Önértékelés tudatos alkalmazása

A reális önértékelés a cselekedeteink, érzelmi reakcióink, gondolkodásunk megfigyelésével kezdődik. Ennek révén alakíthatjuk ki magunkról azt a képet, akinek látjuk magunkat.

Erre azért van szükségünk, mert a gyerekkorunkban kialakult önképünk többnyire nem tökéletes. Kisebb-nagyobb részben azt tükrözi, mit gondoltak rólunk a körülöttünk lévők, s nem azt, hogy milyenek is vagyunk valójában.

S pont ezért sokat elárul rólunk, mennyire azonosulunk azzal a képpel, aminek hisszük magunkat. Ez főleg akkor tud nagyon zavaró lenni, ha az általunk súgalt kép, és a cselekedeteink között óriási távolság tátong.

Önismeret rétegei

Az önismeretet nem érdemes túlmisztifikálni, már egy 10-12 éves gyereknek is határozott képe van arról, ő milyen:

  • mire képes;
  • mi okoz neki kihívásokat;
  • mi elől menekül;
  • mi az, amihez ragaszkodik;
  • mik az érzékeny pontjai;
  • s mivel lehet nála mindent elérni.

Az önismeret ezen rétegét mindenki könnyen megértheti, mert pont ez az, ami alapján a mindennapi döntéseinket jól-rosszul meghozzuk.

A valódi önismeret használata azon a ponton kezd el megnyilvánulni, amikor azt a képet, ami kialakítottunk magunkról, képesek vagyunk tudatosítani, s elkezdeni dolgozni vele.

5 nagy területe van az önismeretnek:

Fontos!

Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.

Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.

Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.

S pontosan ez az öt terület az, amit tudatosan átformálhatunk, s aminek révén az életünk is merőben mássá alakulhat.

A tudatos önismeret kerékkötője

Aki valaha meg akart egy tulajdonságot változtatni az életében, az pillanatok alatt szembetalálkozott önmagával. Szokásaink és reakcióink nem csak azt határozzák meg, kik és mik vagyunk, hanem azt is, mit teszünk.

Évek, néha évtizedek hosszú sora alatt alakultak ki a szokásaink, melyek pont olyan jó szolgálatot tehetnek nekünk, mint ahogy életünk kerékkötőivé is válhatnak.

Ego, a belső világunkat védő mechanizmus

Hangzatosan csak egonak szokás hívni azt a védelmi vonalat, mely a gyereki énünket védi a világ vadságától. Aki elkezd az ego létével és annak hatásával közvetlenül háborúzni, az konkréten maga alatt vágja a fát. Nem lehet az ego hatását kiküszöbölni, maximum a reakciókat átformálni, lecserélni.

Kapcsolódó írásom:  Minőségi átalakulás (megújulás)

Sokan pont az ego miatt buknak el az önfejlesztés útján. Megismerik a saját tulajdonságaikat, elfogadják ezek létét, s utána nem lépnek tovább. Megismerve és tudatosítva a tulajdonságaikat felmentésként használják azt, amilyenek épp pillanatnyilag. Lemondva annak lehetőségéről, hogy jobb életet élhessenek.

páncélos sisak

Az ego, a személyiség pont olyan hatású az életünkre, mint egy páncélzat

Aki képes az önigazolás csapdáján túllépni, az sem érezheti magát biztonságban. Önmagunk átformálásának van sok más olyan pontja, mely nélkül az összes próbálkozás kudarcra lesz ítélve.

Az ego védelmi mechanizmusai mögött komoly érzelmi töltetű emlékek és belső feszültségek húzódnak meg, amik felismerése semmivel sem könnyebb, mint reálisan

megérteni szokásaink működését–>>


Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.