Egyéniségünk, egyediségünk megkérdőjelezése (enneagram)

A spirituális útkeresés nem veszélytelen játék. A tudatos jelenlét révén rájöhetünk, hogy a személyiségünk csak a múltunk tákolmánya és semmi köze ahhoz, akik valójában vagyunk.

Amikor a személyiségünket megkérdőjelezzük, képesek vagyunk átformálni az életünket. Onnantól kezdve már nem bonyolódunk bele a mindennapok őrületébe, elhagyva egy rakás olyan viszonyítási pontot az életünkből, amik elhagyásáról korábban még álmodni sem mertünk.

A személyiségfejlesztés marketinges módra

Tele van a marketing irodalom olyan módszerekkel és tanácsokkal, melyek azt javasolják, hogy fogalmazd meg azt, ki szeretnél lenni (lehetőleg tömören), és utána ezt naponta olvasd fel ötvenszer, százszor vagy még több alkalommal.

Az olyan kiegyensúlyozott embereknek, akiknek a saját belső képük és a külső világuk nem áll szöges ellentétben, és ebből adódóan kevés dráma van az életükben, azoknak ezek a módszerek működni szoktak. Főleg akkor, ha képesek ezeket érzésekkel megtölteni.

El is mondják ezek a könyvek, hogy ezek a módszerek csak az „legelkötelezettebbeknek”, csak a „legkiválóbbaknak” és a „legkitartóbbaknak” hoznak eredményt. De hogy ennek mi az oka, és mit lehet kezdeni az esetlegesen megjelenő kihívásokkal, arról egy szó sem esik

Egy hatalmas könyvespolc, tele könyvekkel.

A könyvekben rengeteg ismeret van, ami segít megújítani az életünket. Általában…

A személyiség fejlesztésének a gátja

Itt most sok feltételes mondat következik, ami szerintem nem fog meglepni akkor, ha ezt a sorozatot olvasod. Ugyan az eddigiekhez képest most egy másik aspektus kerül előtérbe, de a lényeg nem sokat változik..

Fontos!

Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.

Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.

Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.

  1. Ha nem figyeljük meg önmagunkat;
  2. ha nem figyeljük meg a szokásainkat és szorongásainkat;
  3. ha nem engedjük el a szokásainkat és szorongásainkat;
  4. ha nem tudunk ellazultan meditálni;
  5. ha nem ismerjük meg az érzéseinket és érzelmeinket;
  6. ha nem vagyunk hajlandók az érzéseink és érzelmeink másként megélni;
  7. ha nem vagyunk képesek megtapasztalni a jelen pillanatot és
  8. ha nem vagyunk képesek látni azt, ami az életünkben történik
Kapcsolódó írásom:  Az elvárásaink következményei

akkor a korábban megtanult, társadalmilag elfogadott mintáink nem fognak működni. Mert rálátunk mindarra, amit ezen készen kapott minták okoznak az életünkben.

Próbálunk megfelelni egy képnek, miközben meg pont azt nem éljük át, ami igazán örömtelivé, boldoggá és szabaddá tehetne minket.

A személyiség tudatos átformálása

Amikor rálátunk a saját valóságunkra, akkor képesek leszünk igazán felfedezni azt, hogy mi akadályozza az életünket.

  • Mik azok a gyerekkori emlékek, melyek egyes félelmeink alapjait jelentik?
  • Mik azok a viselkedésminták, amik egyes emberekhez kötnek a múltunkból?
  • Mik azok a táplálkozási és ruházkodási szokásaink, melyek jól hangzottak anno, de ma már nem minket szolgálnak?
  • Mik azok a beszédbeli és viselkedésbeli elemek, amik inkább eltávolítanak másoktól, mint hogy közelebb hoznának bennünket?
  • S mik azok a korábbi „parancsok”, amik miatt egyes tevékenységektől ódzkodunk vagy egyenesen elkerüljük azokat?

Amikor viszont ezeken érdemben változtatni szeretnénk, eljön az a pillanat, hogy érdemben más típusú kérdéseket kell feltennünk. Melyek a belső világunk működésére mutatnak rá, s nem csak a felszínt kapargatják. Ezek lesznek az önismeret fő kérdései —>

Mindenkit arra bíztatok, ne akarjon megállni a felszínes jólét állapotánál. Merjen mögé nézni az önvédelmi mechanizmusainknak, az emlékeink és érzelmi lenyomataink.S merjen belenézni a lényének belső működésébe, s merjen változtatni, felfedezni és megélni valódi önmagát.

enneagram 9 alappontja

Sokan az enneagram kapcsán csak 9 személyiségtípust látnak, elfeledve a lét sokszínűségét.

A társadalmi mintáink elengedésén túl

Ennek következtében képesek leszünk érdemben megtapasztalni a bennünk szunnyadó erőt, mely túlmutat a társadalmi elvárások és szülői minták követésén. Ezen állapot elérése egy igen fájdalmas folyamat lehet, mert mindaz, amit eddig hittünk magunkról, az ezen a ponton ténylegesen elkezd összetörni.

Már persze csak akkor, ha eddig nem ismertük volna fel, hogy mindaz, amit korábban gondoltunk magunkról, azok nem mi vagyunk valójában.

Kapcsolódó írásom:  Miért nehéz a karma feloldása?

Ez a folyamat azonban nem öncélú mazochizmus. Hanem annak módszere, hogy túllépve a belénk programozott elvárásokon ráláthassunk a valódi életfeladatunkra. Ami születésünktől a mienk, s melyhez minden szükséges alappal rendelkezünk.

Következő lépés:

Az életfeladatunk felismerése —>


Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.