A spiritualitásnak, mint minden más belső útnak meg vannak a buktatói és a vakvágányai, melyeket magunkon is felfedezhetjük, ha nem voltunk eléggé éberek korábban. Ez a lista magyarul először az integrál önismeret oldalán még 2012 decemberében jelent meg, melynek alapja egy phd hallgató tanulmánya volt, mely a Huffington post internetes oldalán jelent meg 2010 júniusában.
Azóta több oldal is átvette a listát, mert maga a lista nagyon jóra sikerült. Én is azt teszem, s igyekszem azok lelki hátterét is megmutatni. Mert ezen „hibák” nem ok nélkül jelennek meg, hanem az emberi működésünkből szinte automatikusan felmerülnek. Ez látszódni fog a saját példáimon is…
Én vettem magamnak a bátorságot, hogy a lényeg kidomborítása végett az eredeti cikkben szereplő sorrendet felcseréltem. Az eredeti leírásokhoz viszont nem nyúltam, azt teljes egészében megőriztem. S ennek révén meg tudom mutatni, mi történik akkor, amikor az éretlen és nem felkészült ember olyan tanításokat kezd el használni, aminek a befogadására még nem vált alkalmassá.
A spirituális ego
A spirituális egó egy olyan védekezési mód, aminek révén erősebbé és sérthetetlenebbé akarjuk magunkat tenni, és ez látszólag sikerül is:
Akkor alakul ki, amikor egy erős egóval bíró ember személyiségét a spirituális eszmék és fogalmak megtámogatják, így tovább erősítve az egoját.
Az eredmény ilyenkor egy „golyóálló” személyiségszerkezet, ugyanis amikor az ego spiritualizálódik, elvágjuk magunkat minden új behatástól, segítségtől, építő visszajelzéstől.
Megközelíthetetlenné válunk, elzárva ezzel magunkat a spirituális növekedéstől – mindezt persze a spiritualitás nevében.
Ez talán az egyik legveszélyesebb spirituálisan terjedő betegség mind közül. A spirituális egó révén megfosztjuk magunkat a fejlődés minden lehetőségétől. És mondanom sem kell, aki nem fejlődik, az visszafejlődik. Ez az oka, hogy az ezotériával foglalkozóktól nagyon sokan három lépés távolságot tartanak.
Az ego egy védelmi mechanizmus, mely a korai tapasztalatainkon alapul. Amikor az ego védelmi rendszere magáévá teszi a spirituális tapasztalatokból származó tanításokat, akkor egy kőkemény plusz páncélzatot öltünk magunkra, mely szinte mindentől megvéd. Jótól és rossztól egyaránt. Olyanok leszünk, mint a kuktába zárt bableves, mely idővel felrobban, ha túlhevül.
A spiritualitás megértése ott kezdődik, hogy megértjük magát a folyamatot, melyet ezzel a szóval írunk le. A spiritualitás a spirit (lat., ang.) szóból származik, mely lelket illetve lényegiséget jelent.
Aki ténylegesen a spiritualitás útján jár, az a belső lényegiség felfedezésének és megtapasztalásának az útjára vállalkozott. S pont hogy elengedi a múltjainak következményét, az egójának a páncélját, s nem tesz rá pluszban egyet.
A lélek útjának van pár nagyon fontos jellemzője. Az egyik, hogy a lélek útja mindig lassú. Aki befele figyelve él, annak az élete kerüli a csillogást. Vagy legalább is a lényegi részei. Mert a lélek, a belső világ megnyilvánulása nem tudatos, hanem egy folyamatos átalakulás eredménye.
Zavart motiváció
Aki nem képes önmagát pontosan látni, hajlamos összekeverni a vágyait
Bár a növekedésre való vágyunk tiszta és igaz, gyakran keverednek hozzá olyan szükségletek, mint
- a szeretet,
- a valahova tartozás,
- a belső üresség kitöltése iránti vágy,
- az az elképzelés, hogy egy spirituális ösvényt követve megszabadulunk a szenvedéseinktől,
- valamint az a törekvés, hogy különlegesebbek, jobbak, sőt kiválasztottak legyünk.
