Életünk talán egyik legnagyobb kihívása a belső egyensúlyunkat megteremteni és céljainkat elérni a komfortzónánk kereteinek átlépése révén. Ez a két törekvésünk sokkal jobban összefügg, mint azt elsőre gondolnánk. Természetesen nem mindegy, milyen szemléletünk van, mert az elvégzendő feladat teljesen más.
A sikereket, az elismerést és a babérokat kergető szemlélet egyensúlyba hozása teljesen más feladatot jelent, mint amikor az eredmények, az anyagi bőség és lehetőségek tárházának megtapasztalása utáni vágyunkból akarunk kihozni többet.
A komfortzóna hatása
Az egész életünket meghatározza az a keret, amit a komfortzóna jelent. A komfortzóna az önképünk része, annak a szemléletünknek az összessége, amit a lehetőségeinkről, a képességeinkről és a tudásunkról alkotunk.
Az igazi személyiségfejlődés, a komfortzónánk valódi átlépése akkor kezdődik el, amikor az önmagunkról alkotott képünket elkezdjük felülírni, elengedni. Ennek oka, hogy az énképünk sohasem teljesen reális, mert a környezetünk reakcióiból építjük fel azt.
Ha környezetünkben az embereknek az önképe nem igazán építő, akkor a saját énképünk sem valószínű, hogy építő jellegű lesz. De ez nem sok mindent mond el a lehetőségeinkről hosszútávon.
Az életünk különböző területeinek egyensúlya nem mindig található meg elsőre.
A komfortzóna átlépése
A belső változás legfőbb előremozdítója az, ha képesek vagyunk a saját megszokott kereteinket meghatározni. Ennek egyik első eleme, amikor a vágyainkat pontosan megfogalmazzuk, azt az állapotot, amit át akarunk élni néhány hónapon vagy éven belül.
Ezt a folyamatot, Napoleon Hill nyomán nevezik célállításnak is, ami szerintem egy teljesen fals történés. Célként ugyanis csak olyasmit fogalmazhatok meg – ha nem akarom extra nyomás alá helyezni az életem -, mely 100 %-ban az én irányításom alatt áll.
Ezért is szokás azt mondani, hogy csak olyasmit szabad megfogalmazni célként, melyért teljes bizonyossággal képesek vagyunk felelősséget vállalni, s maximum fél órán belül azt el is tudjuk azt érni. Minden más csak álom, vágy és óhajtás. Mert a létezésünk körülményei annyira változnak, hogy minden másért felelősséget vállalni esztelenség, önszívatás.
Eltérítő hatások
A céljaink kitűzésekor érdemes a körülményeink állandó változását is figyelembe venni. Természetesen nem lehet mindig mindent előre betervezni, de egy reális mértékben érdemes azért a nehézségeket is bekalkulálni. Mert folyamatosan csalódások fognak érni minket, ha semennyire sem készülünk fel lelkileg a nehézségekre.
Másik oldalról természetesen a nehézségekre való túlzott fókuszálásnak is érdemes gátat szabni, mert az életörömünket is megfojthatja a folyamatos aggódás. Ha folyton csak a bajok lehetőségére figyelünk, s nem élvezzük az élet apró örömeit.
Éppen ebből adódóan érdemes kialakítanunk az újratervezés igényét és szokását. Mely képes minket a változás szenvedésével szemben is egy picit rugalmasabbá formálni.
A célkitűzés mesterfogása
Az idős tengeri medvék jól tudják, hogy úgy érdemes hozzávetőlegesen belőni az haladásunk irányát, hogy a ránk ható állandó áramlást is belekalkuláljuk a céljaink elérésébe.
Amikor egy folyón a túlpartra akarunk eljutni, akkor a haladás irányát úgy lőjük be a parton lévő célhoz képest, hogy a folyás irányától felfelé térjen el a hajó orra. Tehát a hajó orra nem pontosan a célra tart, hanem attól egy kicsit elfordulva, a hajó sodrására ráfordulva.
S pont ugyanígy, ha van egy olyan hatás a környezetünkben, ami folyamatosan eltérítene a céljainktól, érdemes a figyelmünket részben arra fordítani. Szembenézve a nehézséget okozó hatásokkal, képesek lehetünk megbirkózni azokkal, s idővel akár semlegesíteni is azokat.
Egy kedves barátom évekkel ezelőtt vett egy olyan lakást, ahol a szomszédok rendszeresen a belső udvaron zajongtak, s idővel túl akart adni az ingatlanán.
Miután ezt folyamatosan megjegyezték az érdeklődők is, s utána nem jelentkeztek többet, kifigyelte azt az időpontot, amikor a lakók zömmel behúzódtak a lakásukba, s arra az időszakra hívta a vevőket.
Ennek révén nagyon gyorsan túl tudott adni a rossz vételen.
Önmagunk kihívás elé állítása
A mindennapjaink során a céljainkat picit az elvárásaink fölé kalibrálva, ösztönösen megnöveljük az erőfeszítésünket, a cselekvésre fordított figyelmünket.
Ez akkora ellenszere a konformitásnak, mely nagyobb erővel rendelkezik, mint
- a legszebb nő,
- a legjobb jaguár,
- a legszebb déltengeri sziget,
- a legnagyobb ház a környezetünkben.
- stb.
Ennek révén képesek leszünk túllépni a saját magunk által létrehozott korlátainkon, s önismereti tanfolyamnak sem utolsó.
Ellenben, ha a céljainkat úgy lőjük be, hogy azok biztosan elérhetők legyenek, azzal a saját erőnket fogjuk tudatosan erodálni. Előbb-utóbb azokat a dolgokat sem érjük el, ami korábban nem okozott különösebb kihívást. Ezt szerintem mindenki ismeri, akinek volt már hosszabb kapcsolata, vagy sokáig egy munkakörben dolgozott és belekényelmesedett az akkori helyzetébe.
Onnan talpra állni, újra felépíteni mindazt, ami elveszett, nem egy utolsó élmény és kihívás.
A Camino egy kihívás, mely a belsőnket is át tudja formálni, ha nem egy teljesítménytúraként nézünk rá.
A demotiváló, aránytalanul nagy cél
Érdemes tisztában lenni a történet másik végével is, mert a túl magasra helyezett cél is tud gondot okozni. Aki folytonosan mások jó képességeihez méri a maga hiányosságait, az eleve kudarcra ítéli magát. Hasonlóan az egyszerűen elérhető sok célhoz, feleslegessé teszi az erőfeszítésre való képesség fejlesztését. A túl nagy erőfeszítés igénye demotiváló hatású, mint a hülye poénok olvasgatása a 9gag.comon.
Annak meghatározása, mi a megfelelő nagyságú cél, mindig egyéni és folyamatosan változik. Én azt láttam, hogy az elvárások rendszeres emelése, egyre több mindent figyelembe vevő célok sorozata az, mely a legnagyobb eredményt hozza létre hosszútávon.
A bőség és gazdagság keretei —>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
