Egyszerű öngyógyító meditáció

Az öngyógyító meditációval örömtelibbé és boldogabbá formálhatjuk a sejtjeinket, a szerveinket, a testünket, az életünket, és a környezetünket. Ehhez gyakran elegendő néhány kép, egy vizualizáció, s általa minden megváltozhat lépésről lépésre.

Ezen vizualizáció lépésein fogunk végigmenni. Minden egyes rész végén álljunk meg, s időzzünk el egy picit a képen, amit felidéztünk!

Viszont ne ragaszkodjunk mereven az itt leírtakhoz. Amit itt megadtam, az csak egy minta, melyet az igényeinknek és céljainknak megfelelően bátran szabjunk személyesre. Miért ne?

Öngyógyító meditáció: Egészséges sejtek víziója

Az öngyógyító meditáció első lépéseként idézzünk fel egy egészséges sejtet. Bármennyire is betegek vagyunk, találhatunk egy olyan sejtet, mely épp, s képes normálisan működni. Nézzük meg, ahogy a belső rendjének megfelelően működik, együttműködve a környező sejtekkel, hozzájárulva a szervezet működéséhez.

S nézzük meg azokat a sejteket is, melyek az egészséges működéshez képest nem működik ideálisan. Érezzünk rá, mire lenne szüksége ahhoz, hogy jól tudjon működni. Képes-e a szervezet ezt megadni neki, vagy szükséges azt kívülről bevinni.

Amennyiben kívülről kell valamit bevinni a szervezetünkbe, mert az egészséges működés legfőbb akadálya egy hiány állapot, akkor arra is próbáljunk ráérezni, miből tudná a szervezet azt felvenni. Ami viszont nagyon fontos, hogy ne ésszel akarjunk erre választ kapni, hanem a megérzéseinket használjuk erre, mert az igazi válaszok néha nagyon furcsák lehetnek.

Mondjuk alapvetően nem szeretjük a vörös húsokat, vagy akár vegák is lehetünk, s mégis azt a választ kapjuk, hogy csülkös bableves kíván a szervezetünk, vagy tatárbífszteket ( 🙂 ). Ilyenkor ne akarjuk ezen kívánságokat felülírni. Egyszer-egyszer ez is simán beleférhet (még akár a nyers hús is).

Ha valamilyen betegség van bennünk, ráirányíthatjuk a figyelmünket a betegség működésére, s arra, ahogyan a szervezetünk igyekszik avval megküzdeni.

  • a beteg, de regenerálódni nem képes sejteket a szervezet hogyan számolja fel a falósejtek révén,
  • hogyan termelnek a fehér vérsejtek (T-linfociták) ellenanyagokat a fertőzések ellen, s
  • hogyan épülnek ki korábban elhalt részek újra a szervezetben természetes módon jelen lévő őssejtek révén.

Az egészséges szervek víziója

Ránézhetünk arra, hogyan működnek a testünk szervei.

  • Hogyan mozognak a bordáink a ki és belégzés során,
  • Miként ver a szívünk, s ennek hatására
  • miként áramlik a terünkben a vér.
  • Majd ránézhetünk arra is, hogyan mozognak a beleink, keverve és átmozgatva a belső tartalmukat.
  • Figyelhetünk a vázizmainkra, ahogyan összehangoltan megfeszülnek és elernyednek,
  • Figyelhetünk az idegeinkre is, ahogyan az ehhez szükséges elektromos impulzusokat szállítják a szervezetünkben, mint a villám.

Az egészség víziója

Elképzelhetjük azt, hogy a szívünkből vagy az alsó erőközpontunkból (mely a köldök alatt 4 ujjnyival található) fény jelenik meg. Bevilágítja a testünket és minden sejtünket megérinti. Erővel és energiával töltve fel szervezetünk összes pici porcikáját, mely ennek hatására ugyancsak felragyog, s a szervezetünk ennek hatására egy fényben úszó templommá válik.

Az egészségtől duzzadó test ezen vizualizációnak is köszönhetően védetté és mentessé válik a fertőzésektől és a betegségektől. A testünkben eltárolt érzések fellazulnak, könnyedebbé és örömtelibbé válik az egész létünk, mely a jól(l)ét és a bőség alapja.

S ennek érzete túlnyúlik a testünkön a pórusainkon és nyílásainkon keresztül kilép. s körbeveszi a testünket is.

szerelmesek energiái

A közösen végzett meditáció, ha jól csináljuk, képes lerobbantani az egónk páncélját is.

A környezetünk meggyógyítása

Az öngyógyító meditáció következő lépéseként elképzelhetjük, hogy a minket körbevevő területet is megtisztítja a belőlünk kiinduló fény.

Megérintve a tárgyakat, azokat is megtisztítja, az örömteli élet részévé varázsolva azt. Felragyogva a tárgyak, a béke és az öröm részeivé válnak.

Ezen a ponton azt is megjeleníthetjük, ami még hiányozik az életünkből az ebből a fényből spontán s erőfeszítés nélkül megjelenik. Elképzelhetjük azt, hogy mennyi minden hasznos dologra tudjuk felhasználni a bennünk lévő energiát magunk és mások javára.

Öngyógyító meditáció ereje: mások gyógyulásának víziója

A ötödik lépésben a fény eljut mindenkihez, akit csak ismerünk. Barátokhoz, ismerősökhöz, ellenségeinkhez, s olyanokhoz, akikkel ugyan soha semmi dolgunk nem volt, de az életünk során találkoztunk velük. Ettől fog az öngyógyító meditáció ereje hatványozódni.