A spiritualitás célja önmagunkhoz közelebb vezetni a mindennapjainkat. Letenni mindazokat az érzelmi terheket (emlékeket), melyek a jelen pillanat megélésének nagyszerűségét akadályozzák. Ez egy nehéz és fájdalmas történet, melyet nem lehet siettetni.
Aki a belső fejlődést 15 lépcsőfokát nem hajlandó türelemmel végigjárni, az komoly árat fog fizetni. Éveket fog úgy elvesztegetni, hogy érdemben nem fog elérni semmit. Ezért nem létezik instant spiritualitás.
Az egónk pont annyira érzékeny, mint egy pitypang termése
Instant spiritualitás
Egy olyan kultúrában, amely a sebességet, az egyszerre több dolog párhuzamos végzését és az azonnali eredményeket értékeli, ott a spiritualitás is nagy eséllyel instant spiritualitássá válik.
Ez nem más, mint egy kollektív elképzelés arról, hogy az emberi létből adódó szenvedésektől könnyen és gyorsan meg lehet szabadulni.
Egy dologban biztosak lehetünk: a spirituális átalakulás soha nem megy gyorsan.
A spiritualitás nem egy-egy kiemelt pillanatban van, hanem a mindennapok megélésében. Ez a boldogság és a gazdagság megélésének is az alapja és eredménye is.
Aki minden előzmény és tapasztalat nélkül belecsöppen egy közös rózsafüzér imádságba, az pontos képet kaphat arról, miért annyira nehéz ezt megtapasztalni. Az első alkalmakkor:
- cikázni fognak a gondolataink,
- tele lesz a bocskorunk, hisz annyira hosszú és ismétlődő;
- s nézni fogjuk a lelkes embereket – akik minden októberben nap nap után mondják a templomban – hogy ebben mi a jó?
A dolog titka az, hogy ez az imádság az érzésekről és az odaadásról szól, amit akkor fogunk tudni átélni, ha az ima elemeit már többé-kevésbé tudjuk fejből. Nem kell a sorrend, elegendő az előolvasót követni, de onnantól kezd megnyílni a rózsafüzér imádság világa.
Hamis spiritualitás
Úgy viselkedni, beszélni, öltözködni, mint amilyennek egy spirituális embert elképzelünk.
A spiritualitás ilyen imitálásának annyi köze van a valódi spiritualitáshoz, mint egy leopárd mintás anyagnak az eredeti leopárdbőrhöz.
Olyan, mintha igazi lenne. De az nem az.
Az ego hamis áltatása bármiből csodálatos álomképek produkál, mely sokakat megvezethet a spiritualitás útkeresés kapcsán. Ne tévesszen meg senkit a látszat. Ugyan a külsőségek néha segítenek kiszakadni a megszokott, hétköznapi állapotunkból. De a lényeg szempontjából ezen megélések teljesen lényegtelenek.
Emlékszem, gimnazistaként a fényadók jelét hordtam egy ezüstláncon a nyakamban, mert számomra akkor az fejezte ki a spirituális úton járást. Azt amikor megkérdezték tőlem, azt minek hordom a nyakamba, csak makogtam, mint pelyhedző szakállú szerelmes fiú az első randiján.
Spirituális gőg
Akkor következik be, amikor egy gyakorló több éves kemény munka eredményeként elérkezik a bölcsesség egy bizonyos szintjére, és ezt az eredményt a további tapasztalatoktól való elzárkózásra használja.
A spirituális felsőbbrendűség érzése szintén egy fajtája a spirituális úton terjedő betegségeknek, és úgy nyilvánul meg, hogy jobbnak, bölcsebbnek tartjuk magunkat másoknál, mert mi spirituálisak vagyunk.
