A ho’oponopono módszerével Dr. Hew Len mentálisan zavart embereket kezelt Hawain. 3 év után – 2 ember kivételével – mindenki gyógyultan távozott a zárt osztályról, ahol kezelte őket.
Az eredményeinek háterét adó Ho’oponopono módszer lényege , hogy az érzelmi és mentális konfliktusaink feloldása révén szebbé teszi a belső világunkat, melytől a környezetünk is jobbá válik. Rendezi a kapcsolatot az alapvető forrásunkkal (Istennel, Ősanyával, Ősapával). Ezen keresztül a világgal, bele értve saját magunkat is.
Ehhez 6 olyan pszichológiai trükköt alkalmaz, mely kicselezi a mentális elképzeléseinket, s így igazán egyedivé teszi ezt a módszert.
1. titok: Felhagyunk az okok kutatásával
A világ teljes megértésére való törekvésünk a legnagyobb csapda, amibe az egónk belehúzhat minket. Egy olyan vágyálom, amiben már az őseink is hittek, s mely pont ezért ivódott belénk már kora kisgyerek korunk óta.
Sokan hisznek a gondolataik mindenhatóságában. Abban, hogy csupán a gondolataink tudatos átalakításával képesek lehetünk megváltoztatni a világunkat. Mert ezt üzeni nekünk a világ, főleg a modern menedzserirodalom. Hogy van olyan megközelítés, amely révén ráláthatunk az igazságra.
Ennek a vélekedésnek teljesen ellentmond a mindennapjaink tapasztalata. Mert mindig lesz egy csomó tapasztalatunk, mely az elképzelt valóságnak ellent fog mondani.
A ho’oponopono erről az álvalóságról egy szempillantás alatt lehúzza a leplet. Kétséget sem hagy annak kapcsán, mit érhetünk meg a világból, s mit nem. Tudatos erőfeszítéssel gyakorlatilag semmit.
Fontos!
Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.
Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.
Mert csupán az önismeret nem adja meg azt a szabadságot, amit megélhetnél a mindennapokban.
Ennek van egy konkrét oka is. Az élet egy hatalmas játék, amit folyamatosan alakítunk mindannyian, akik benne részt veszünk. Azzal, ahogy élünk és ahogy szemléljük a világot. S ebben annyi a kiszámíthatatlan és változó tényező, hogy azt felmérni egyszerűen lehetetlen.
Ezért a Ho’oponopono alkalmazása során semmi más célunk nincs, mint egy olyan belső állapotot kialakítani, melynek hatására jól érezzük magunkat a bőrünkben. Aminek egyenes következményeként a világunk is jobbá fog válni.
2. titok: Feladjuk az irányítás kényszerét
A bizonytalanságunk miatt többnyire nem csak érteni, hanem irányítani is szeretnénk az életünk összes részletét. Amire a tapasztalat szerint szintén képtelenek vagyunk, mely ezernyi gondunk és bajunk forrása.
De a kényszerítő belső hatás ettől függetlenül jelen van. Mert nem tudjuk, hogy az irányítás egyik legnagyobb akadálya maga a görcsölés. S pont ezért nem értjük azt sem, miért vannak olyan emberek, akik könnyen elérik mindazt, amit szeretnének, mert a világ ténylegesen támogatja őket.
Éppen ezért nehezen tudunk megbízni a minket körbe vevő emberekben, s a világ alapvető jóságában. S annyiszor ért már minket csalódás, hogy több csalódást és fájdalmat már nem akarunk és nem is tudunk elszenvedni.
Folyamatosan arra törekszünk, hogy mindent és mindenkit ahhoz a képhez igazítsunk, ami számunkra úgy tűnik, hogy megfelelő biztonságot adhat a kudarcok elkerüléséhez. Ennek elérését elvárásokkal és elképzelésekkel akarjuk megvalósítani, amivel megöljük a bennünk és környezetünkben meglevő spontaneitást.
Az emberi kapcsolatainkat pedig, pont az elvárásainkkal szerepjátszássá torzítjuk. Valódi értékek és érzések nélküli sivár egymás mellett éléssé. Mely a maradék biztonságérzetet is kiöli belőlünk. S itt a kör bezárul.
A Ho’oponopono ez alól is kirúgja a labdát, s egy nehezebb feladatot állítva elénk. Ne akarjunk irányítani semmit, hisz mindenki szabad, s független. Ami természetszerűleg kirántja a talajt mindenféle mesterkélt, technikai megközelítésű életjobbító kísérlet alól is.

