4 mérhetetlen (jó)kívánság

A 4 mérhetetlen kívánság a cselekvő szeretet megélésének és fejlesztésének több ezer éves eszköze, melynek forrása a (mahajána) buddhista hagyomány. Egy olyan a mentális és érzelmi önnevelés (önfejlesztés) alapjait megadó eszköz, mely a gondolkodásunkat és a reakcióinkat sokkal támogatóbbá és mások által befogadhatóbbá formálhatja.

Annyira egyszerű, hogy a mai világban is jól használható. Képesek lehetünk általa az egész életünket értékesebbé és élhetőbbé alakítani, mely a legtöbb ember számára a szenvedés elengedésének egyik módszerévé is válhat.

Ez alapvetően jól hangzik, és egyszerűnek is tűnik, de a valóság ennél sokkal összetettebb. A szeretet definíciója kapcsán már láttuk, hogy a szeretet nem csupán egy érzés vagy érzelem, hanem egy aktív cselekvés-sorozat, amivel kapcsolatban nem árt az éberségünket is használni

Tovább 4 mérhetetlen (jó)kívánság

A fényadás ösztönző imája (kommentárral)

A fényadók imája mindent magában foglal, amit egy fényadó nap mint nap tesz. Megfogalmazójának, Biegelbauer Pálnak a hatása mind a mai napig érződik az önismereti utat őszintén felvállalók körében.

Részben magam is tőle tanultam, hogy ez az írásom egy emlékezés őrá, s mindarra, amit tőle tanultam. Aki ezen ima instrukciói mentén képes élni, annak a világ a tanítója. S izzig-vérig fényadó, gondolkodjon magáról akárhogyan is, s legyen ő egyébként akárki.

Ugyanis a fényadás mindenkiben benne rejlő képesség, annak tudatosítása, hogy érték vagyok és mindenki más is ugyan akkora érték. Nem kisebb s nem nagyobb, mint én. S ehhez nem kell még kézrátételes gyógyítónak sem lenni.

Tovább A fényadás ösztönző imája (kommentárral)

A reiki 5 alapelve

A reiki a modern és a nyugati világ találkozásának eredménye. S a mindennapok során használt 5 alapelve magában egyesíti a japán életszemlélet elkötelezettségét, a keresztény szeretet központúságát, és Buddha megértésének mélységét.

Sokkal gyakorlatiasabb, mint sok más rendszer hasonló tanításai, s egyenesen rámutat életünk nehézségének alapvető forrásaira. A haragra, a bizonytalanságra, a vágyra, a büszkeségre és a féltékenységre.

Tovább A reiki 5 alapelve

A szinergia elérésének 7 összetevője

A szinergia azt az állapotot jelenti az ember életében, amikor az életünk tényezői egymást támogatják, s a részek eredője többet fog eredményezni, mint az egyes részek összege önmagában.

Talán azért is olyan fontos a szinergia, mert minden más eredménynek az életünkben is az alapja. A siker, a boldogság, a “jól érzem magam a bőrömben érzés” sohasem lehet cél, csupán az életünk folyásának mellékterméke.

A szinergia révén megtapasztalható teljesség érzetet nem lehet igazából elképzelni, “vizualizálni“, mert túlontúl sok olyan összetevője van, amit addig nem igazán tudunk előre látni, míg  nem éltük át.

A szinergia tapasztalata is olyan, mint a szerelem: többnyire ismerjük a tapasztalatot, másoknál is felismerjük, de nem tudjuk pontosan szavakba vagy képekbe foglalni vagy megragadni.

Tovább A szinergia elérésének 7 összetevője

10 spirituális betegség oka (kommentár)

Az integrál önismeret oldalán még 2012 decemberében megjelent egy lista, mely olyan alapvető emberi mintázatokat mutatott be, mely spiritualitással foglalkozók körében nagyon gyakori személyiségproblémákat gyűjtötte össze. A cikk eredetileg egy phd halgató tanulmánya volt, mely a Huffington post internetes oldalán jelent meg 2010 júniusában.

