Grabovoj számok és működésük

Grabovoj megközelítése magában egyesíti a keleti spirituális módszerek és a modern kor szemléletét, s olyan könnyen használható módszert jelent, mely sokak számára egy helyzet pillanatnyi megoldását adhatja.

A Grabovoj módszerének lényege, hogy az élet megannyi problémájára megadott számsorokat ismételgetnek, s ennek révén várnak érdemi változást elérni az életükben. Amiben elsőre semmi rossz nincs.

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy idősebb ember a vizelet visszatartási gondja miatt ismétli a 0144444 számsort, s ettől eléri a vécét becsurgás nélkül, az nem egy utolsó dolog. Ennek révén lesz egy megoldási módszere egy inkontinencia küzdőnek arra, hogy ne kelljen minden vizelési inger után az alsóneműjét kimosnia.

Ennek a módszernek van magyar Facebook-közössége, megénekelte már a Hírcsárda is, s van olyan weblap is, amely egy véletlen számgenerátorral kötötte össze Grabovoj nevét (taktikusan az oldal utolsó két sorában derül ki, miről is van szó).

Arról viszont egy szó sem esik, hogy ezen megközelítés a visszájára is fordulhat. Habár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy ez nem ennek a módszernek a sajátossága, ezernyi módszer hasonló veszélyeket rejt, csak nem ennyire sok embernél válik hatékonnyá rövid idő alatt.

A Grabovoj-számok célja

A számok, hasonlóan a mágiához egyidősek az emberi társadalommal. Ennek használata tette lehetővé a pénzhasználatot, a mérést, s a szabatos mérnöki tervezést is. Annyira áthatják az életünket, hogy semmi csodálkozni való nincs azon, hogy végre valaki az számokat a „az őket megillető, Isteni magasságokba” emelte.

Aki úgy általában ismeri az emberek alapvető mozgatórugóit, annak pillanatok alatt nagyon ismerős világ tárul fel. Olvasgatva a Grabovoj-számok használatának céljait, pontosan megláthatjuk azt, mit is szeretnék elérni a legtöbben.

  • Siker mindenben (71042)
  • Anyagi bőség (318798)
  • Folyamatos fejlődés (881481194)
  • Emberi kapcsolatok összehangolása (814418719)
  • Örök egészség (1489999)
  • Megújulás (2145432)
  • Harmónia a külvilággal (5154891)
  • Tisztánlátás (881881881)
Kapcsolódó írásom:  A személyiség SWOT elemzése

Ezek a mentális érzelmi igények egyidősek az emberiséggel. Sőt, a megoldáshoz használt megközelítés  sem újkeletű, csupán régen a beszéden volt akkora hangsúly, s ezért matrákat használtak (főleg a hinduk és a buddhisták), manapság meg a számokon van a hangsúly, s ezért inkább számokat.

Fontos!

Ez az írás csak a felszint mutatja be, az átalakítás útját nem.

Ahhoz, hogy a teljes képet lásd, tudnod kell azt is, hogyan tudod átformálni mindazt, ami az életedben van.

Amit a nehézségeket okozó érzések és gondolatok elengedése révén az egyik legegyszerűbb megtenni.

Grabovoj, a spiritiszta

Nem érdemes meglepődni, Grabovoj szinte mindenre megalkotta a maga mantráját (számsorát), egy spirituális vezető megannyi célját és hasznát is felsorakoztatva. Egyszerűen igazodott ahhoz, amire az embernek szüksége van egy tényleges mentális, érzelni és spitiruáli fejlődése során.

Van száma:

  • A megvilágosodásnak (50816121_0981)
  • Az önmegvalósításnak (319612719849)
  • Önmegvalósító személyiségnek (191_317_481901)
  • Minden lehetséges kívánságnak (519 7148)
  • A feltámadás és az örök életnek is (2145432)
  • S még telepatikusan kapcsolatba is lehet lépni Grabovojjal (3582295)

Azon különleges helyzetekhez, amikor a sok problémát egyszerre megoldó szám (398) önmagában kevésnek bizonyulna, s valami extra erő is szükséges volna.

Olyanok Grabovoj számsorai, mint a telefonszámok. Csak tárcsázza az ember, s már jön is a megoldás. Nagyon fontos, hogy nyíljunk meg annak, ami a számok ismételgetése kapcsán megjelenik az életünkben.