dr, Hew Len, a Ho’oponopono modern változatának elindítója az őszinteség, az alázat és a szerénység útját járta.
3. titok: A ho’oponopono világ meggyógyítására fókuszál
Az első két pontnak LÁTSZÓLAG ellentmond a Ho’oponopono harmadik trükkje, aminek révén mindent a hatókörünkbe vonunk. A racionális megközelítésnek az ilyesmi szinte teljesen felfoghatatlan, s pont ez a cél.
Ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan, hogyan lehet valamit vagy valakit úgy megváltoztatni (eredményesen) úgy, hogy nem értjük a pillanatnyi helyzetet, s nincs eszközünk sem arra, mellyel közvetlenül hatást fejthetnénk ki.
A ho’oponoponot gyakorolva csak a tanúi leszünk a változásnak, s pont annyit teszünk hozzá mindenhez, amennyi szükséges (később kiderül, hogyan dől ez el). S ezt a folyamatot nevezzük ho’oponopono gyógyításnak.
S Ho’oponopono pont ettől működik: csak azzal a részével foglalkozunk a világunknak, amire van ráhatásunk, ami saját magunkra. Arra figyelünk, hogy mi hogyan viszonyulunk a világhoz, ami egy kőkemény önismereti munka. Központjában a megélésünk van, hogy miként vagyunk jelen egy helyzetben.
- Mit teszünk?
- Mit mondunk?
- S mit gondolunk?
Pontosabban arra figyelünk, s formáljuk át tudatosan, ahogyan viszonyulunk a minket ért helyzetekre az érzéseink és a gondolataink révén. Pontosan úgy, ahogyan az elengedés során is tesszük.
Ennek köszönhetően a Ho’oponopono eszközeivel bármit át tudunk formálni. Egyetlen egy dolog tudatos átformálásával, belső állapotunk, érzéseink megváltoztatása révén. Ettől lesz a Ho’oponopono nagyon hatékony, s egyben nagyon nehéz is. Mert folyamatos munkát igényel.
Ez a fajta önismereti út nem ismeretlen idehaza. Ugyanolyan eszköztelen gyógyítás, mint amit a kilencvenes években Biegelbauer Pál tanított a fényadóknak. Csak a fényadásban a megértésen van a hangsúly, itt pedig egy mantrán, sokszor ismételt rövid mondatsoron (lásd a legvégén).
Amikor a menedzserek arról beszélnek, hogy alakítod a világot, ahogy szemléled azt, akkor ők is erről beszélnek. Csak nem adnak hozzá egy hatékony módszert, mely a látásmódot ténylegesen átformálja. S pont ennek hiánya okozza azt, hogy a motívációs előadások látogatása önmagában nem hozza el a hőn áhított változást.

A jézusi tanítások egyik legismertebb képviselője volt a kilencvenes években…
4. titok: 100%-os felelősségvállalás
A felelősségvállalás kérdése a Ho’oponopononak a legnehezebb és egyben a legfontosabb pontja. A felelősségvállaláson áll vagy bukik a módszer hatékonysága.
Elmondani néhány “mágikus mondatot” – szeretetet és megbocsátást kérni magunkra és másokra – nem egy nagy dolog, annak következtében nagyon picit fog megváltozni az életünkben.
Amikor viszont képesek vagyunk szembe nézni azzal, hogy minden helyzetért és jelenségért csak és kizárólag mi vagyunk a felelősek (mert mi hozzuk azokat létre), az hatalmas katarzist okoz.
Ettől válik a Ho’oponopono igazán erőteljes jellemformáló eszközzé, adva bárkinek egy olyan erős lelki és érzelmi érettséget, mely minden ember életét meg tudja változtatni. Úgy értem minden egyes emberét az életünkben.
Nem egy-két – számunkra fontos – történéssel és helyzettel kezdünk el foglalkozni az életünkben, hanem mindennel, amivel csak találkozunk az életünkben. Pontosabban minden olyan történettel, amire bármilyen módon egóból reagálunk.
De csak akkor, ha ténylegesen felvállaljuk a világunk összes jelenségéért a felelősséget. Benne minden ember és állat életéért is. Konkréten felvállaljuk az összes olyan helyzetért is a felelősséget, amitől mindenki más elfut.
Felelősséget vállalva minden:
- mozgássérült helyzetéért;
- éhező nincstelenségéért;
- a hajléktalanok felelőtlen és kilátástalan helyzetéért;
- a háborútól szenvedőkért;
- emlékezve az összes apró és kevésbé apró állatra és növényre;
- a folyamatosan pusztuló élővilágukról nem is beszélve.