Amikor megérinti őket a belőlünk kiáramló öröm és boldogság érzete, akkor náluk is elindul a fenti folyamat. Felragyognak és ők is az öröm és bodogság forrásaivá válnak. Megérinti a környezetünkben élőket is a fény, aminek hatására meggyógyulnak, boldogsággal és örömmel megajándékozva az embereket.

Kapcsolataink meggyógyítása

Ezen a ponton megvizsgálhatjuk azt is, milyen szerepet töltünk be mások életében. Mit tehetünk azért, hogy még örömtelibbé és könnyedebbé váljon a kapcsolatunk, s hogyan léphetünk ki azon helyzetekből és szerepekből, melyek számunkra nem igazán támogatóak és örömteliek.

S azt is megnézhetjük, milyen szerepe van másoknak a mi életünkben, s mennyire értékelünk másokat. Mi mennyire vagyunk hálásak ezért, amit kapunk tőlük, s mit teszünk azért, hogy ezt ki is fejezzük.

két kis tál gyümölcskeverék

Egy tál érett gyümölcs bármilyen gyors éttermi kajával felveszi a versenyt ízben, árban és beltartalomban.

A világ meggyógyítása

Az öngyógyító meditáció utolsó előtti lépéseként tovább tágíthatjuk a látókörünket, kiterjesztve azt a számunkra kevésbé érzékelt részletekre is.

Gondolhatunk a minket körbevevő tágabb környezetre, s a benne jelen lévő emberekre és állatokra, akiket megérint a fényünk, s maguk is elkezdenek világítani. Gyógyulást, örömöt, boldogságot és szeretetet ajándékozva mindenkinek, aki csak a közvetlen környezetükben van.

Érdemes az állatokat is végiggondolni, akik körbe vesznek minket, a legnagyobbaktól kezdve, akiket egy kisgyerek is érzékel, egészen a legkisebbekig, vagy amelyek a talajban és a vizekben élnek, vagy csak mikroszkóp alatt figyelhetőek meg.

Tele van velük a világunk, s érdemes ezt a kapcsolatot tudatosítani, mert ők is hozzátesznek az életünkhöz az ökoszisztéma fenntartása révén. Ennek a kapcsolatnak a rendezése is hozzájárulhat az életünk rendbetételéhez. Segít fejleszteni a türelmet, a megértést és mások tiszteletét.

Ha megnézzük azt a rengeteg embert, akik hosszan tartó értéket és prosperitást adtak a világnak, mindannyian kötődtek a természethez. Aki ki akarja az életéből zárni az állatokat (mondjuk a csótányokat, a tetveket vagy a poloskákat), az a valóságot, s ezzel a teljesség tapasztalatát tagadja meg önmagától.

A föld gyógyítása

Az öngyógyító meditáció végén figyelmünket irányítsuk a Földre. Figyeljük meg, ahogy megtelik az embereken láncreakcióként végigfutó fényáradat által örömmel és boldogsággal. Gyógyítva a tengerek, az erdők, a levegőben szálló élőlényeket.

Ezzel elindítunk egy folyamatot, melynek hatására megtapasztalhatjuk azt, hogy minden mindennel összeköttetésben van. Minden egymást támogatja, s minden cselekvésünk egyúttal mindenki másra is hatással van valamilyen módon.

A meditáció lezárása

Engedjük el a az egész vizualizációt és minden elképzelést és koncepciót. Csak élvezzük annak érzetét, hogy világunkban minden rendben van. Minden atom az örömtől vibrál, s a szeretet tartja össze. Bármi lehetcséges, csupán azért, mert meg tudjuk azt fogalmazni.


Ki mondja mindezt?

Matits Viktor (Maci)

önismereti mentor,
elengedés tanár

A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

sem pszichológus,
sem pszichiáter.

Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

S aminek révén meg tudom mutatni, mi teszi az életünket nehézzé és bonyolultá. Érzelmeink és görcsöléseink hatását, melyek a cselekedeteink (szokásaink) alapja.

Hogyan tudok segíteni?

Ahhoz, hogy tudatosan alakítsd az életed, s ne csak ötletszerűen próbálj valamit változtatni rajta, érdemes az alapokat tisztába tenni.

Az online önismereti tréningen több mint 50 olyan tényezőt mutatok meg az életünk kapcsán, a melyek akkor is hatnak ránk, ha nem vagyunk rájuk tudatosak.

Az alapok megismerése után sokakban meg szokott jelenni az igény, hogy ténylegesen tegyenek is valamit az életükér, túllépve az elméleteken.

Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

Tőbbnyire a nehézségek alapvető gyökerét szoktuk megkeresni az ilyen alkalmakkor, mely az ellenállásaink tudatosítása és elengedése révén lehetséges.

Ha elakadtál valahol az életedben,
mert egyedül nem boldogultál,
nyugodtan hívj fel a
20/249-7326-os
telefonszámon,
és keresünk egy alkalmas időpontot a nehézségeid feloldására.

A személyes konzultáció részleteiről itt olvashatsz!

(Ha nem veszem fel a telefonom, az csak annyit jelent, hogy éppen dolgozom. Amint alkalmas lesz, vissza foglak hívni!)

 

Egy apró és fontos figyelmeztetés!

  • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
  • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
  • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.