Aki esetleg elkezdene nevetni azokon, akik ezeket a módszereket használják, az igazából becsapja önmagát. A legtöbben ezen dolgora vágyunk, csak nem feltétlen azt választjuk, hogy ezekhez számokat (a modern kor mantráit) ismételgessük.

A belső nyugalom és egyensúly (1001105010) sokrétűbb annál, minthogy egy számsor vagy egy mantra azt egycsapásra megoldja.

Az ész halála, s az érzelmek hatalma

Úgy tűnhet, az embereknek elment a józan esze, hogy ezeket a számokat használják. Egy dolgot viszont érdemes ennek kapcsán felidézni: a világ ésszel nem fogható fel teljesen.

Annyi minden van, amit nem értünk, hogy azt feltételezni, hogy amit nem értünk, az nem létezik vagy nem működik, totális félreértése a világ működésének. Ezen módszerek sokaknak működnek, mint az indiai jógik mantrái a kígyómarás ellen. Azért, mert ellenállunk ezen megközelítésenek, attól még másokat támogathatnak ezek a módszerek.

Kapcsolódó írásom:  Nehézségeink és eredményeink forrása

A hit ereje önmagában is hatalmas erőt jelent, s itt szerintem többről is szó van. Sok ember egyfelé összpontosítva az energiáját csodákat képes elérni.

A rengeteg hindu mantra, amit az évezredek alatt folyamatosan használtak Indiában, szintén ugyanezen elv révén hat. Azokban sokkal több ember bízik, s építi rá az életét, mint Grabovoj pár tízezres rajongói tábora, s mai napig fenttart és részben működtet egy 1 milliárdos társadalmat egy kisebb kontinensnyi területen.

Grabovoj számok futótüze

A módszer egyszerűségének köszönhetően pár évvel ezelőtt futótűzként terjedt el. Jó néhány sikereket elért alkalmazó adta át az alapvető ismereteket, csupán a lelkesedésének erejével inspirálva az embereket. Majd a kezdeti sikereik után az új emberek is elkezdék ajánlani Gabovoj módszerét az ismerőseinek.

Úgy terjedt, mint elméletben egy klasszikus MLM vállalkozás. Csak nem fékezte az emberi félelem és beidegződés. Mega mások reakcióitól való félelem. Mert mindazt megadta, amire érzelmileg szükségünk volt. S pont ezért nem okozott jenkinek lelki problémát az sem, ha valaki nemet mond a módszerre.

A gondolkodás és az érzelmeink felvállalása nem mond egymásnak ellen. Az ellentmondás csupán egy gondolat, amit elengedhetünk.

Hol az apró betű? Milyen kockázatok vannak?

A grabovoj számok használata, hasonlóan a menedzser szemléletre, arra összpontosít, mit akarunk elérni. S arra törekszik, hogy minden egyebet kizárjon, semlegesítsen.

A gubanc minden esetben akkor jelenik meg, amikor az érzelmi állapotaink hatásaival kerülünk szembe. A számok ismételgetése ilyenkor nem sokat ér. Fizikai és mentális célok és meközelítések révén alakult ki a rendszer, s a használata is alapvetően az ész által meghatározott dolgokra irányol.

A másik nagy gubanc, hogy totálisan beszűkíti a gondolkodásunk és az érzékelésünk. Ennek kapcsán is megjelenik a menedzserek alapvető disszonanciája, amikor valami nem működik. A megoldás annak az erőltetése, ami nem megy, amitől nem változik a történés, s ha még ígyx sem megy, akkor te nem csinálsz valamit jól (mert mondjuk nekem működik).

Kapcsolódó írásom:  10 spirituális betegség oka (kommentár)

Saját tapasztalatom

Maga a módszer működik. Többeket ismerek, akik kipróbálták, s a mindennapi apró-cseprő céljaihoz ezeket használták,s  azokhoz a megfelelő számok ismételgetése meghozza a várt eredményt.

De ezek úgy működtek, mint az aszpirin. Hatott ugyan, de azt alapvető okokat nem változtatta meg, s pont ezért a következő alkalommal újra használni kellett.

Másrészt hiányzott az a fajta éberség, mi is lenne jó nekem igazából. S éppen ezért csökönyösen abba az irányba akartak menni többen is, ami ezernyi kihívással és nehézséggel járt számukra.