Akiben ezen lista hatására megjelent a részvét vagy az ellenállás érzése, annak van egy elhívása erre a feladatra. Már persze csak akkor, ha felvállalja. Ami egy olyan belső átalakulást hozhat el, mely hosszú évek tudatos és kitartó munkáját igényli.
Ugyan ezen munka során nem fogunk érdemben másként viselkedni, s nem fogunk kényszeresen megmenteni senkit sem a saját választásainak következményétől, de a belső állapotunk hatása mégis valami hasonló lesz.
Azaz magunkon dolgozva elkezdjük átalakítani a világunkat úgy, hogy közben nem igazán mutatjuk ezt kifele. Csak az eredmények fognak árulkodni arról, hogy valami történik belül.

A belső béke megteremtése folyamatos munka, nem adottság, s nem a véletlen műve.
5. titok: A szeretni mindent és mindenkit
A mentális és érzelmi szabadságot úgy nyerhetjük el, ha képesek vagyunk szeretettel fordulni a világ felé. Az összes küzdelmével, kudarcával és a reménytelenségével együtt. Mindenféle elvárás és viszont-várás nélkül.
Ehhez az első és megkerülhetetlen lépés önmagunkat szeretni. Elfogadni azt, hogy sok minden nem úgy alakult az életünkben, ahogy mi szerettük volna. Beleértve az összes kudarcot, tévedést, félreértést. S amiket már soha nem tudunk megváltoztatni.
S mindezek ellenére fontos, hogy ezen történetekkel kapcsolatban elrendezzük a kapcsolatunkat. Azt, ahogyan viszonyulunk hozzájuk. Elengedve az érzéseink áradatát.
Mindezek hatására a belső munkánk eredménye idővel kívül is meg fog idővel jelenni, csak nem tudhatjuk előre, hogy mindez hogyan fog megtörténni (lásd az 1. trükknél leírtakat).
Ezért bárkivel is van a múltból elrendezetlen történetünk, csak ismételjük magunkban a fentiek figyelembevételével sokszor, hogy:
Szeretlek, szeretlek, szeretlek, …
6. titok: Az inspirációnk követése
A ho’oponopono gyakorlásához nem kell különlegesnek vagy egyedinek lennünk. Csak követni kell azt, ami inspirál minket. S hagyni minden mást, hogy abba az irányba rendeződjön.
Amikor képesek leszünk felismerni és követni a belsőnkből táplálkozó inspirációnkat, az életünk könnyebbé válik, mert az inspirált cselekvés hatására fokozatosan elkezdjük letenni az életünk terheit.
Ez a fajta tudatos élet lehetővé teszi, hogy minden olyat elérjünk, ami ténylegesen minket szolgál. S nem fog számítani a minket körülvevő világ aktuális őrülete. A gazdasági helyzet, a politikai változások, a mások negatívitása egyszeriben erejét veszti számunkra.
S nem mellékesen megszabadulunk az összes olyan körülmény befolyásától, mely korábban az életünket fogva tartotta.

Edisonnak több mint 1000 sikertelen próbálkozás kellett ahhoz, hogy megalkossa az egyenletes fényű villanykörtét
A ho’oponopono működés közben
A hoponoponó egyetlen egy dolgot tesz. Folyamatosan takarítja és eltávolítja azon akadályokat, melyek a változás könnyed és felszabadult megtapasztalásának az útjába kerülhetnek. Ennek módszere a kapcsolataink rendezése a világgal, az emberekkel és a történetekkel.
Ehhez különböző feloldó mondatokat használ, melyek közül az alábbi a legismertebb:
Sajnálom!
Kérlek bocsáss meg!
Szeretlek!
Köszönöm!
Mindegyik sornak (mondatnak) szerepe van, egyik sem kihagyható, de a sorrend szabadon választható:
- A Sajnálom! a saját felelősségünk felvállalását és tudatosítását eredményezi.
- A Kérlek bocsáss meg! az alázat és a tisztelet kifejezése.
- A Szeretlek! A kapcsolatunkban lévő feszültségek feloldását hozza el.
- A Köszönöm! pedig a hála kifejezése (magunknak s a mindenség forrásának).
Dr. Hew Len nagy feltűnést keltett módszere máig is remekül működik, ha a fentieket gyakorlod. Ingyenes, habár az igazi és tartós eredményekhez folyamatos gyakorlás szükséges.
Ennek egy gyakorlatias megközelítése van elrejtve egyébként a
Fényadók ösztönző imájában is —>
Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!