Azóta több oldal is átvette a listát, mert maga a lista nagyon jóra sikerült. Én is azt teszem, s igyekszem azok lelki hátterét is megmutatni. Mert ezen “hibák” nem ok nélkül jelennek meg, hanem az emberi működésünkből szinte automatikusan felmerülnek. Ez látszódni fog a saját példáimon is…

Én vettem magamnak a bátorságot, hogy a lényeg kidomborítása végett az eredeti cikkben szereplő sorrendet felcseréltem. Az eredeti leírásokhoz viszont nem nyúltam, azt teljes egészében megőriztem. S ennek révén meg tudom mutatni, mi történik akkor, amikor az éretlen és nem felkészült ember olyan tanításokat kezd el használni, aminek a befogadására még nem készült fel.
Tovább 10 spirituális betegség oka (kommentár)

A ho’oponopono 6 alapelve

dr, Hew Len, a Ho’oponopono modern változatának elindítója

A Ho’oponopono egy hawai eredetű gyógyító technika, mely az emberek közötti, óhatatlanul felmerülő konfliktusok elrendezését veszi alapul. Modernizált formáját dr. Hew Len vitte el az amerikai kontinensre, aki a hírnevét erőszakos és mentálisan zavart emberek kezelésének köszönhette.

A legfontosabb kiindulási pontja a Ho’oponopononak, hogy mindannyian ugyanahhoz a forráshoz kapcsolódunk, s pont ezért minden elrendezetlen kapcsolat egyúttal az alapvető forráshoz (Istenhez, ősanyához, ősapához) fűződő kapcsolatunkat is rombolja. Az hoponopono folyamatának egyetlen célja, hogy a kapcsolatot rendezzük a forrásunkkal. Aminek van 6 olyan sarokpontja, melyen az egész módszer áll vagy bukik. Tovább A ho’oponopono 6 alapelve

A belső béke 9 jele

A belső béke egy olyan örömteli állapot, mely az életünk egy korábban nem ismert, extra dimenzióját nyitja ki. Mindenki egyedi módon tudja felfedezni a hozzá vezető utat, igazodva az élethelyzetéhez és az életszemléletéhez, de mindaz, ahogy ennek megtalálása megmutatkozik, mindenkinél nagyon hasonló.

Az alábbi 9 pont csak néhány támpontot ad ahhoz, hogy felismerjük a belső béke megjelenését az életünkben. Ezernyi más módon is megjelenhet, s nem törvényszerű, hogy a mi életünkben pont ez a 9 pont lesz a legfontosabb, még ha jelen is lesznek

Tovább A belső béke 9 jele

Karmikus kötelékek feloldása?

A karma ok és okozatot jelent. Csak úgy hátat fordítani a korábbi cselekedeteinknek és annak következményeinknek jó gondolat, de én ezzel óvatosan bánnék.

Egyrészt, mert a karma sokkal szövevényesebb és összetettebb annál, hogy azt minden részletében át tudnánk látni. Másrészt azért, mert egy balul elsült próbálkozás olyan belső átalakulást indíthat el, amit magunkban lekezelni nem mindig magától értetődő. Volt szerencsém ilyen helyzetekhez, s senkinek sem kívánom.

Amikor a kapcsolódásainkat is szemügyre vesszük az életünkben, akkor ezen alapelvek ugyan így jelen vannak. Amikor az életünk szereplőit kizárnánk az életünkből, akkor valami olyasmit teszünk, mely a létünk alapjait érinti.

Az életünk során rengeteg mindenkitől tanulunk, s alapvetően meghatározzák azt, akik vagyunk, ahogyan az életünket éljük. Ezeket csak úgy megtagadni nem jó gondolat. Természetesen jó a velük való kapcsolatot megtisztítani, de az éberséget nem jó felülírni.

Tovább Karmikus kötelékek feloldása?

Kézrátételes gyógyítás

A kézrátételes gyógyítás lényegi része nem a technikáról szól. A módszer csak másodlagos szerepet tölt be, az ember, a kezelő a lényegi meghatározó pont. Amennyiben a kezelő belső világában valami rendezetlenség tapasztalható, az a munkáját is befolyásolni fogja, mely sok kellemetlenség forrása lehet.

Tovább Kézrátételes gyógyítás

A spiritualitás keresése

Gábriel arkangyal úgy döntött, tudván, hogy a földi embereknek a vasárnap a pihenés, az elmélyülés napja, hogy megkeresi a spiritualitás legtisztább formáját, azt az embert, akit leginkább érdemesnek tart arra, hogy a jelenlétével támogassa és gyógyítsa őt.

Ezért elsuhant a dimenziók határán, és meglátta az első embert, akinek az energiája kiviláglott a többié közül. Tovább A spiritualitás keresése