A gőg és a büszkeség nem a spirituális utak sajátja. Oly annyira emberi, hogy szinte bármilyen helyzetben elkezdheti az életünket és a cselekedeteinket irányítani és erodálni.
A spiritualitás kapcsán azért annyira feltűnő sok esetben, mert sok spiritualitással foglalkozó ember életében nincs egyensúly. Ezernyi dolgot csinálnak, de a mindennapok szintjén sok esetben gondjaik vannak, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni.
Lehet kifele mutogatni, ha le akarunk mondani a lehetőségről, hogy megváltozzon az életünk.
A halálos vírus: „én már megérkeztem”
Ez a betegség olyan súlyos, hogy végzetes lehet a spirituális fejlődésünkre nézve.
Annak a hite, hogy mi már elérkeztünk a spirituális utunk végcéljához. Amint ez a hit beeszi magát az elménkbe, a fejlődésünk véget ér.
Ami összetett, az szét is fog esni. Nincs olyan, hogy abszolút igazság, melyet megértve felismerhetjük a valóságot. Nem mondhatjuk semmilyen felismerésre azt, hogy teljes, egész és tökéletes.
Minden felismerés részigazság. Minden szabály és fogadalom csak a jelen pillanat egy vetületét képes megragadni. De a teljes igazság nem megragadható szavakkal. Aki ezzel próbálkozik, az csak az idejét vesztegeti.
(Spirituális) csoportszellem
Más néven ashram betegség: egy spirituális közösség normákat alakít ki a megfelelő gondolkodásról, beszédről, öltözködésről.
Azok a személyek és közösségek, akiket megfertőzött a csoportszellem, elutasítják azokat az embereket, attitűdöket és helyzeteket, amelyek nem felelnek meg a csoport íratlan szabályainak.
Ebben semmi új nincs, ez annyira hétköznapi, hogy szerintem nem is kötődik kizárólagosan a spiritualitáshoz. Ennek alapja a gőgön alapuló ítélkezés szokása. Ez okozza Magyarország politikai kettéosztottságát épp úgy, mint a történelem megannyi vallásháborúját.
Aki próbált már elvakult vallási térítővel épkézláb, logikai érven alapuló vitát folytatni, az pontosan tudja mire gondolok. Eszmecserének nem nevezném, mert a spirituális egóra jellemző páncélzat ezen emberekre is nagyon jellemző. Csak ők a páncélzatuk extra elemeit nem ezo-spiri-bio gondolatokból nyerik, hanem akár ezer években is mérhető korú szentírási szövegekből.
Az egyik everness fesztiválon volt egy vallási kerekasztal, ahol keresztény felekezetek mellett jelen volt 2 hindu, 1 buddhista és 1 muzulmán gondolkodó is. Körkérdések voltak, amihez bárki hozzászólhatott a színpadon ülők közül.
Az egyik résztvevő szinte mindenhez hozzászólt, s minden megszólalásának egy meghatározó része ugyan annak az információnak a többszöri megismétlése volt (szinte szó szerint elmondta ugyan azt). A közönség reakcióját nem ecsetelném sokat, majdnem kifütyülték a 8. megszólalása közben.
Kiválasztottság érzés
Annak a hite, hogy a mi csoportunk spirituálisan fejlettebb, emelkedettebb, közelebb van az Igazsághoz – magyarul jobb, mint a többi csoport. (És ez nem csak a zsidókra érvényes.)
Nagy különbség van aközött, amikor valaki megtalálja a maga számára leginkább megfelelő utat, tanítót, közösséget, vagy megtalálja az Egyetlen Igaz Utat.
/A zsidózást a szöveghűség miatt hagytam meg./
Ez a leírás engem egy picit zavar. Nem azért, mert nem igaz (maximálisan igaz, a zsidók ezernyi gondját részben „én jobb vagyok” büszkesége okozza), hanem mert érzelmi téren totálisan eltereli a lényegről a figyelmet.