A belső bizonyossághoz, önmagunk valós átalakításához számok ismétlésénél sokkal több kell. Egy olyan szisztematikusan felépített rendszer, mely képes megmutatni a saját létezésünk árnyoldalait is. Hogy egy tényleg szorult helyzetből ne csak pár szóba vagy számba vetett hitünk által legyünk képesek kimászni (ideig-óráig), hanem a tudatosságunk ezernyi képességét felhasználva egyszer és mindenkorra.

Online önismereti tanfolyam —>


Mutasd meg ezt az írást az ismerőseidnek is!
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ki mondja mindezt?


    Matits Viktor (Maci)

    önismereti mentor,
    elengedés tanár

    A legfontosabb célom, hogy minél több embert hozzásegítsek egy könnyebb és örömtelibb élethez.

    Melyben ugyan a nehézségek és a kihívások nem szűnnek meg, de nem is tesznek minket egy érzelmi és mentális hullámvasútra.

    Mindezt egyszerűen, könnyen és realíve gyorsan.

    Teszem azt annak ellenére, hogy nem vagyok

    sem pszichológus,
    sem pszichiáter.

    Csupán egy gyakorló buddhista, aki a tudatosság útját járja több, mint 20 éve.

    Amikor meglátjuk azt, hogy hogyan tesszük az életünket nehézzé és bonyolultá, akkor vagyunk képesek azt megváltoztatni.

    De ez nem mindenkinek lehetséges!

    Éveken át bevettem azt, hogy minden megváltoztatható, csak akarni kell. Ez szép és jó, meg sokaknak hitet ad, de a valósághoz semmi küze. Pontosabban valakinek igaz, valakinek meg nem

    Akiknél a mentális és érzelmi nehézségek átvették az irányitást, s mindenben csak a nehézséget látják, s nem képesek a mindennapok szintjén jól működni, annak mindaz, amit leírok ezen az oladon túl nagy ugrás.

    Felismerhetik, hogy amit leírok, az rájuk is igaz, de mivel nem tudnak a mélyére nézni az életüknek, csak egy okká és igazolássá válik számukra arra, miért érzik magukat rosszul, s miért kell még mindig mások támogatását igénybe venniük.

    Épp ezért akik ilyen mentális állapotban vannak, azoktól mindig azt kérem, hogy keressenek egy pszichológust vagy egy pszichiátert, mert ők azok, akik nekik tudnak segíteni.

    Belső úton járás

    Aki képes a saját életéért felelősséget vállalni, s ténylegesen változtatni szeretne az életén, annak két ajánlatom van:

    Az érzelmek elengedése egy olyan előadás illetve meditáció sorozatot jelent, melyben az akadályozó és a romboló érzések elengedése révén át tudjuk élni az örömteli és felszabadító érzéseket.

    Ezen a hat felvételen több mint 200 érzelmi állapotot veszek sorra, melyekkel tudatosan dolgozva érdemben átalakulhat bárki élete.

    Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor olyan sok minden van jelen az életünkben, hogy "a fától nem látjuk az erdőt". Ilyenkor kicsit többre van szükség, mint pár érzést vagy gondolatot elengedni.

    A személyes konzultáció(ko)n abban tudok neked segíteni, hogy az összetett, sok tényezős akadályaidon is túl tudjál lépni.

    Egy apró és fontos figyelmeztetés!

    • Ha azt szeretnéd, hogy valaki simogassa a lelked, nem én vagyok a te embered.
    • Ha azt szeretnéd, hogy motíváljalak s lelkesítselek, akkor is jobb, ha mást keresel.
    • Ha viszont ahhoz kell az inspiráció és támogatás, hogy elengedd a nehézségeid, belső nyugtalanságod forrását, akkor bízvást számíthatsz rám.

    Őszintén és egyenesen mindig meg szoktam mondani azt, amit látok, s mindig meghagyom a szabad választást, hogy a meglátásaimmal azt csináljon, amit akar. Egyszerűen azért, mert tudom, hogy ahogyan én látom a világot, az nem mindenkinek befogadható.

  • A te utadon te lépdelsz:

    Az oldalon szereplő megállapítások csak az én véleményem tükrözik.

    Ezen cikkekben leírtak saját élethelyzetre való vonatkoztatása mindenkinek a maga feladata és felelőssége.

    Szükséges esetekben az itt leírtak alkalmazása nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológusi kezelést.