyen helyzetekben figyelhetjük meg az emberi önzést a maga teljességében.
- Nélkülem akarsz elmenni?
- Nélkülem akarod megcsinálni?
- Nélkülem úgy sem tudod megtenni!!
- Nélkülem is megoldhatnák már végre!
- Nélkülem egy senki vagy!
A mondatokból árad a gőg, de ezen nincs semmi meglepő. Az alacsony szinten megélt egoizmusnak az öntömjénezés a lételeme, annak az ünneplése, hogy csak az egoisták tudnak a világban igazán érvényesülni.
Persze ennek az önbecsapás jellegével az ego semmit nem tud kezdeni. Egyszerűen letagadja, figyelmen kívül hagyja, vagy nemes egyszerűséggel átlép rajta.
A ma embere sokkal több mindennel foglalkozik, mint azt az eleink tették. S pont ezért sokkal több nehézséget i kreálunk sok esetben.
Az egoizmus 4. forrása: Amikor az események ellenem történnek
Amikor mások ellen kell valamit véghezvinnünk, akkor vagyunk igazán embertelenek. Pontosabban igazán emberiek. Itt jön fel minden, ami az egoizmus kelléktárában a legkegyetlenebb: az ösztönök, a szemet szemért elv, és a háborúk és a létezéshez kapcsolódó hazugságok tömkelege.
- Ő az ellenfelem!
- Le kell győznöm!
- Én jobb vagyok!
- Az idő is ellenem dolgozik!
- Esküszöm, mindenki összefogott ellenem
- Ennyire nem lehet rossz napom!
Ennek a viszonyrendszernek a feloldásához a kulcsot nem az adja meg, hogy mindent el akarunk kerülni, s nem is az, hogy mindenáron másokra mutogatunk. A megoldás ott indul el, hogy belátjuk, az egoizmus feloldásra nincs racionális válasz, az összes reakció teljesen szubjektív, semelyik megközelítés sem igaz teljesen.
Lehet kifele mutogatni, ha le akarunk mondani a lehetőségről, hogy megváltozzon az életünk.
Személyes tapasztalatom
Az önismeret és az önfejlesztés ez első jelentősebb kihívás az, hogy képesek legyünk megérteni a személiségünk működést, s elválasztani attól, akik valójában vagyunk.
Amikor ez nem történik meg, s ki akarunk alakítani egy olyan képet magunkról, mely elegendően vonzó, hogy hatni tudjunk másokra, s eléggé öntudatos (csúnyán mondva egoista) ahhoz, hogy a céljait is elérje, akkor egy csapdába kerülünk.
Az ego, a személyiségünk egy védekező mechanizmus, mely a fenti 4 hatás következményeitől igyekszik megvédeni bennünket. De azt jó mindig tudatosítani, hogy ez a fajta védekező mechanizmus nem mi vagyunk, nem a lényünk része, azt csak beburkolja.
S ha érdemi változásokat szeretnénk elérni, akkor a belső világunkat kell átformálnunk, a páncél alatti sebeket begyógyítva. Illetve azon működés módokat is átformálni, amitől a sérülések kialakultak.
Ahogy az egyik nagyon kedves barátom oly sokszor mondogatni szokta ennek kapcsán:
„Az életünk során a fájdalom nem elkerülhető, a szenvedés viszont opcionális.”
A személyes munkámban ennek megteremtésével szoktam általában kezdeni. Kialakítani azt a belső állapotot, melytől a világ már nem lesz annyira rémisztő és zord, s képesek vagyunk a minket érő hatásokat lépésről lépésre egyre jobban kezelni s használni.
A személyes konzultáció részletei —>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