Ami az egész történetet mögött van, az az érzések működésének a nem ismerete:
- A vágy, hogy kiemelkedjünk a középszerűségből;
- A féltékenység, amikor másnak sikerül;
- A harag, amikor nekünk nem sikerül;
- A büszkeség, amikor végre valamit elérünk;
- A szorongás, amikor rádöbbenünk, hogy nem értjük az egész helyzetet.
A tényleges helyzet az, hogy minden ember kiválasztott. Mindenkinek van egy egyedi üzenete, egy feladata a világban. S az életének pont az az értelme, hogy ezt a célt, küldetést megtalálja és megvalósítsa. Ettől nem jobb valaki, maximum más, ami nagyon nem ugyanaz a történet.
S pont ez az egyedi út az, mely az egyéni siker záloga.
Amikor céltáblának érezzük magunkat, az érzések áradata már biztosan jelen van az életünkben.
Azonosulás a spirituális élménnyel
Az ego spirituális élményekkel azonosítja magát, és azt hisszük, mi magunk vagyunk az a dolog, amivel az élmény során találkoztunk.
A legtöbb esetben ez az állapot nem tart örökké, de hosszúra nyúlhat a magukat megvilágosodottnak tartó és/vagy spirituális tanítóként működő embereknél.
A spirituális élményekkel való azonosulás tendenciája többnyire egy csoportpszichózis következménye, de minden esetre emberi kapcsolódásaink terméke.
Az események megragadásának vágya olyan, mint amikor ezernyi fényképet próbálunk készíteni egy helyről. Hogy megőrizzük azt az érzést, ami az adott helyen kialakult bennünk. Ahhoz egy kép is elegendő. Egy kép, melynek révén fel tudjuk idézni mindazt a tapasztalatot, amit ott és akkor átéltünk.
Ez történik akkor is, amikor valaki nagy átéléssel mesél az élményeiről egy fotóalbum felett, s akkor is, amikor egy buddhista gyakorló rágondol egy buddhára, s mormolja a buddhaforma mantráját. A gubanc mindig akkor van, amikor valaki úgy mondogatja egy buddha mantráját, hogy nincs mire visszaemlékeznie még elméletileg sem. Mert nincs meg az átadása az adott gyakorlathoz, vagy nem emlékszik érzés szintjén magára az átadásra.
Az élmények mindig egyediek. Sosem voltak és sosem lesznek többek. Amikor mindenáron meg akarjuk ragadni a pillanatot, a csodát, akkor pont azt fogjuk elveszíteni, ami olyan csodálatra méltó benne..
Önjelölt spirituális tanítók tömegei
Manapság számos felkapott spirituális iskola működik, és ontják a magukat megvilágosodott mesternek gondoló embereket, akiknek a valós tudatszintje messze elmarad ettől.
Úgy működik ez, mint egy spirituális futószalag: gyere, vedd át a tüzet, érezd meg te is, és bumm, megvilágosodtál, mostantól te is képes vagy hasonló módon megvilágosítani másokat.
A probléma nem a tanításokkal van, hanem azzal, hogy ezek a tanítók spirituális mesternek adják el magukat.
Ez a pont is az instant spiritualitás egyik változata. Tucatnyi ember azt hiszi, egy technika használata révén önmagában megváltozhat az életünk. Ami egy akkora önbecsapás, melynek jobb ha nem dőlünk be.
A kedvenc példám, amikor pár napos képzéssel megszerezhető tudást adnak tovább emberek nem kevés pénzért. A tényleges helyzet az, hogy van a kezükben egy módszer, mely képes a mentális görcsöléseket kilazítani. De az önmagában nem oldja meg az életünk ezernyi okát és gondját, csak az agymenések tempóját lassítja le átmenetileg.
Egyébként a módszer maga zseniális, használom magam is a mindennapjaimban, csak nem szabad eltéveszteni a célt, és azt, hol is tartunk épp valójában.
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!